Jeles napok

Augusztus – Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

Jeles napok

Érdi Krausz György születésnapja – 1899

ÉRDI KRAUSZ GYÖRGY (Budapest, 1899. augusztus 31. – Budapest, 1972. szeptember 25.): mérnök, geodéta, térképész, területtartó vetület kidolgozója. Mérnöki oklevelet a berlin-charlottenburgi egyetemen szerzett (1924). Először a magániparban dolgozott, 1942–45-ben a Honvéd Térképészeti Intézetben, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban, 1958–60-ban a Kartográfiai Vállalatnál folytatta. 1958-60-ban az ELTE-n megbízott előadó volt a térképtudományi tanszéken. Egyik kezdeményezője 1956-ban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Űrhajózási Bizottsága, majd a Műszaki és Természettudományi Szövetségek (MTESZ) Asztronautikai Szakosztálya megalakításának, melynek 1964–72-ben ügyvezető titkára volt. Térképészeti munkássága elsősorban a térképi vetületek elemzésére terjedt ki. Gazdasági atlaszokban alkalmazták a nevét viselő területtartó vetületet. Munkásságának másik területe az űrhajózással és a mesterséges holdak megfigyelésével kapcsolatos. Navicard elnevezésű, külföldön is bevezetett csillagászati számítótáblázat szabadalmát átdolgozta a mesterséges holdak követésére (1961). Az asztronautikai ismeretterjesztés területén kiemelkedő irodalmi és népszerűsítő tevékenységet fejtett ki. 1968-ban Lázár deák emlékérmet kapott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Besse János Károly születésnapja – 1765

Kalandos életű őshaza- és Kelet-kutatónkat, BESSE JÁNOS Károlyt (Ógyalla, 1765. augusztus 31. – Marseille, 1841. ?) önéletrajza szerint „a földismeret iránti ellenállhatatlan hajlama” késztette világjárásra. 1791-ben Németországot, Hollandiát, Angliát és Franciaországot járta be, 18795-ben a yorki herceg oldalán egy huszárezred adjutánsaként vett részt hollandiai hadjáratokban, 1797-ben a nápolyi király seregében harcolt. 1802 és 1810 között Mauritius szigetén a francia kormányzó titkáraként és lapszerkesztőként dolgozott. Ezután Párizsba költözött, ahol perzsa és török nyelvet tanult, megismerkedett a kor legnagyobb földrajztudósával, Humboldttal és itt kötött barátságot Batsányi Jánossal is.
A magyarok őshazája és a magyar nyelvészet iránt Beregszászi Pál 1796-ban, Lipcsében megjelent könyve keltette fel érdeklődését. 1829-ben indult a Kaukázusba, egy olyan expedícióhoz csatlakozva, amelyben a szentpétervári akadémia tudósai is részt vettek és amelyet egy orosz tábornok vezetett. Besse bejárta a Krim-félszigetet, útjának tapasztalatait a Tudományos Gyűjtemény-ben tette közzé. Útirajzait Magyarországon érdeklődés, azaz előfizetők hiányában könyv alakban nem tudta kiadni, végül nagy nehézségek árán Párizsban, franciául jelentette meg. Francia nyelven adott ki egy török nyelvtant és egy török-francia-magyar szótárt is. A Kaukázus tájairól, településeiről, népeinek – a kalmüköknek, tatároknak, kabardoknak, abházoknak, cserkeszeknek – szokásairól, nyelvéről sok értékes adatot gyűjtött. Azt a teóriáját viszont, mely szerint öt kaukázusi néptörzs a magyarok leszármazottainak tekinthető, a tudomány később nem igazolta.
Besse összesen 44 esztendőt töltött külföldön. Széles körű műveltsége, nyelvtudása (13 nyelven beszélt), jó megfigyelőképessége, nyughatatlan kíváncsisága folytán rengeteg értékes információt gyűjtött, de tevékenysége érdektelenségbe fulladt. Kiadatlan négykötetes élet- és útirajza halála után elkallódott. Utolsó hazaírt leveleit 1841. júniusában Marseillesből keltezte. Anyagi segítséget kért hazatéréséhez, de vágya már nem válhatott valóra. Halála pontos körülményeit nem ismerjük.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon)

Augusztus 31-én történt

1985-ben egy közös amerikai-francia expedíció ezen a napon fedezte fel az 1912-ben elsüllyedt Titanicot. Ma ünnepli születésnapját Kiss Csaba József Attila-díjas drámaíró, Jászai Mari-díjas rendező és Richard Gere amerikai színész (képünkön).

