Film

Két kategóriában is Gopo-díjra jelölték Téglás István színészt Romániában

Két kategóriában is jelölték a román filmes szakma legrangosabb elismerésére Téglás Istvánt: a székelyföldi származású színész a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Gopo-díjra is esélyes.

Négy elsőfilm készülhet az NFI Inkubátor-programjának támogatásával

Breier Ádám, Hevér Dániel, Mayer Bernadett és Podhradská Lea rendezők első mozifilmjeire szavazott meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága. A pályaindító alkotások fejlesztése és gyártása a Filmintézet Inkubátor-programjának szakmai és anyagi támogatásával valósul meg.

Elkészült A koronatanú című dokumentumfilm

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva elkészült az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében A koronatanú című dokumentumfilm, amely Arany Bálint azonos című emlékiratait dolgozza fel.

Átadták a II. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál díjait

Spanyol alkotás nyerte a legjobb film díját a február 27-én véget ért II. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon (PIHFF), melynek fődíját Magdolna című filmjéért Buvári Tamás vehette át.

Kreatív dokumentumfilm készült Eperjes Károly főszereplésével

A Csendhez szokott szív című filmet a Lighthouse Film gyártotta, hamarosan pedig a Duna TV-n lesz látható. A filmben a színművész a kereső ember útját járja végig több prominens egyházi szereplővel beszélgetve.

Tévésorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkert című művéből

Történelmi-politikai thrillersorozat készül a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával Móricz Zsigmond Tündérkert című művéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen Gábor és Báthory Gábor életének bemutatásával.

Így szerettek ők – A Frici & Aranka című filmről

„Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan te, te nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én fejemben benne.” Karinthy Frigyes Böhm Arankáról

Hamis vonások a vásznon – Filmajánló a műtárgyhamisításról

Mutatjuk a műtárgyhamisításról szóló legjobb filmeket.

Gauder Áron egész estés animációs filmet készít az indián teremtéstörténetről

Félidejéhez érkezett a nagyszabású magyar animációs film, a Minden a rokonom gyártása. Az első jelenetképek betekintést kínálnak a Nyócker! című kultfilmmel berobbant Gauder Áron új alkotásának világába.

„A színház két ember között születik félúton” – Simon Kornél a színészi és a rendezői létről

A jó ötletek vagy hajnalban, vagy éjszaka születnek. Így jutott eszembe Simon Kornél, akinek álmomban a koncertjén csápoltam a férjemmel. Jókor hívtam fel, nemrég ugyanis három kemény fába vágta egyszerre a fejszéjét: darabot rendez Presser Gábor önéletrajzi könyvéből, kétszemélyes előadásban játszik a barátjával és felolvasóestre készül a feleségével, Gryllus Dorkával.

Kilenc kedvencünk Miloš Formantól

Február 18-án lenne 90 éves generációjának egyik legelismertebb filmese, a kétszeres Oscar-díjas Miloš Forman, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a filmtörténetben.

Huszonhárom kortárs alkotás a Frankofón Filmnapokon

Huszonhárom kortárs alkotást, köztük francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai filmeket láthat a közönség a 12. Frankofón Filmnapokon március 17. és 27. között Budapesten az Uránia és Toldi moziban, valamint az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben.

Berlinale – Spanyol–olasz film nyerte az Arany Medvét

Carla Simón katalán rendező Alcarras című, spanyol–olasz koprodukcióban készített alkotását tüntették ki a legjobb filmnek járó Arany Medve díjjal a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale szerda esti díjkiosztóján.

Életrajzi könyv jelent meg Kertész Mihályról, a Casablanca rendezőjéről

Kertész Mihály – Egy filmes élet címmel könyv jelent meg a filmtörténet legendás alkotójáról, a Casablanca rendezőjéről.

A Dűne Oscar-jelölése magyar szakembereket is dicsér

A Magyarországon is készített Dűne című szuperprodukció 10 Oscar-jelölése egyben a hazai filmes szakemberek munkájának elismerése is.