HORVÁTH LÁSZLÓ (Cinkota, 1921. január 7. – Budapest, 1990. október 30.): vegyészmérnök, közgazdász, gumiipari feltaláló.
1940-től a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán tanult, itt szerzett diplomát 1945-ben. 1945-től műszaki fejlesztéssel foglalkozott. 1951–52-ben a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium, 1952-től 1963-ig a Ruggyantaárugyár főmérnöke volt. 1963–1966 között az Országos Gumiipari Vállalat (Taurus) vezérigazgató-helyettese, 1966–1975 között vezérigazgatója. 1975–77-ben nehézipari miniszterhelyettes, 1977-től az Országos Tervhivatal elnöke. 1982–89-ben az OVK főigazgatója volt. Tagja volt az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságának, 1985-től a Nemzetközi Vezetéstudományi Akadémia egyetlen magyar tagjaként működött. 1967-től a Közgazdaságtudományi Egyetemen óraadóként oktatott.
Jelentős találmányokat szabadalmaztatott. 1953-ban a természetes kaucsuk extendálását dolgozta ki, 1956-ban a viszkózszálas szállítószalagot, 1960-ban az orientált szerkezetű gumitesteket, 1966-ban a nagynyomású hajlékony csövek csatlakozó elemeit. Kb. 20 további találmány társszerzője volt. Közgazdászként makrogazdasági kérdésekkel: a termelési szerkezettel, az ágazati irányítással, a szabályozó rendszerrel, vállalati stratégiával foglalkozott. Mintegy 100 tanulmány és könyv szerzője.
A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő, (a Taurus gyár munkatársaként jegyzett) szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím):
200719 Szeleprendszer légnemű anyagokkal és/vagy folyadékkal tölthető testekhez, főként gumiipari termékekhez
169115 Hajlékony nagyszilárdságú szálbetétes gumicső
168837 Csatlakozószerkezet hajlékony csövekhez

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

HORVÁTH JÓZSEF (Budapest, 1891. január 7. – Budapest, 1976. január 5.): gépészmérnök, a háború utáni magyarországi közművesítési programok egyik irányítója.
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, oklevelét 1914-ben szerezte. Előbb különböző városi mérnöki hivatalokban, majd az Építésügyi Minisztériumban dolgozott. A II. világháború után itt irányította a közművek újjáépítésének munkáját. 1948-tól az egységes vízügyi igazgatás munkatársa volt. Tervező, kivitelező és szervező munkája a jobb vízellátás és csatornázás biztosítását szolgálta. Az Országos Vízügyi Hivatal (OVH) Vízellátási és Csatornázási Osztályát vezette, osztályát önálló vállalattá fejlesztette. Irányító szerepe volt a szakágazat távlati terveinek kidolgozásában, végrehajtásában. Jelentős volt a Balatonvidék közművesítése érdekében végzett munkája is. Haláláig vízellátási és csatornázási ügyek szaktanácsadója volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar földtan, ásványtan és őslénytan sokoldalú tudós-tanár egyénisége, KOCH ANTAL (Zombor, 1843. január 7. – Budapest, 1927. február 8.) a pesti Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát, majd a Műegyetemen lett tanársegéd. Innen indult hosszú nyugat-európai tanulmányútra, majd 1872-ben az újonnan alapított kolozsvári egyetem ásvány-földtani tanszékére nevezték ki tanárnak. A már meglévő anyagok rendszerezésével és újak gyűjtésével gazdag, szakszerű ásvány-, kőzet- és őslénytani gyűjteményt hozott létre és az egyetemi tanszéket intézetté fejlesztette, szakmája tudományos életének egyik központjává tette. 1895-ben a budapesti egyetem földtan-őslénytan professzora lett. A magyar földtani szakirodalom kiemelkedő alkotásának tartják az erdélyi medence harmadkori képződményeiről írt monográfiáját. Ő volt az utolsó a hazai geológusok között, aki még egyaránt művelte az összes szervetlen természettudományokat, jelentős munkákkal gyarapítva mind az ásványtani és kőzettani ismereteket, mind a földtani és őslénytaniakat.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993 [Csíky Gábor], Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

VARGA ELEMÉR (Tiszaszentmiklós, 1921. január 7. – Budapest, 1976. augusztus 23.): bányagépészmérnök, bányamérnök, a robbantástechnika szakértője.
1945 előtt géplakatosként dolgozott. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bányagépészmérnöki (1953), majd bányamérnöki (1959) oklevelet szerzett. Pályafutását a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál kezdte. 1955-től a Szénbányászati Minisztérium csoportvezető főmérnökeként megszervezte a hazai bányaszellőztetési szolgálatot. 1960-tól a Bányászati Kutató Intézetben a bányabiztonsági osztály, majd a robbantástechnikai főosztály vezetője volt. 1968-tól az MTA bányászati tudományos bizottságában a robbantástechnika szakreferense. A bányaszellőztetés és a bányatüzek kapcsolatát, továbbá a robbantástechnika új módszereit kutatta, főként az ipari nagy robbantásokét. Mindkét témakörben több szabadalma volt. Szakcikkeit a Bányászati és Kohászati Lapok közölték.

A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő, (feltalálótársakkal közösen jegyzett) szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím):

177169 – Robbantási eljárás fúrólyukak, különösen mélyfúrások kezelésére, valamint robbantótöltet és fojtás az eljárás foganatosításához
172324 – Eljárás hőenergiának közvetlenül elektromos energiává alakítására és ehhez energia-átalakító generátor
165174 – Eljárás fúrt kutakkal harántolt rétegek megnyitására, kezelésére
164188 – Eljárás és készülék folyadékoknak, keverékeknek, szilárd anyagoknak és szerkezeteknek magas hőmérséklet mellett nagy nyomáson való vizsgálatára
163736 – Fúrógép lyukaknak talajba mélyítésére
159389 – Mintavevő készülék mélyfúrással harántolt rétegekből lyukfalminta vételére

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)