Július 14-én történt

Ezen a napon történt

Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó, a Magyar Televízió örökös tagja 1945-ben ezen a napon születetett. 31 évig vezette a Delta című műsort, műsorvezetője volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek, illetve számos népdal- és népzenei vetélkedőnek. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, számos tévéfesztivál és díjátadó gála háziasszonyaként is láthattuk.

Kudlik Júlia
Kudlik Júlia 1970-ben az MTV Delta című műsorának stúdiójában. Forrás: Fortepan/Rádió és Televízió Újság.

 Ünnep

A csimpánzok világnapja – 2018 óta tartják arra emlékezve, hogy Jane Goodall angol etológus 1960-ban ezen a napon kezdte meg kutatásait Tanzániában.
Lellisi Szent Kamill ünnepe – Itáliai katolikus áldozópap, a kamilliánusok rendjének megalapítója. Az ápolónők és a férfi ápolók védőszentje.
Solano Szent Ferenc ünnepe – Spanyol ferences szerzetes és misszionárius, a ferences misszionáriusok védőszentje, a hegedűs misszionárius.

Július 14-én történt

1683 Kara Musztafa török nagyvezér megkezdte Bécs ostromát.
1764 Megjelent az akkori magyar fővárosban, Pozsonyban (németül Pressburg) az első német nyelvű napilap, amely egészen 1929-ig állt fenn.
1789 Párizsban a forradalmi tömeg lerombolta az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t, ez a nap Franciaország nemzeti ünnepe.
1795 A „Marseille-i önkéntesek indulója”, röviden „La Marseillaise” lett a Francia Köztársaság nemzeti himnusza.
1849 A magyar szabadságharc idején aláírták a magyar-román megbékélési tervezetet. Kossuth Lajos kormányzóelnök Aulich Lajos tábornokot hadügyminiszterré nevezte ki.
1869 Ferenc József magyar király szentesítette a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket.
1889 Megkezdte alakuló kongresszusát Párizsban a második internacionálé.
1934 Hódmezővásárhelyen megalakult a Tornyai János Társaság.
1958 Irakban megdöntötték a monarchiát, létrejött az Iraki Köztársaság. Az ország nemzeti ünnepe.
1967 Stockholmban megalakult a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO).
1969 Kezdetét vette az egy labdarúgó mérkőzés kiváltotta futballháború, avagy százórás háború Salvador és Honduras között.
1995 A tömörített zenei tartalmak megkapták egységes nevüket, azaz ekkortól kezdve jelentek meg az mp3 kiterjesztésű zeneszámok.
2016 Nizzában súlyos terrortámadás történt: egy tunéziai férfi a város tengerparti sétányán kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe, és 86 embert gázolt halálra.
2023 Útnak indult a Csandraján-3 (Chandrayaan-3) indiai Hold-misszió, mellyel az ország – az augusztus 24-ei sikeres landolást követően – negyedikként juttatott leszállóegységet az égistest felszínére.

Július 14-én született

1789 Alessandro Antonelli olasz építész
1800 Jean Baptiste André Dumas francia kémikus, akadémikus
1826 Vasvári Pál politikus, történész, pedagógus, író
1868 Hültl Hümér, a modern sebészet jeles alakja

Nevéhez fűződik a modern sebészet számos eszközének, módszerének hazai bevezetése, például a maszk, a gumikesztyű használata, a bőr jóddal való fertőtlenítése. 1908-ban Fischer Viktor szerszámkészítővel közösen szabadalmaztatta találmányát, a sebészeti varrógépet, amelyet Petz Aladár sebész 1920-ban elkészült módosításával világszerte alkalmaztak, főként mint gyomor-, illetve bélvarrógépet.
Forrás: OSZK

1887 Kotlán Sándor Kossuth-díjas állatorvos, akadémikus
1910 William Hanna amerikai rajzfilmszakember
1913 Gerald Ford amerikai politikus, az Egyesült Államok 38. elnöke
1918 Ingmar Bergman svéd rendező és forgatókönyvíró
1919 Lino Ventura olasz származású francia filmszínész
1921 Geoffrey Wilkinson Nobel-díjas angol kémikus
1927 Káldy-Nagy Gyula Széchenyi-díjas turkológus
1934 Halbauer Ede Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész
1934 Gotlib francia karikaturista, képregényrajzoló
1939 Karel Gott cseh énekes
1945 Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, szerkesztő
1955 Puhl Sándor labdarúgó játékvezető
1971 Fischl Mónika Liszt Ferenc-díjas énekesnő
1975 Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó

Július 14-én halt meg

1223 II. Fülöp Ágost francia király
1614 Lellisi Szent Kamill itáliai katolikus áldozópap
1887 Alfred Krupp német acélgyáros
1939 Alfons Mucha cseh festő, grafikus, díszlettervező, iparművész
1954 Jacinto Benavente Nobel-díjas spanyol író, akadémikus
1954 Kis Jankó Bori mintaíró asszony, a népművészet mestere
1959 Kállay Kálmán református lelkész, sémi filológus
1963 Munkácsi Márton fotográfus
1967 Kováts Alajos Kossuth-díjas út- és hídépítő mérnök
1998 Richard McDonald amerikai gyorsétteremlánc-tulajdonos
2003 Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író
2011 Leo Kirch német sajtócézár
2014 Alice Coachman olimpiai bajnok amerikai atléta, magasugró
2016 Esterházy Péter Kossuth-, Herder-, József Attila- és Prima Primissima díjas író

#eztörténtma