Gyurkó László (Budapest, 1930. április 22. – Budapest, 2007. augusztus 25.)

Kossuth- és József Attila-díjas író, újságíró, színigazgató. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

1930. április 22-én született Budapesten. Édesanyját fél-, apját tizenhat évesen vesztette el, gimnáziumi tanulmányait nem tudta befejezni. Segédmunkásként, adminisztrátorként dolgozott, majd sorkatonaként szolgált az 50-es években. Az 1956-os forradalomban való tevékenysége miatt izgatásért 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték.

1957-től publikál rendszeresen, ekkortól jelennek meg kritikái, cikkei, kisregényei. 1964-ben a Kortárs című folyóirat rovatvezetője, majd ugyanettől az évtől kezdve közel 30 éven keresztül a Valóság című folyóirat munkatársa, szerkesztő bizottsági, szerkesztőségi tagja. 1981 és 1986 között a Népművelési Intézet főmunkatársa; 1986 és 1989 között az Új Tükör című hetilap főszerkesztő-helyettese; 1989−1990-ben, nyugdíjazásáig a Népszabadság főmunkatársa.

Az 1960-as évektől intenzív kapcsolatok fűzik a színházhoz. Színpadi művei, színházi vitaírásai mellett alapítója és vezetője a Huszonötödik Színháznak (1970−1979), majd a több társulat összevonásából létrejött Népszínháznak (1979−1981); 1983−1984-ben pedig − Jancsó Miklóssal és Hernádi Gyulával együtt − a kecskeméti Katona József Színházat irányítja. Színpadi alkotásait Európában mintegy félszáz teátrum mutatta be, s több rádió és a Magyar Televízió is sugározta. Filmforgatókönyveket is írt; német nyelvű szépirodalmi és tudományos ismeretterjesztő művek fordítója.

1971 és 1985 között országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság tagja.

1990-ben visszavonul a közélettől, vidékre költözik. Művei sora viszont folytatódik, történelmi esszémonográfiát, továbbá fanyaran szatírikus regényeket, krimiket és színpadi játékokat ír. Élete utolsó éveiben számos íráson dolgozott, regénytorzók, publicisztikák, vitaírások egyaránt kikerültek a keze alól. Általa kiadásra nem érettnek tartott kéziratok is fennmaradtak hagyatékában. A Kossuth-díjas írók című rangos könyvsorozat 2006-ban válogatást adott közre írásaiból.

Elhunyt 2007. augusztus 25-én.

Agárdi Péter: Gyurkó László életrajza (részlet)

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

BÁRÁNY RÓBERT [Robert Bárány] (Bécs, 1876. április 22. – Uppsala, 1936. április 8.): Bécsben szerzett orvosi diplomát 1900-ban, 1905-től ugyanitt az egyetem fülészeti klinikáján dolgozott. Az I. világháború elején hadikórházban dolgozott, majd 1915-ben orosz hadifogságba került. Innen a svéd Károly herceg személyes közbenjárására, a Vöröskereszt segítségével szabadult 1916-ban, és ebben az évben átvehette az 1914-ben neki ítélt orvosi Nobel-díjat. Az elismerést a belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáival érdemelte ki, amelyeket még a bécsi klinikán megkezdett klinikai és kísérleti vizsgálataival alapozott meg. A klinikán gyakran végzett fülöblítést betegeinél, és sokaknál előfordult szédülés. Bárány rájött, hogy a szédülés az öblítő folyadék hőmérsékletétől függ, ugyanis a belső fül ívjárataiban keringő nyirokfolyadék hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést vált ki. A fellépő tájékozódási zavart a szemgolyók rezgése is jelzi. Ezt, a tengeri betegség jelenségével is összefüggő élettani reflexmechanizmust Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. A háború után Bárány Bécsben nem kapott egyetemi tanszéket, ezért Svédországban telepedett le, és haláláig az Uppsalai Egyetemen dolgozott.

Az ásványi szenek jeles kutatója, Romwalter Alfréd (Sopron, 1890. április 22. – Sopron, 1954. szeptember 7.) a budapesti tudományegyetemen vegytant, fizikát és ásványtant tanult, majd itt nyert doktori oklevelet. Rövid ideig a fiumei kereskedelmi akadémián tanított, majd a soproni erdészeti és bányászati főiskola vegytan tanára lett. Különösen jelentősek az ásványi szenek kémiájával és technológiájával, főként a szénnemesítéssel, szénlepárlással és a szenesülés folyamatával foglalkozó kutatásai; az ezen a téren elért eredményeinek elismeréseként kapott Kossuth-díjat 1953-ban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon)