Vízkereszt
Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve.
Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja. (Innen az ünnep angol neve: Twelfthday, Tizenkettedik nap”) A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok – a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel – a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap („számos napok, csonka hét, regölő hét”) időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. Epiphania görög szó, azt jelenti: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.
Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, epiphánéi. A Születés csodája vagy a kánai menyegzőé e tekintetben nem szorulnak külön magyarázatra. Jézus megkeresztelése viszont talán igen, mivel nem maga az esemény vagy Keresztelő Szent János szavai nyilvánítják ki Jézus istenségét keresztény felfogás szerint, hanem a Szentlélek megjelenése és az égi hang, mely „ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” (Mt 3,11–17.)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

1945 elején Szálasi Ferenc nyilas vezetőnek menekülnie kellett, a Koronát magával vitte, mivel az volt a véleménye, hogy „a Szent Korona és az államfő elválaszthatatlanok egymástól”. A koronaőrség teherautója, Szálasival és főembereivel együtt a 8. amerikai hadsereg fogságába került. Az amerikaiak megszerezték a koronázási ládát, majd a Szálasi szárnysegédjénél lévő kulcsot is. A láda azonban üres volt. Végül az egyik koronaőr elárulta, hogy a Koronát Szálasi rendeletére Mattsee mellett, egy mocsárban elásták. A Szent Korona az Amerikai Egyesült Államok őrizetébe került, előbb Európában, azután Amerikában. Visszaadását a magyar kormány nemzetközi fórumokon többször is szóvá tette, eredménytelenül. Végül a Szent Korona – a magyar állam önállóságának és függetlenségének jelképe – több mint három évtized után tért haza. Cyrus Vance, az USA külügyminisztere a Budapestre érkezett magyar Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1978. január 6-án adta át Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének a Parlamentben. Azóta e napon ünnepeljük A SZENT KORONA HAZAÉRKEZÉSÉt.

Az első nagy fényerejű fényképezőgép-objektív feltalálója, PETZVAL JÓZSEF (Szepesbéla, 1807. január 6. – Bécs, 1897. szeptember 17) szepességi német család gyermekeként született, de mindig magyarnak vallotta magát. Pesten az Institutum Geometricum tanulója volt, itt szerzett mérnöki oklevelet, majd tanított felsőbb matematikát. 1837-ben Bécsben egyetemi tanárrá nevezték ki és a tudományos akadémiának is tagja lett. Kutatásai az elméleti és gyakorlati fénytan, főként a fényképezés terén jelentősek. Hosszas kísérletezés és számítás után kidolgozott két achromatikus (színérzékeny) lencserendszert. Ezek az újfajta lencsék már a kettős objektívekhez voltak sorolhatók. Az egyik arcképlencse volt, ami a portréfényképezést tette lehetővé, a másik pedig tájképlencse. A Petzval-féle objektív gömbi és színi eltérése igen kicsi és különösen alkalmas vetítésre. Petzval maga is nagy ügyességgel csiszolt lencséket. Emellett továbbfejlesztette a lencserendszerek elméletét. Tőle származik a képmező-elhajlásra vonatkozó általános összefüggés, melyet 1843-ban publikált. Sajnos, találmányait nem szabadalmaztatta, ebből később kellemetlen viták származtak. Érdekelte a ballisztika és a hangtan is, ezekben a tárgykörökben is írt tanulmányokat. Felállította és tudományosan igazolta azt a tételt, amely szerint a szilárd, izzó testek nagyobb fényerejűek, mint a lánggal égő gázok. Saját szerkesztésű gépével fotogrammetriai méréseket is végzett.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

Az óceánrepülés világrekordere, Endresz György (Perjámos, 1893. január 6. – Littoria, 1932. május 21.) az I. világháborúban tábori pilóta volt, majd a Magyar Aero Express, később a német Junkers Művek pilótája. 1931. július 16-án indulva Magyar Sándor navigátor társaságában egy Lockheed Sirius típusú, „Justice for Hungary” (Igazságot Magyarországnak) elnevezésű repülőgéppel 25 óra 40 perc alatt Harbour Grace-ből (Új-Fundland/Kanada) az Atlanti-óceánon át, leszállás nélkül Bicskéig repült. Ezzel rekordot döntöttek: a korábbi óceánrepülőknél nagyobb távolságot, több mint 5000 km-t repültek és mindenkinél gyorsabban. Az utat műszakilag Bánhidi Antal gépészmérnök, pilóta készítette elő, aki ezért és életművéért (több repülőgép, köztük a „Gerle” tervezéséért) 1992-ben Széchenyi-díjat kapott. Endresz György 1932-ben Bitai Gyula navigátorral az óceánrepülők római kongresszusára repülve a littoriai repülőtéren lezuhant.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993, Magyar Tudománytörténeti Intézet)