Egyéb

Szlovénia idei Oscar-nevezett filmje is látható a Szlovén Filmnapokon

Október 26. és 28. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást, köztük az ország Oscar-jelölt filmjét láthatja a hetedik Szlovén Filmnapokon. A hagyományoknak megfelelően idén is a budapesti Toldi Mozi ad otthont az eseménynek.

Hamisítványokra cserélte a múzeum festményeit, az eredetik árából Rolls-Royce-ot vett

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott hétfőn egy müncheni múzeum egykori alkalmazottja, aki két éven át több festményt hamisítványra cserélt, az eredeti műalkotásokat pedig árverésen értékesítette – közölte az illetékes bíróság.

Neves szólistákkal és új sorozattal készül az Anima Musicae Kamarazenekar az idei évadra

Meghirdette 2023/2024-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseit, a hamarosan megjelenő lemezüket, valamint új, Klassz(ik) Liget című sorozatukat.

Második alkalommal szerveznek magyar színházi fesztivált Bukarestben

Szeptember 27. és október 2. között második alkalommal szervezi meg a Bukfeszt magyar színházi fesztivált a román fővárosban az öt erdélyi teátrumot tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) a Román Színházi Szövetség (UNITER) együttműködésével.

Múzeumpedagógiai életműdíjat kapott Koltay Erika, négy múzeum lett nívódíjas

Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Tomory Lajos Múzeum, kilenc intézmény kapott Családbarát múzeum díjat, különdíjban négy múzeum részesült.

Nyugat-Afrika kincsei érkeznek a Múzeumkertbe

A Pont Fesztiválon október 14-én zenés felvonulástól Grammy-díjas muzsikus koncertjéig, meseelőadástól zenés, táncos és kézműves workshopokig izgalmas programok mutatják be Nyugat-Afrika világát.

A szerződésszegés a műalkotás része – üzente a művész, és a gázsin felül átutalt összeget is meg akarta tartani

Jens Haaningot 2021-ben bízta meg az aalborgi Kunsten Modern Művészeti Múzeum, hogy két korábbi műalkotását reprodukálja. A művész mindössze két képkeretet küldött vissza, azokra azt írta: „Fogd a pénzt és fuss!” – és a tiszteletdíjon felül a költségekre szánt pénzt is megtartotta.

Benyovszky Móricról szóló musicalt mutat be a székesfehérvári színház

A musical a Benyovszky Társaság elnökének, G. Németh Györgynek az ötlete alapján született, a bemutató a Székesfehérváron épülő új multifunkcionális rendezvénycsarnok egyik első nagy kulturális attrakciója lesz.

A legjobb film díját nyerte A játszma Pármában

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon hétvégén.

Elkezdődött a székesfehérvári Vörösmarty Színház legvidámabb évada

Hivatalosan megnyitotta a 2023/2024-es évadot a székesfehérvári színház. Az évadnyitó társulati ülésen a színház igazgatója, Szikora János úgy összegezte a szezont, mint a Vörösmarty Színház eddigi, várhatóan legvidámabb évadát.

Megtaláltak egy elveszettnek hitt római kori várost

A régészek egy római kori fórumot fedeztek fel egy spanyolországi lelőhelyen.

Különleges dán erődök a kulturális világörökségek között

Öt dán gyűrűerőddel is bővült az UNESCO világörökségi jegyzéke.

Fogyatékossággal élőknek indul zenei tehetségkutató-tehetséggondozó program

Pásztor Anna mentorálásával, fogyatékossággal élő emberek számára hirdet Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával címmel zenei tehetségkutató-tehetséggondozó programot a Civilút Alapítvány.

Csőszerelés közben bukkant értékes aranyleletre egy férfi

A leletek mintegy 2500 évesek lehetnek, és valószínűleg előkelő társadalmi helyzetű emberek számára készülhettek.

Elhunyt Dávid Katalin művészettörténész, művészeti író

Százegyedik életévében pénteken elhunyt Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akit tudós- és művésznemzedékek vallanak nevelőjüknek, útmutatójuknak – tudatta az MMA az MTI-vel pénteken.

Miért öregszünk? Az ELTE genetikusai jelentős felfedezést tettek

Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.