A görögök már a nappaliban vannak ? OIDIPUSZ GYERMEKEI

Valló Péter rendező a klasszikus és a klasszicista dráma iránti elkötelezettsége közismert. Elég csak épp ebben a színházban, a Radnóti Színházban tíz éve bemutatott munkájára (Íphigeneia Auliszban) utalni. A mostani feldolgozás alapját képező tragédiákkal, Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész színműveivel is foglalkozott már. A többszörösen bizonyított tehetségű fiatal lírikus, Szálinger Balázs három darabot, három különféle jellegű és színvonalú fordítást egyesítve, felülírva alkotta meg az Oidipusz gyermekeit. Költői ihletben nem szűkölködő, méltóságos metrumú, mértékkel modern szókincsű szöveg keletkezett, mely azonban (főleg második részében) nem áll ellent az eseménytudató, kommentáló és didaktikus betétek kísértésének, a zavaró lelassulásnak, ezért Morcsányi Géza dramaturg által gondozott jelenlegi formájában is terpeszkedő.

  Ráadásul az előadás még nem találta meg zökkenőtlen ritmusát, és díszlete szintén a zsúfoltság, az időnkénti bedugultság képzetét kelti. A fikció szerint a lényegében Iokaszté és Oidipusz, anya és fia akaratlan vérfertőzésével induló történet betüremkedik egy város közepi toronyházban átlagosan élő háromfős család és a szomszéd: a mai thébaiak életébe. Az otthonosan-otthonkásan öltöztetett Gazsó György (Férfi), Martin Márta (Nő), Menczel Andrea (Lány) és Szombathy Gyula (Szomszéd) tipikus kisemberi viselkedésmintákat szociósan alkalmazva idomulnak a velük nem túl sokat törődő magas méltóságokhoz (és rajtuk keresztül a csökkent hitelű istenekhez); néha felhorgadnak ellenük. Őket, a voltaképpeni Kart váltakozó sikerrel fonja magába a dráma. Sokszor feladat nélkül kornyadoznak, pótcselekvésekbe kapaszkodnak, a Férfi jobb híján indokolatlanul nagy mennyiségű (mit sem ártó) alkoholt fogyaszt el. Egyedül a Szomszéd kap komolyabb, nemszeretem feladatot. Szombathy figurájának tipródó tanácstalansága informál is a kutyaszorítóba került vékonyka tisztességről.

  Bagossy Levente lomhán szétterülő, félkörös kanapét helyezett a szín közepére, mely vázszerkezetével, díszes támláival, járható felső peremével egyszerre nagyobb és kisebb a kelleténél. Hol marginalizálja, hol összepréseli a színészeket. Az asztal is vaskosabb, rusztikusabb a kelleténél. A fekete körfüggöny időnkénti széthúzásakor a már halott szereplők látomásszerű visszaáramlása sem lehet szcenikai remeklés e térben (s fejük felett a léggömb meglehetősen kétséges, valószínűleg fölösleges jelzése holtságuknak). Valló felső és alsó fényektől mitikusan súrolva általában a színpad elülső és középső sávjában kelti életre a nagyszabású antik példázat újragondolt-aktualizált változatát. A (polgár)háborús veszélyeztetettségre, az éppen zajló történelemre csak fél szemmel, fél füllel ügyelnek a háziak: hátulról, akár a kanapé mögé száműzve. Mintha televízión néznék a kort, amelyben élnek. Nézik is: a magasban képernyő lóg, mozgóképi, ikonikus sablonok kedvéért.

  Benedek Mari jelmezei erősségei az egyenetlen összképű premiernek. A koturnusra applikált lábbelik ? félcipő, papucs, saru, edzőcipő, csizma ? egymásra mintázzák a két időbeli réteget, a régmúltat és a harmadik évezredet. A szoborszerű Csomós Mari (Iokaszté) ünnepi, vészjósló vérvöröst visel, vak férje-fia, Oidipusz (a szenvedést levert okosságba csúsztató Bálint András) köpenye alatt vörös pizsamát. A pettyes nyakkendős diplomata, Eteoklész és a csíkos nyakkendős katona, Polüneikész: Adorjáni Bálint és Klem Viktor egyszer feszülten összeszikrázó, másszor indokolatlanul szétszórt módon bizonygatja a trónhoz való jogát. Oidipusz másik két gyermekét, a lányokat, Antigonét és Iszménét Petrik Andrea és Marjai Virág hasonlóképp ingadozó felfogásban jeleníti meg. A bicikliről lepattant, reklámtábla-szárnyas Hírnököt Gyabronka József valamivel a csupán színező epizodista fölé emeli, a motorkerékpáros Haimón inkább egy szuper öltözék, mint Kovács Krisztián.

  Az előadás nem tud mit kezdeni a saját humorával. Az emelkedettség kedvéért rendre nüanszokba szorítja vissza az abszurdumot, groteszkumot, melyet a textus a Labdakida-ház és a Kar felől is hullat. A koturnusos lábbelik is mintha minden következmény, reflektáltság nélkül kerültek volna az alakok ruhatárába. Pedig az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz számolás históriai, társadalmi, politikai, parabolikus illúziótlanságában megférne, szervesebb összetevő lehetne a sötét nevetés, amelyet mondjuk a tizenhármas számmal jelölhetünk. Ez a fajta humor Keres Emil szürke pulóveres világtalanját, a jövendőmondó Teiresziasz csöndes beletörődését itatja át leginkább.

  Kreón főszerepében Szervét Tibor mindaddig remekel, amíg a hatalomba való belecseppenés előtti magas rangú tisztviselőt játssza. Amolyan főminisztert. A kissé magába roggyant, szolgálatra termett eszes átlagember egy személyben testesíti meg a törvényektől, paktumoktól, erkölcsöktől elrugaszkodott Théba minden ellentmondását és rettegését, stratégiai kapkodását, taktikai időhúzását. Szervét később, már állama első embereként is formátumos, de a vitadialógusok felemésztik. Igaz, sorsa is ez: elemésztődni.

  Számos pontján sebezhető az Oidipusz gyermekei. Sok a finom ötlet ? nem működik összefüggő rendezői szervezés, szerkezet. Mégis jó úton jár a színház, amely egyik műsorrétegének részeként, Térey János Asztalizene és Bereményi Géza?Kovács Krisztina Apacsok című darabja után Szálinger Balázs drámájának is teret nyitott.