Olyan alkotók érkeztek ide, mint Bak Imre, Fajó János, Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Lantos Ferenc, Major Kamill, Papp Oszkár, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos és Szijártó Kálmán, akiknek alkotói tevékenysége jóval több volt a zománccal való puszta kísérletezésnél, egy új technika kipróbálásánál. A közös idő, az egymástól való inspirálódás és a szellemileg szabad közeg lehetőséget adott bizonyos művészeti kérdések megvitatására és azok kidolgozására.
A március 3-ig megtekinthető munkákon egyértelműen látszik, hogy az itt dolgozó művészek merítettek a Bauhaus vizualitásából és szellemiségéből. Fontos minta volt Kassák Lajos, hiszen ők is társadalmi produktumként tekintettek a művészetre, az azon keresztül teremthető új világ foglalkoztatta őket, és az, hogy mi módon lehet a művészetet mindenki számára hozzáférhetővé tenni.
A zománc tartós és időjárásálló anyag, éppen ezért a kész munkákat a szabadban is be lehet mutatni. Ez kifejezetten előnyös volt, hiszen a Bonyhádon született műveket nem a múzeumok, hanem a középületek külső és belső falára szánták, hogy azok így váljanak egy demokratikusabb vizuális univerzum eszközeivé.
Az itt alkotó művészek számára kiemelkedően fontos volt, hogy a köztérre szánt munkák a belső és külső terek, a természet és a város összekötésén túl az esztétikát és a tartalmat, a művészetet és az életet összekapcsolják.
A kiállításnak két nagy termet szenteltek a kurátorok. Az első térben kizárólag Lantos Ferenc munkái szerepelnek, ami nem véletlen, hiszen ő volt a szellemi műhely atyja. Ő szervezte az első magyarországi gyári szimpóziumot és az Épületzománc Alkotótábort is. Lantosnak ebben a kiállításban jórészt a nagyobb munkái és néhány zománcterve szerepel.
Jó ötlet volt, hogy ezeket a zománcképeket egymáshoz képest viszonylag nagy távolságban installálták a kurátorok, hiszen így a látogató elmélyedhet az egyes munkákban, képes lesz azokat részleteiben megvizsgálni és hagyni, hogy a formák és színek szabad asszociációkat hívjanak elő.
A második teremben a többi alkotó munkája szerepel. Itt már kevésbé megoldott a szellős elrendezés, több a bemutatott alkotás is, de a lehetőségekhez mérten azért láthatóan itt is törekedtek arra, hogy kellemesen szemlélhetők és jól befogadhatók legyenek a művek. Van is közöttük jó néhány, amely előtt hosszan el lehet időzni.
Bak Imre piros, zöld és kék színekkel felépített kompozíciója például kellemesen vibrál, Fajó János 1968-as zománcképén pedig érdekes megfigyelni, hogy egy-egy árnyalat észlelése miként változik meg, ha mellé egy teljesen más színt teszünk.
Ficzek Ferencnek egy olyan munkáját is kiállították, amelyben az alkotó nemcsak a színekkel játszik, hanem a mintákkal is: a pöttyös és hálós felületek teszik izgalmassá az egyébként majdnem teljesen szürkeárnyalatos zománcképet, Pinczehelyi Sándor Fekete-fehér zománc című munkája pedig a Vasarely által is kedvelt optikai illúziókeltés egyik nagyszerű példája.
Vannak olyan munkák is, amelyek az installálástól válnak különlegessé: Pinczehelyi egy másik munkájának zománclemezei például egy igen dekoratív alakzatot rajzolnak ki, de ennek a módszernek a mestere egyértelműen Szijártó Kálmán. Ez utóbbi most kiállított munkái különböző méretű acéllemezekből állnak össze, amelyek határai olykor szinte teljesen elmosódnak a rájuk égetett zománcnak köszönhetően.
Olyan különlegességek is láthatóak itt, mint korabeli fotók a művészekről munka közben. De kiállították azt a lemezt is, amelyet az 1968-as bonyhádi Zománcművészeti Szimpózium alkalmából készítettek, és amelyen az összes résztvevő művész aláírása szerepel.
A kiállítás fő műve egyértelműen Pauer Gyula Murális kompozíciója: az alkotó a zománcozott acéllemezre különböző méretű merőkanalakat ragasztott, azokat olykor félbevágta, olykor csak kihasított belőlük egy darabot, létrehozva egy olyan műalkotást, amelyben igazán hosszan el lehet merülni.
A kiállításról több kép a galériában található.
Kiemelt fotó: Kismányoki Károly alkotása / Csákvári Zsigmond
