Augusztus 11-én történt

Ezen a napon történt

1801-ben ezen a napon szentelték fel a pesti Duna-parton álló, görög kereskedők által építtetett Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony ortodox székesegyházat. Két tornya közül az egyik 1945-ben Budapest ostroma alatt omlott le, 2008-ban építették újjá. 1951-ben politikai döntéssel a Moszkvai Patriarchátushoz került. A magyarországi görögök több ízben próbálták visszaszerezni a templomukat, ez idáig sikertelenül.

Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyház Budapesten a Petőfi téren, 1899 körül. Klösz György felvétele. Forrás: Budapest Főváros Levéltára / Fortepan. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.071
Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyház Budapesten a Petőfi téren, 1899 körül. Klösz György felvétele. Forrás: Budapest Főváros Levéltára / Fortepan. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.071

Ünnep

Assisi Szent Klára ünnepe – Itáliai rendalapító szűz, a klarisszák első házfőnöknője, a hímzőmunka és a televízió védőszentje, aki 1253-ban ezen a napon hunyt el. Életéről részletesen az OSZK honlapján olvashatunk.

Augusztus 11-én történt

1798 Debrecen első ismert hivatásos színielőadását a Wesselényi-féle társulat tartotta, amikor Kotzebue A szerelem gyermeke című érzékenyjátékát adták elő.
1801 Felszentelték a pesti Duna-parton álló, görög kereskedők által építtetett Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony ortodox székesegyházat.
1849 Két nappal a vesztes temesvári csata után Kossuth Lajos lemondott kormányzói tisztségéről, a katonai és polgári hatalmat a diktátorrá kinevezett Görgei Artúrra ruházta.
1877 Asaph Hall amerikai csillagász felfedezte a Mars kisebb holdját, a Deimost, majd augusztus 17-én a nagyobbat, a Phobost.
1888 Először indult útnak az Orient Expressz a Budapest–Belgrád–Szófia–Konstantinápoly vonalon.
1960 Elnyerte függetlenségét Csád, a Közép-Afrika északi részén fekvő egykori francia gyarmat, ez a nap az ország nemzeti ünnepe.
1962 Föld körüli pályára bocsátották a szovjet Vosztok–3 űrhajót, majd 12-én a Vosztok–4-et, amelyek először hajtottak végre páros űrrepülést.
1999 A 20. század utolsó teljes napfogyatkozása volt látható a Közel-Kelet és Európa több országában, így Magyarországon is.
2000 Oroszországból hazaérkezett Budapestre a Tamás András néven megismert utolsó magyar hadifogoly. A kutatások alapján kiderült, hogy valódi neve: Toma András.
2017 Az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Charlottesville városában az úgynevezett alt-right vagy alternatív jobboldal egyik szélsőséges csoportosulása tüntetést szervezett a polgárháború déli főparancsnoka, Robert Lee tábornok szobrának eltávolítása ellen. A rendezvényen baloldali ellentüntetők jelentek meg, és elszabadultak az indulatok. A kirobbant összecsapásoknak húsznál több sérültje volt, egy nő pedig életét vesztette, amikor egy szélsőjobboldali fehér fajvédő autójával szándékosan a tömegbe hajtott; a városban rendkívüli állapotot kellett kihirdetni.
2021 A szudáni kormány bejelentette, hogy átadják a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) Omar el-Besír korábbi elnököt, aki ellen a 2003-ban kirobbant dárfúri konfliktusban betöltött szerepe miatt 2008-ban emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt adtak ki elfogatóparancsot. (A dárfúri konfliktusban 300 ezer ember halt meg, és csaknem 2,5 millióan váltak földönfutóvá.)

Augusztus 11-én született

1825 Türr István, a magyar és az olasz szabadságharc hőse, mérnök, a Korinthoszi-csatorna egyik megépítője
1833 Eisele József kazángyáros, a magyar gyáripar egyik fejlesztője
1843 Szontágh Miklós orvos, botanikus, balneológus
1858 Christiaan Eijkman Nobel-díjas holland orvos, fiziológus, bakteriológus
1860 Bláthy Ottó Titusz gépészmérnök, akadémikus, a transzformátor egyik feltalálója

