Egyéb
Előadások több korosztálynak a veszprémi Kabóca Bábszínházban
Szeptemberben két új, Rumi László által rendezett produkciót mutatnak be, előbb a Nyakigláb artisták a porondon címűt, majd Mesecirkusz címmel egy óvodásoknak szóló előadást.
Hat új darabbal készül jubileumi évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Hat új darabbal készül az idén hivatásossá válásának harmincötödik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház a 2021/2022-es évadára.
A BUSH ismét megtölti élettel Budapest klubjait
A Budapest Showcase Hub (BUSH) a tavalyi rendhagyó év után október 21–22-én újra megtölti Budapest klubjait a legizgalmasabb kelet-európai előadókkal.
Bartók művével lép színpadra Bukarestben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
A bukaresti Enescu Fesztiválon lép fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. A rangos seregszemlén két este, hétfőn és kedden is hangversenyt ad a zenekar, amely világsztárokkal dolgozhat együtt. A keddi koncerten elhangzik Bartók Béla A csodálatos mandarin című műve is.
Vigyázat, ez Bob Dylan! – Zenés-irodalmi előadás az A38-on
Prieger Zsolt és vendégei rendhagyó zenés-irodalmi előadása várja a közönséget szeptember 26-án az A38-on.
A küldöttek – Oberczián Géza író erdélyi estjei
A küldöttek címmel várja író-olvasó találkozóra a literatúrakedvelőket a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szeptember 20-án, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szeptember 21-én, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár szeptember 22-én, valamint a parajdi Sziszi Könyvesbolt szeptember 23-án.
Nyílt nap az Országos Idegennyelvű Könyvtárban
Szeptember 25-én változatos programokkal vár minden érdeklődőt az Országos Idegennyelvű Könyvtár nyílt napja.
Kezdődik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
Ma kezdődik a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színházban; az október 9-ig tartó rendezvényen tizenkilenc produkció látható tizenkét országból.
Október elsején kezdődik a MagdaFeszt
Október 1-től ismét a nők irodalmi, művészeti jelenlétére, a női identitás mibenlétére, a női tapasztalatra és kifejezésmódra fókuszál a Csokonai Színház negyedik alkalommal megrendezett programsorozata, a MagdaFeszt.
Több mint százötven programmal várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál
Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10. között.
Magyar és román játékfilmek az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
A magyar és a román filmgyártás legfrissebb alkotásaiból készült válogatást láthat a közönség a marosvásárhelyi 29. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelyet szeptember 29. és október 3. között rendeznek meg az erdélyi városban – közölték csütörtökön a szervezők.
Vadlazac – Workshopok indulnak szeptember végétől
A 2021-es őszi félévben a PKÜ folytatja a pedagógusoknak, könyvtárosoknak, könyvesbolti eladóknak és szülőknek is szóló Vadlazac workshop-sorozatát.
Nyílt nappal kezdődik a Soproni Petőfi Színház évada szombaton
A nyílt nap délelőtt tíz órakor kezdődik, amelynek során a látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé. A csoportokat Savanyu Gergely színművész, Kovács Ferenc műszaki vezető és Németh Ervin dramaturg vezeti.
Óbudai világzenei hét a Kobuciban
Öt nap, tíz zenekar és minden, ami a világzenéből a Kobuci kert számára ma fontos – erről szól majd szeptember 28-a és október 2-a között a továbbra is a műfaj mellett elköteleződő III. Óbudai Világzenei Hét Fesztivál.