Film

Elhunyt Hildebrand István operatőr, rendező, a Nemzet Művésze

Kilencvenhárom éves korában kedden elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja, aki a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőri életművével rendelkezik – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdán az MTI-vel.

„Szívünk-lelkünk benne van ebben a filmben” – Interjú Fazekas Máté Bencével

Interjú a Kilakoltatás író-rendezőjével kettős karakterekről, forgatási nehézségekről és arról, hogyan hozott vigaszt egy kilátástalannak tűnő pillanatban Tarr Béla.

A CODA kapta a legjobb film díját, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas lett

A CODA kapta a legjobb film díját, Jane Campion pedig a rendezői Oscart vehette át A kutya karmai közt című filmjéért vasárnap este a 94. Oscar-díjátadó ceremónián Los Angelesben.

A világ egyik legszebb mozija

Fejezetek egy filmszínház történetéből – ezzel az alcímmel jelent meg az a könyvtárgyként is kivételesen szép monográfia, mely a nemzeti filmszínház múltjába és jelenébe enged betekintést.

Átadták a magyar filmkritikusok díjait

Nagy Dénes Természetes fény című filmje kapta a fődíjat, a filmkritikusok B. Nagy László-díját a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film- és tévékritikus szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztályának pénteki díjátadóján, ahol sok évtizedes kimagasló művészi munkásságáért Sándor Pál Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rendezőt, forgatókönyvírót, producert életműdíjjal tüntették ki.

1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválra

Idén 106 országból mintegy 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál két – nemzetközi és Kárpát-medencei - filmszemléjére.

Mi, magyarok címmel indul vetítéssorozat az Uránia Filmszínházban

A különleges portrésorozatban 53 film készült el Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar emberekről.

Triptichon – Bemutatták az Esterházy János életéről szóló dokumentumfilmet

A felvidéki Esterházy János gróf életét, szenvedéstörténetét és az Esterházy-ügy drámai utóéletét mutatja be a Triptichon – Esterházy János élete és öröksége című dokumentumfilm, melynek díszbemutatóját hétfő este tartották meg Budapesten.

Erős embereket ismerhetünk meg a Traumáinkon innen és túl című filmből

Hogyan lehet felülemelkedni a gyerekkorban látott mintákon? Meddig hibáztathatjuk a szüleinket, nagyszüleinket, exeinket, testvéreinket az elrontott életünkért? Erről is szól Skrabski Fruzsina rendező és Bodacz Balázs riporter filmje.

Sipos Zsuzsanna a brit filmakadémia díjazottjai között

A Dűne című sci-fi kapta a legtöbb díjat a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján. A díjazottak között van a film produkciós tervezésének stábja, köztük Sipos Zsuzsanna.

Indul a nevezés a Friss Hús rövidfilmes pitchfórumára

Idén nyáron tizedik alkalommal rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A filmszakmai esemény pitchfórumára március 31-ig lehet nevezni előkészületi fázisban lévő rövidfilmes projektekkel.

Együtt címmel kisfilm készült az ukrajnai rászorulókért

A film közelebb viszi a nézőket ahhoz az élethelyzethez, amit most Ukrajnában emberek százezrei élnek át, ezáltal arra hívja fel a figyelmet: fontos segíteni.

Négy dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást a Filmintézet

Balog Gábor, Borsody István, Novák András és Száraz Eszter rendezésében készülő dokumentumfilmek gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Portréfilm készül Kopp Mária orvos-pszichológusról és Várdai István világklasszis csellistáról, továbbá sorozat a Hungary Helps program tevékenységéről.

Egy közülünk – Portréfilm a kardvívó Szilágyi Áronról

Az Egy mindenkiért, Muhi András Pires filmje érzékeny dráma élsportolói kínokról, tanácstalanságról. Arról, hogy nincs fenn és lenn, hanem csak ugyanannak az emberi sorsnak a különböző változatai léteznek, és ugyanaz az az örökké megválaszolatlan, mert talán megválaszolhatatlan, mégis napról napra megválaszolandó kérdés: ki vagyok én, és mi a feladatom. Mire születtem?

„A belső rétegek kibontása foglalkoztat” – Somossy Barbara a filmezés iránti szerelemről

A napokban mutatják be a Szóló című filmet, amely a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Szokolay Balázs zongoraművész életéről szól. A mű rendezőjével, Somossy Barbarával beszélgettünk.

Száz éve született Pasolini

Száz éve, 1922. március 5-én született Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, író, költő, a 20. század egyik legsokoldalúbb művésze.