A déli hőség ellenére sem maradt üres a 96. Ünnepi könyvhét Vörösmarty téri színpadának nézőtere. Talán ez is azt mutatja, hogy az embereket egyre inkább foglalkoztatja a tudomány és annak legújabb eredményei, ugyanakkor láthatóan az sem mellékes nekik, hogy milyen forrásokból jutnak hozzá ezekhez az ismeretekhez. Miközben az internet korábban sosem látott módon tette lehetővé a tudáshoz való hozzáférést, ezzel párhuzamosan elszaporodtak az áltudományok, a szándékosan félrevezető információk is. Mindez pedig még sürgetőbbé teszi, hogy a tudomány képviselői közérthetően és felelősséggel szólaljanak meg a nyilvánosság előtt. Szerencsénkre azonban akadnak elhivatott tudós emberek, akik teljes odaadással vállalják a közvetítő szerepét.
Miután elvégezte a fizika szakot, az élete a sales és marketing világába sodorta, ahol hamar felismerte: egy közösségimédia-kommunikáció megtervezése valójában nem sokban tér el a tudomány népszerűsítésének módszereitől. Hasonlóan gondolkodik erről Sudár Balázs is, aki szerint a szakmabeli és a hétköznapi ember felé való kommunikáció között nem szabadna óriási különbségeknek lennie, mindkét irányban a közérthetőség lenne a lényeg:
Egyszerűen én látok a tudományban egy nagyon-nagyon negatív tendenciát, ami mostanra szerintem már oldódik, hogy belefulladunk a szakzsargonba és úgy beszélünk, hogy senki ne értsen belőle semmit.
Sudár Balázs tudománynépszerűsítő tevékenységének sikerességéhez zenész múltja is jelentősen hozzájárult. A színpadon, a közönség előtt töltött időszakok megtanították felismerni az emberek reakcióit, ráérezni arra, hogyan lehet megfelelő módon kapcsolódni az emberekkel. A tudomány népszerűsítése – hasonlóan, mint az előző két megszólalónál – Kemenesi Gábor életében sem volt egy tudatos irány. A pódiumbeszélgetés alatt többször is elhangzott, hogy ez mindhármuk esetében organikusan alakult ki.
Engem mindig felbosszantott, ha nincs magyarázat, vagy rossz a magyarázat, vagy bármi olyan hangzik el, ami még kívánna maga után mondanivalót, és ez az érzés egyébként már a Covid előtt megszületett bennem – hangsúlyozza Kemenesi Gábor virológus.
De hogyan viszonyulnak Magyarországon az emberek a tudományhoz? – tette fel a kérdést Tuboly Ádám Tamás.
Molnár Janka Sára szerint a közösségi média sajátos torzító hatást gyakorol. A tudományt támogató hangok ritkán szólalnak meg, míg az elutasító, kétkedő kommentelők sokkal hangosabbnak tűnnek. Hangsúlyozta, hogy ez nem feltétlenül a tudományellenesség térnyerését jelenti, inkább azt, hogy ez az ember természetes működése. Molnár szerint az ehhez hasonló személyes találkozások továbbá szépen mutatják, hogy van egy olyan része is a társadalomnak, aki képes belátni, hogy van olyan, amit nem tud, és nyitott arra, hogy meghallgassa a szakértőket. Ugyanakkor „a közösségi terek még bőven tartogatnak új lehetőségeket arra, hogy az embereknek értékes tartalmakat közvetítsünk” – mondja.
Sudár Balázs történész szintén árnyalt képet festett. Elmondása szerint a magyar őstörténet kutatása körüli viták gyakran váltanak ki ellenséges reakciókat, ugyanakkor – tette hozzá – a személyes találkozásokon többször is tapasztalta, hogy a hallgatóság túlnyomó része nyitott és kíváncsi.
A kulcs az, hogy miként beszélsz velük. Meg tudod-e találni velük a hangot? Nyilván nem mehetsz oda azzal, hogy most megmondom a frankót. De, ha fel tudod venni a fonalat, ha meg tudod fogni a találkozási pontokat, akkor a legnagyobb „ellenséges közegeket” is be lehet vonni a beszélgetésbe.
Kemenesi Gábor virológus globálisabb szemszögből közelítette meg a kérdést. Rámutatott, történelmi léptékben még soha nem volt ennyire széles körben elérhető a tudás. Ugyanakkor az álhírek legalább olyan gyorsan terjednek, mint a releváns információk. Ezt nem új jelenségnek látja, hanem ismétlődő mintázatnak, mint a könyvnyomtatás idején széles körben elterjedt Boszorkánypöröly című könyv radikális hatása az emberek gondolkodására.
Szerinte ahhoz, hogy ebben változásokat érjünk el, a tudománynak ki kell lépnie a saját zárt köreiből, és bátrabban jelen kell lennie a sokszínű infokommunikációs térben.
A beszélgetés során feltevődött a kérdés, hogy mi az, ami a tudományt kiemeli minden más emberi vállalkozásból. Sudár Balázs szerint a tudomány a társadalom egyik strukturális eleme, ugyanúgy mint a gazdaság vagy az oktatás. Éppen ezért nem tekinthető önmagában legitim intézménynek, csak azért, mert „van.” Sudár Balázs szerint a tudomány legitimitását főként az határozza meg, hogy hiteles és hasznos-e. Ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, a tudomány túlzottan gőgös, és nem mindig őszinte a saját korlátozottságáról. Pedig a tudomány fejlődése szükségszerűen együtt jár a korábbi ismeretek átértékelésével, és azzal, hogy elismerjük, ha valamit épp nem tudunk.
Molnár Janka Sára ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudományos állítások gyakran csak akkor válnak hihetővé az emberek számára, ha azokat egy hiteles, lelkes, megnyerő személy képviseli: „az ember elsősorban az emberhez kapcsolódik.” Ugyanakkor ő is problémának tartja, hogy a tudomány képviselői sokszor nem merik kimondani, ha valamit nem tudnak, mert attól félnek, hogy ezáltal hiteltelenné válnak.
A tudomány hitelességéhez – Molnár szerint – az is hozzátartozna, ha az emberek mernének kérdezni, és nem csak a „higgyek vagy ne higgyek” – logikája mentén döntenének. Zárásként hozzátette, a tudományt nem szabad elszakítani, kiemelni a társadalomból, mert ezzel csak tovább mélyül a kettő közötti szakadék.
A beszélgetés végéhez közeledve szóba kerültek a tudományos kutatások belső válságainak kérdései is. Gyakran előfordul ugyanis, hogy egyes tudósok szándékosan hamisítanak, téves információkat közölnek. A megszólalók szerint egyrészt ezek előbb-utóbb úgyis kiderülnek, továbbá az is fontos, hogy beszéljünk róluk, hiszen csak így állítható helyre a tudományba vetett bizalom. Molnár Janka Sára azt mondja, fontos megérteni, hogy a tudomány a társadalom része. Éppúgy, ahogy a gazdaságban vagy a politikában is jelen van a csalás, az etikátlanság, úgy a tudományban is felbukkanhat – végsősoron pedig a tudományos közeg felelőssége, hogy reagáljon ezekre a problémákra.
A beszélgetés zárógondolata, hogy minél több tudományközvetítő szakemberre lenne szükség, és támogatni kellene őket intézményi, képzési szinten is, hiszen ők jelentik a kapcsolatot a tudomány világa és a társadalom között.
