NAGY SZENT VAZUL (Cesarea, 330 körül – 379. január 1.) miután a nyilvánosság előtt is hitre tért, szerzetessé lett. 364-ben szentelték pappá. Segédpüspök volt, majd a püspök halála után, 370-ben, Vazul lett az utódja. Szerzetesi szabályokat fogalmazott, melynek a szigorú fegyelem, a feltétel nélküli engedelmesség volt a lényege. Előkelő családból származott, mégis védelmezte a szegényeket. Szigorú aszkéta volt. Szociális intézményeket alapított: segélyező helyek, szálláshelyek, menedékek és otthonok, valamint különféle kórházak találtak helyet bennük. Az utókor Baszileiásznak, Vazul-intézetnek nevezte. Képzett szónok volt. Szentírásmagyarázó homíliái ma is időszerűek. Vazul még ötven éves sem volt, amikor 379-ben meghalt.
A bizánci Egyház halála napján, január elsején ünnepli Szent Vazult. Róma a 12. században ugyanezt a napot vette át, de a 13. században áthelyezték június 14-re, amely napon egy 9. századi martirológium szerint püspökké szentelték. Mivel erre semmi történeti adat nincs, 1969-ben január másodikára tették ünnepét, egy napra Nazianzi Szent Gergellyel.

NAZIANZI SZENT GERGELY (Arianz, 329 körül – 389 vagy 390) az írók és a költők védőszentje. Kiváló szónok volt. Jézus személyében egyszerre látta az isteni és az emberi természetet. Teológiai munkásságának csúcsa három isteni személy különbségének bemutatása.
Édesapja, az idősebb Gergely püspök szentelte pappá 361-ben, ezt Szent Gergely később „zsarnokságként” emlegette. Elmenekült otthonról és Vazulnál keresett menedéket. Vazul Cézárea püspöke lett és Szaszimában új püspöki székhelyet alapított, ide Gergelyt küldte püspöknek. Ám ő vonakodott „a cézáreai püspök malacait és tyúkjait” őrizni. A 381. évi zsinat konstatinápolyi püspökké nevezte ki Gergelyt. Fölmentését kérte, mivel ténykedése miatt ellenzéke támadt. Nagy gondot fordított az elesettek és szerencsétlenek istápolására, támogatta és védelmezte őket. Később visszavonult Arianzba, filozófiával, költészettel foglalkozott, levelezést folytatott. Itt született élete költeménye: a Himnusz istenhez. Jeromos szerint 389-ben vagy 390-ben halt meg.
1969-ben helyezték át az ünnepét május 9-ről január 2-ára.

DECSY SÁMUEL (Rimaszombat, 1742. január 2. – Bécs, 1816. január 25.): író, orvos, mecénás, a Magyar Tudós Társaság megalapításának kezdeményezője. Németországi és hollandiai egyetemeken végezte tanulmányait. Doktori oklevelet szerzett, majd Bécsben telepedett le és ott élt haláláig. 1793-tól 1816-ig szerkesztette a Szacsvay Sándor által alapított Magyar Kurirt és melléklapját, a Magyar Muzsát (1798-tól Pánczél Dániellel). Irányítása alatt a lapok politikailag kiegyensúlyozottabbak lettek, és a tudományos–műszaki közlemények tartalmasabbá váltak. Doktori értekézésében az egészségre ható légköri és kozmikus tényezők szerepéről írt, részben elkerülve a korra jellemző asztrológikus megközelítést, és helyenként ma is elfogadott orvosmeteorológiai megállapításokhoz jutott.
Nevezetes művei ezenkívül az Osmanografia, azaz a török birodalom … állapottyának és a magyar királyok ellen viselt hadakozásainak summás leírása (I–III. rész 2 térképpel, Bécs, 1788–89); és a Pannonfai Féniksz, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv (Bécs, 1790); továbbá az Egyiptom históriája (Bécs, 1811).
Sokat fáradozott a magyar kulturális élet, a nyelv, az irodalom és színjátszás fellendítésén. Jövedelmének jelentékeny részét az irodalom támogatására fordította.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. (Batári Gyula) MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A sokoldalú tervezőmérnök, konstruktőr, KORBULY JÁNOS (Budapest, 1893. január 2. – Budapest, 1976. december 20.) a budapesti József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Az első világháborúban a szerb fronton súlyosan megsebesült, felgyógyulása után a Bécs melletti Fischamend repülőgépgyárban szolgált műszaki tisztként.
1919 és 1946 között a csepeli Weiss Manfréd gyár mérnöke – 1939-től műszaki igazgatója - volt. Itt elsősorban a traktor- és autógyártásban ért el kimagasló eredményeket. Irányításával készült el az első hazai kétütemű motor az első Magyarországon gyártott személy- és tehergépkocsikhoz. 1933-tól az összkerék- meghajtású terepjáró gépkocsi és a V4 jelű harckocsi prototípusának tervezését irányította. 1948-tól a Hofher és Schrantz gyár főmérnökeként traktorok, dömperek tervezését vezette; része volt egy bányászati szénfejtő gép kifejlesztésében. 1956-tól a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban irányította az összkerék-meghajtású traktortípusok tervezését. Aktív pályafutásának utolsó éveit a Ganz-MÁVAG Mozdony- és Gépgyár főmérnökeként töltötte; részt vett a motorvonatok motorjainak korszerűsítésében.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993 [Terplán Zénó], Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)