Jeles napok
Augusztus 8-án történt
1981. augusztus 8-án hunyt el Hajnóczy Péter Füst Milán-díjas író, A halál kilovagolt Perzsiából és a Jézus menyasszonya szerzője, akinek legendájához önpusztító életmódja, alkoholizmusa és depressziója is hozzátartozott. Egy naplójegyzetében így vallott iszákosságáról: „Alkoholizmusom egyben sajátos világnézet is, politika és vallásos meggyőződés némi öngúnnyal fűszerezendő keveréke. Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget, amelyet kétségbeesett könyörgéssel Jézusnak ajánlottam fel.”
Augusztus 8-án történt
1588 Anglia hajóhada szétzúzta az addig verhetetlennek tartott spanyol Armadát.
1786 Az Alpokban Michel-Gabriel Paccard francia orvos és kísérője, Jacques Balmat elsőként jutott fel a 4810 méter magas Mont Blanc csúcsra, „Európa tetejére”.
1840 Bemutatták Erkel Ferenc első magyar dalművét, a Bátori Máriát.
1874 Megalakult a Budapesti Philológiai Társaság. Célja volt, hogy a klasszika-filológia tudományos művelését és az antik műveltséget a szélesebb olvasórétegek számára hozzáférhetővé tegye.
1900 Megrendezték az első teniszmérkőzést a Davis Kupáért a Boston melletti Chestnut Hillben, a Longwood Cricket Club telepén.
1918 A franciaországi Amiens-nél döntő vereséget szenvedtek a németek a nyugati fronton.
1945 A II. világháború végén – az 1945. februári jaltai konferencia határozata értelmében – a Szovjetunió hadat üzent Japánnak.
1963 Lezajlott a nagy angliai vonatrablás, melynek során egy 15 tagú banda két és fél millió fontot zsákmányolt.
1978 Marcaliban megkezdte a termelést az első magyarországi Levi Strauss-gyár. A gépeket és az alapanyagot az amerikai cég biztosította, s átvette a termelés 60 százalékát.
2007 A Balaton déli partján, az M7-es autópálya részeként felavatták a vasbeton szerkezetű Kőröshegyi völgyhidat, Magyarország leghosszabb hídját.
2021 Mexikóvárosban felavatták a világ leghosszabb városi drótkötélpályás felvonóját, a 10 555,30 méter hosszú Cablebús 2-es vonalát.
Augusztus 8-án született
1790 Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, akadémikus, a reformkor egyik vezéregyénisége, a Himnusz szerzője
1879 Emiliano Zapata mexikói forradalmár, parasztvezér
1889 Lányi Viktor műfordító, zeneszerző, zenekritikus, félszáz opera szövegkönyvének magyarra ültetője
1902 Paul Adrien Maurice Dirac Nobel-díjas angol fizikus, a sugárzás kvantumelmélete és a lyukelmélet megalkotója
1922 Reich Károly Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes és kiváló művész; jelentősek könyvillusztrációi
1923 Köves-Zulauf Tamás ókorkutató, akadémikus
1923 Jimmy Witherspoon amerikai bluesénekes
1926 Ország Lili festő, grafikus, a nonfiguratív festészet képviselője
1933 Dézsi János Ybl Miklós-díjas építész
1937 Dustin Hoffman kétszeres Oscar-díjas amerikai színész
1940 Gregor József Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész
1943 Harangozó Teri táncdalénekesnő
1943 Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus
1948 Cservenyák Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, vegyészmérnök
1949 Keith Carradine Oscar-díjas amerikai színész
1949 Magyari Béla űrhajós
1955 Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics együttes tagja
1964 Keresztes Ildikó Máté Péter-díjas rockénekesnő, színésznő
1968 Vass Tibor József Attila-díjas költő, képzőművész
1973 Raffay Dávid szobrászművész; több köztéri szobor alkotója
1981 Roger Federer olimpiai és világbajnok svájci teniszező, a tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője
1985 Szabó Zselyke szinkronszínésznő
1998 Shawn Mendes kanadai énekes, dalszerző
Augusztus 8-án halt meg
1796 Franz Anton Maulbertsch osztrák barokk festő
1898 Eugène Boudin francia festő, a tengeri és a tengerparti látképek festésének mestere
1900 Emil Škoda cseh nagyiparos, a nevét viselő vállalat alapítója
1921 Haggenmacher Károly, malomipari gépek egész sorának sikeres feltalálója.
1924 Andrew Irvine brit hegymászó, az 1924-es harmadik brit Everest-expedíció tagja
1950 Schöpflin Aladár Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító, akadémikus, a 20. századi magyar kritika és irodalomtörténet-írás kiemelkedő alakja
1957 Böszörményi Jenő gépészmérnök, a hazai dízelmotorgyártás és autógyártás egyik úttörője
1963 Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, zenekritikus
1966 Sárközi Márta író, műfordító, szerkesztő, Molnár Ferenc leánya, Sárközi György író felesége
1981 Hajnóczy Péter Füst Milán-díjas író
1996 Nevill Mott Nobel-díjas brit fizikus, aki a mágneses és rendezetlen rendszerek elektronszerkezetével kapcsolatos alapkutatásaiért kapott Nobel-díjat 1977-ben
2000 Harsányi János Nobel-díjas közgazdász, a játékelmélet egyik kidolgozója
2003 Antonisz Szamarakisz görög író, az UNICEF jószolgálati nagykövete
2010 Patricia Neal Oscar-díjas amerikai színésznő
2013 Barsi Ernő néprajztudós, zenetörténész
2022 Olivia Newton-John négyszeres Grammy-díjas brit-ausztrál popénekes, filmszínész
2024 Boros Lajos zenész, rádiós műsorvezető, író, újságíró