Egyéb

Csárdáskirálynő Fesztivált rendez a Budapesti Operettszínház

Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban. Az eseménysorozat a Találkozások – Best of Csárdás Nemzetközi Operett Gálával zárul.

Sorsfordító magyar hősökről készültek animációs filmek

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Sorsfordítók című animációs kisfilmsorozata olyan magyar hősökről szól, akik embertársaik és hazájuk védelme érdekében bárkivel és bármivel képesek voltak szembeszállni.

Három áldozat maradványaira bukkantak a régészek Pompejiben

A kulturális minisztérium közlése szerint a Vezúv Kr. u. 79-ben bekövetkezett kitörése újabb három áldozatának maradványai két nő és egy 3 és 4 év közötti gyermeké lehetnek, akik egy pékségben kerestek menedéket a kitöréstől, amely az ókori római kereskedelmi várost vulkáni hamuba temette.

Megjelent Beck Zoli, Cseh Tamás, Csengey Dénes és Szűcs Krisztián lemeze

A Másnap Beck Zoli (30Y) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) konceptalbuma, amely valójában egy eddig soha meg nem jelent előadást tematizál, ami a Cseh Tamás–Csengey Dénes szerzőpáros hagyatékát dolgozza fel.

Május 31-én történt

1930-ban ezen a napon született Clint Eastwood Oscar-díjas amerikai színész, 1970-ben megjelent a Metro együttes, egyben a magyar könnyűzene első koncertalbuma Egy este a Metro Klubban címmel, 1978-ban pedig a Galápagos-szigetek szigetcsoportot e napon nyilvánították a világörökség részévé.

Meghalt Peter Simonischek osztrák színész, a Toni Erdmann sztárja

Meghalt 76 éves korában Peter Simonischek osztrák színész, a több tucat díjjal jutalmazott Toni Erdmann sztárja – erősítette meg a médiaértesüléseket a bécsi Burgtheater kedden.

Ötcsillagos kritikákat kapott Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar

Májusban Bécs, London, Brugge és Lipcse hangversenytermeiben lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével.

Stafétabottal vezénylik a Pannon Filharmonikusokat

A zenekar 2023/2024-es OTT VAN című évadában tucatnyi dirigens lép fel.

14 bemutatóval készül a Szegedi Nemzeti Színház

Két operabemutatóval, nagy zenés produkcióval, ősbemutatóval, klasszikus és kortárs előadásokkal, a tánckar önálló táncjátékával, valamint az előző évad legnépszerűbb darabjainak továbbjátszásával várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház. A repertoárra visszatérnek a gyerekelőadások.

Operafesztivál Zsámbékon

Július 14-én és 15-én rendezik meg Zsámbékon az Opera-Festet, amelynek célja, hogy az opera és az operett hagyományait fiatalos lendülettel ismertessék meg.

Gioconda Belli költő, író kapta a Zsófia királyné díjat

A feminista és erotikus hangvételű munkáiról ismert Gioconda Belli nicaraguai költő, író nyerte idén a portugál és spanyol nyelvű irodalom egyik legjelentősebb díjának számító Zsófia királyné díjat, amelyet helyi idő szerint hétfőn vehetett át.

Tricikli – mozgó irodalmi fesztivál Szegeden

A Tricikli Fesztivál július 13. és 16. között hét helyszínen tizenkét művészeti programmal várja majd a kerékpározás és az irodalom szerelmeseit. A meghívottak között ott lesz Visky András, Krusovszky Dénes, Gimesi Dóra, Kiss Tibor Noé, Sirokai Mátyás és Cserne Klára is.

Közel hétszázezer forintot fizettek Radnóti Miklós és Jókai Mór aláírásáért

Az antikvarium.hu oldalán 223 dedikált könyvre lehetett licitálni. A rekordot Radnóti Miklós aláírása érte el 651.100 forinttal, Jókai Mór szignója mindössze ezer forinttal maradt el tőle. A tíznapos online licitálás minden tétel esetében egy forintról indult.

Május 30-án történt

Ma van a magyar klasszikus zene napja Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, emlékére, aki 1952-ben ezen a napon született.

Az eszperantó irodalom egyik legnagyobb gyűjteménye került Lengyelországba

A lengyel Nemzeti Könyvtárba került a hollandiai Rotterdamból az eszperantó irodalom egyik legnagyobb gyűjteménye, a Hector Hodler Könyvtár. Az ebből az alkalomból rendezett hétfői ünnepségen Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter vett részt.

Egész uton haza felé – Petőfi vándorlása A Magyar Nyelv Múzeumában

A Petőfi-emlékévhez kapcsolódva, 2023. május 12-én nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeumának legújabb, időszakos kiállítása Széphalmon.