Augusztus 31-én történt:

1541 A török a két nappal korábban elfoglalt Budát vilájet-székhellyé tette.
1856 Felszentelték az Esztergomi Bazilikát, Magyarország legnagyobb templomát.
1878 Miskolcon a Szinva patak áradása csaknem háromszáz ember életét követelte. Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó árvíz Magyarországon. Egerben a védőgát mögé szorult, hatalmasra duzzadt Eger-patak 44 méter hosszúságban kidöntötte a védfalat és rázúdult a városra.
1888 Londonban megtalálták Hasfelmetsző Jack első áldozatát; a sorozatgyilkos legalább négy további nőt ölt meg, kilétére soha nem derült fény.
1928 Bemutatták Bertolt Brecht és Kurt Weill zenés darabját, a Koldusoperát Berlinben.
1947 Előrehozott parlamenti választást tartottak Magyarországon, amely a hírhedt választási visszaélések nyomán „kékcédulás” néven vonult be a történelembe, s a kommunista párt vezette koalíció győzelmét hozta.
1973 Belgrádban megkezdődött az első úszó-, vízilabda- és műugró világbajnokság.
1980 Lengyelországban a gdanski egyezmény aláírásával megalakult a független Szolidaritás szakszervezet, a szovjet tömb első államilag engedélyezett, független munkásszervezete. (2005 óta ez a hivatalos állami ünnep, a „szolidaritás és a szabadság” napja az országban.)
1985 Egy közös amerikai-francia expedíció felfedezte a Titanic roncsait az Atlanti-óceánban.
1991 A kirgiz és az üzbég parlament is kinyilvánította a volt szovjet tagköztársaságok függetlenségét.
2006 A norvég rendőrség megtalálta Edvard Munch két remekművét, a Sikolyt és a Madonnát, amelyeket két évvel korábban loptak el az oslói Munch Múzeumból.

Augusztus 31-én született:

12 Caligula római császár
1765 Besse János Károly utazó, író
1821 Hermann von Helmholtz német fizikus és fiziológus, természettudós, a szemfenéktükör feltalálója
1858 Gottlieb Ferenc hídépítő mérnök
1870 Maria Montessori olasz orvosnő és pedagógus, a róla elnevezett oktatási módszer kidolgozója
1879 Taisó, Japán 123. császára 1912 és 1926 között
1880 I. Vilma holland királynő 1890–1948 között
1908 William Saroyan örmény származású amerikai író
1913 Helen Levitt amerikai fotóművész
1913 Jacques Foccart francia politikus
1918 Alan Jay Lerner Oscar-díjas amerikai librettista, a My Fair Lady, a Camelot, a Gigi című musicalek szövegírója
1928 James Coburn Oscar-díjas amerikai filmszínész
1940 Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész
1945 Jichák Perlman Grammy-díjas amerikai-izraeli hegedűművész
1949 Richard Gere Golden Globe-díjas amerikai színész, filmszínész
1960 Kiss Csaba József Attila-díjas drámaíró, Jászai Mari-díjas rendező
1985 Pálos Péter paralimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok para-asztaliteniszező

Augusztus 31-én halt meg:

1422 V. Henrik angol király
1563 Giovanni Montorsoli olasz szobrász
1649 Michael Kern német szobrász, a késő reneszánsz jelentős képviselője
1688 John Bunyan angol író
1784 Benczúr József újságíró, író, fontos szerepet játszott a jozefinizmus magyarországi elterjesztésében
1814 Arthur Phillip brit admirális, Új-Dél-Wales első kormányzója
1867 Charles Baudelaire francia költő, művészetkritikus, a modern civilizáció egyik legnagyobb költője
1933 Ambrózy-Migazzi István botanikus, földbirtokos, kertépítő
1948 Andrej Alekszandrovics Zsdanov szovjet-orosz kommunista kultúrpolitikus
1955 Nyíri István Ybl Miklós-díjas építész, a magyar avantgárd építészet kiemelkedő alkotója
1963 Georges Braque francia festő, Picassóval a kubizmus megteremtője
1973 John Ford négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező
1985 Frank MacFarlane Burnet Nobel-díjas ausztrál orvos és immunológus
1997 Diana walesi hercegné, Károly brit trónörökös felesége, Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja
2003 Pintér György Balázs Béla-díjas hangmérnök, érdemes művész
2013 David Paradine Frost brit író, producer

Nyitóképen Richard Gere 2017-ben. Fotó: Valerie Macon / AFP

#eztörténtma