BOLDOG BÁTORI LÁSZLÓ (Nyírcsászári, 1420 körül –Budalőrinc, 1484 körül/1456 körül). Életéről és munkásságáról nagyon kevés hiteles forrás maradt fenn. A Gyöngyösi Gergely pálos főperjel és utódai által jegyzett Rendi krónikában (Vitae fratrum…) olvashatók tevékenységéről részletek.
Bátori László születésének és halálának időpontjáról nincs biztos adat. Életét a szűkös források és azok feldolgozásai alapján kísérelhető meg felidézni. Fiatal nemesként Itáliában és Franciaországban tanult, majd élte Szilágysomlyó birtokosának főúri életét. A földi dolgok álnokságát látva azonban kiábrándult a világból, és belépett a pálos rendbe. A Buda melletti Szent Lőrinc (Budaszentlőrinc) kolostorában élt, ahol kimagaslott társai közül erkölcsösségével, mély hitével, jóságával, tudásával, s számos tanítványt vonzott maga köré. Később néhány társával együtt egy közeli barlangba vonult, ahol imával, kétkezi munkával, böjtölve töltötte napjait, mígnem az éhezés visszatérni kényszerítette a kolostorba. A források szerint részleteket fordított Bibliából, s megírta magyarul több szent életét, de ezek nem maradtak fenn, ahogy Bátorinak a budaszentlőrinci kolostor templomában lévő sírja is megsemmisült az épületekkel együtt.  A Nagy-Hárshegyen a barlangot, ahol elvonulva élt egy ideig, 1911-ben Bátori-barlangként nyitották meg, 1929-ben oltárt is építettek benne, mára azonban csak a zárt fémkapu látható.

Közismert, hogy a céhrendszer zártsága, monopolisztikus jellege már a XVIII. században is, de különösen a XIX. század folyamán mennyire akadályozta, illetve torzította az iparfejlődést. Felszámolására és a modern szabályozásra mégis csak a XIX. század utolsó harmadában került sor. 1851-ben már megtiltották új céhek alapítását, a legfontosabb iparok űzését hatósági engedélyhez kötötték. Az 1860-ban életbe lépett új iparrendtartás még mindig nem törölte el a céheket, de ajánlotta, hogy alakuljanak át ipartársulattá. Megtiltotta mindkét szervezetnek az iparűzés korlátozását, jelentősen csökkentette az engedélyhez kötött iparok számát, lehetővé tette, hogy az iparosok szabadon kereskedjenek a termékeikkel.
Valódi változást az 1872:VIII. tc. hozott, kimondva, hogy a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül minden céhnek meg kell szűnnie. A szabad ipargyakorlás alanyi joggá vált. A iparosok „közös érdekeik előmozdítása végett” területi, illetve szakmai alapon ipartársulatot szervezhettek vagy a megszűnő céhek közös akarattal, vagyonukat megtartva átalakulhattak. Az ipartársulatok egyetlen komoly jogosítványa, hogy működtethették a békéltető bizottságot, amely az iparosok és segédszemélyzetük közti vitákat volt hivatva „kiegyenlíteni”. Alapszabályt kellett alkotniuk, a tagság önkéntes volt, azok is beléphettek, akiknek szakmája nem volt képesítéshez kötve. A törvény értelmében minden önálló iparos tarthatott tanoncot, alkalmazhatott segédeket. A tanoncot kötelező szerződésben rögzített feltételekkel kellett a szakmára megtanítania, iskolázásáról gondoskodnia, majd a tanoncidő elteltével az „igazságos bizonyítványt” kiadnia.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ;BFL Levéltárismertető)

HULLAY JÓZSEF (Rimaszombat, 1921. február 27. – Debrecen, 1984. január 16.): idegsebész, egyetemi tanár, az epilepszia sebészeti gyógyításának kutatója.
Egyetemi tanulmányait 1939-től a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvostudományi karán végezte, ahol 1944-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1945-től a debreceni egyetemi idegklinika orvosa volt, 1947-től Sántha Kálmán mellett bekapcsolódott az idegsebészeti munkába. 1948-ban ideggyógyász szakorvosi, 1951-ben műtőorvosi vizsgát tett. Sántha Kálmán eltávolítása után 1951-től az orvostudományi egyetem idegsebészetét irányította, több mint 20 évig vezette az idegsebészeti osztályt és a röntgen-laboratóriumot. 1960-ban az orvostudomány kandidátusa lett, 1970-től egyetemi tanár. Főként az epilepszia és az extrapiramidális mozgászavarok sebészeti kezelésével, a halántéklebeny működésével, az agydaganatokkal, elsősorban a hallóidegdaganatokkal, az agyi aneurizmákkal, angiómákkal foglalkozott. Mint idegsebész nemzetközi hírnevet szerzett. Évekig a Magyar Idegsebészeti Társaság elnöke, 1975-től a Szlovák Orvosi Társaság tiszteletbeli tagja volt, 1979-től az USA Idegsebész Társaságnak levelező tagja. 1970-ben Schaffer Károly-emlékérmet kapott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

KARCH ALAJOS (Magyar–Ürög, 1869. február 27. – Budapest, 1939. szeptember 3.): malomtechnikus, malomipari szerkezetek feltalálója.
A felsőipariskola elvégzése után Magyar-Ürögön elsajátította a molnármesterséget és a századfordulóig mint molnár dolgozott. 1901-ben malomépítő vállalatot alapított Pécsett, de vállalkozása nem sikerült. Dolgozott Szombathelyen a Pohl-gyárban (1901–08), Budapesten a Podvinecz és Heisler cégnél (1908), az Első Magyar Gazdasági Gépgyárban (1911–21). Minden munkahelyén malomgépeket szerkesztett és malmot tervezett. 1921-től önálló volt. Jelentősek szabadalmai és megvalósított gépei. Munkái közül ipartörténetileg nevezetes a hat hengerrel őrlő gépe (1918) és a daratisztítóval egyesített síkszita (1921). Gépeivel önműködő (tehát összekötött őrlőrendszerű) kismalmokat hozott létre, csökkentve az élőmunka-ráfordítást.
A Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisában szereplő szabadalmai (lajstromszám, cím):
83843 Síkszita kapcsolva daratisztítóval
75684 Hengerszék
70864 Hajtás körmozgású síkszitákhoz
65424 Rugós porlasztószelep
19222 Oldalt rázó hullámos sík szita

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)