 A bécsi egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1883-ban lépett a Ganz gyár alkalmazásába, és ahhoz egész pályafutása alatt hű maradt. Akkoriban még nem tanítottak elektrotechnikát a műszaki egyetemeken, Bláthy tudását önképzéssel szerezte. Első szabadalma önműködő higanyos feszültségszabályozóra vonatkozott, amelyet később a generátorgyártásban alkalmazott. 1884-85-ben a gyár három mérnöke, Bláthy, Déri Miksa és Zipernowsky Károly új áramelosztási rendszert dolgozott ki, amely a transzformátornak elnevezett indukciós készülékek alkalmazásán alapult. A Bláthy javaslatára zárt vasmaggal készülő transzformátorok a korabeli elektrotechnika csúcsteljesítményének számítottak. Bláthy több mint száz szabadalma főleg a villamos gépek, transzformátorok és készülékek gyártásának területére vonatkozik. Számos olyan elvi és gyakorlati eredményt ért el, amelyek révén a Ganz gyár géptípusai évtizedekig a világ élvonalát képviselték. Vízturbinás generátorok állórészében alkalmazott tekercselési megoldásáért az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. Kandó Kálmán 1931-ben bekövetkezett halála után ő dolgozta át és fejezte be a Kandó-mozdonyok fázisváltójának konstrukcióját. Bláthy hatalmas alkotóteljesítménye bámulatos emlékezőtehetségén, kimagasló nyelvtudásán, kivételes fejszámoló képességén, valamint gyors áttekintő- és problémamegoldó készségén alapult. Tiszteletbeli doktora volt a budapesti és bécsi egyetemnek, az MTA pedig tiszteletbeli tagjává választotta. 1939. szeptember 26-án hunyt el Budapesten. Forrás: OSZK

1871 Heltai Jenő Kossuth-díjas író, drámaíró, költő, újságíró
1894 Neogrády Sándor repülős, térképész, az úgynevezett légirégészeti kutatások magyarországi kezdeményezője. További információk az OSZK honlapján.
1899 Hortobágyi Károly artistaművész, nevét viseli a cirkuszművészeti tevékenységet elismerő állami díj
1903 Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas szobrász, érdemes és kiváló művész, az 1956-ban ledöntött Dózsa György úti Sztálin-szobor alkotója
1921 Alex Haley Pulitzer-díjas amerikai író, a Gyökerek című regény szerzője
1933 Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a nemzet művésze, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója
1937 Komoróczy Géza Széchenyi-díjas orientalista
1939 Bozay Attila Kossuth-díjas zeneszerző
1948 Jan Palach cseh egyetemista, aki 1969. január 16-án felgyújtotta magát a prágai Nemzeti Múzeum épülete előtt, hogy tiltakozásra ösztönözze a lakosságot Csehszlovákia szovjet megszállása ellen
1949 Földi Péter Kossuth-, Munkácsy Mihály- és Prima Primissima díjas festő, érdemes művész, a nemzet művésze
1965 Viola Davis Oscar-díjas amerikai színésznő
1968 Bozsik Yvette Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész
1971 Csőre Gábor Jászai Mari-díjas magyar színész
1973 G. Erdélyi Hermina Jászai Mari-díjas vajdasági színésznő
1980 Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó
1984 Hartung Dávid Sára Sándor-díjas operatőr

Augusztus 11-én halt meg

1456 Hunyadi János törökverő hadvezér, Magyarország kormányzója, a nándorfehérvári győző
1820 Lavotta János zeneszerző, hegedűművész, a verbunkos legnagyobb alakja
1956 Jackson Pollock amerikai festő
1972 Max Theiler Nobel-díjas dél-afrikai származású amerikai orvos és virológus, a sárgaláz elleni védőoltás kidolgozója
1984 Percy Mayfield amerikai dalszerző, énekes
1985 Drapál János, az első nemzetközileg ismert magyar motorkerékpáros
1988 Jean-Pierre Ponnelle francia díszlettervező és operarendező
1993 Szabó József ügyvéd, politikus, az amerikai magyarság egyik kiemelkedő személyisége
1996 Rafael Kubelík cseh karmester és zeneszerző, a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál létrehozója
2013 Temes Judit olimpiai bajnok úszó, orvos, patológus
2014 Robin Williams Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai komikus, színész, rendező, producer
2018 Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, érdemes és kiváló művész
2019 Molnár Éva Németh Lajos-díjas művészettörténész, a Fészek Galéria alapítója

#eztörténtma