a7618b0e-a6ff-4daa-9db7-4d837989b49e_16.jpg

Jeles napok

Jeles napok

Szent Kilián

Kilián Würzburg ír származású vértanú püspöke († 689 táján). Karddal ölték meg társaival együtt. Főleg a németországi Franken tartomány tiszteli. Régi misekönyveink számontartják. A Kélián (1279), Gellén, Kiliyén családnév illetőleg a háromszéki Kilyén (Chilieni) helynév arról tanúskodik, hogy középkori jámborságunk ismerte. Gelén János szegedi főbíró volt (1642). Más idetartozó nevek Gilyén, Ghyllány.
Püspöknádasd, újabban Mecseknádasd Árpád-kori, temetőben emelkedő, elhagyatott templomocskáját a falu Frankenből bevándorolt német népe Kilián oltalmazó nevére szentelte. A titulust később István királyéra változtatták át. E kettősségben összefonódik a régi német szülőföld és az új magyar haza szakrális világa.
A bánáti német falukban Kilián volt az aratás kezdőnapja.
A szegedi késes céhet a XVIII. században bevándorló német mesterek ivadékai alapították (1835). Nem véletlen, hogy Kilián püspököt választották, az éles kard vértanúságának eszköze miatt védőszentül. A szegedi minorita templom főbejáratán több barokk fadombormű látható. Az egyik Kiliánt ábrázolja, amelyről írásbeli adatok híján sem lehet vitás, hogy a szegedi késesek áldozatkészségét dicséri.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Kol Erzsébet születésnapja – 1897

KOL ERZSÉBET, (Kolozsvár, 1897. július 6. – Budapest, 1980. november 15.): algológus, jelentős kriobiológiai tanulmányok szerzője. A szegedi egyetemen 1924-ben középiskolai tanári, 1925-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az egyetem Általános Növénytani Tanszékén dolgozott, 1932-től docensként, 1937-ben magántanárrá habitálták. 1940 és 1948 között a kolozsvári egyetemen tanított. 1948-tól nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig a budapesti Nemzeti Múzeum Növénytárában folytatta nemzetközileg is kiemelkedő tudományos munkásságát. Legfontosabb kutatásai a havon és jégen élő algákra irányultak. Algagyűjteménye és mikrofotográfiái a múzeum egyedülálló ritkaságai közé számítanak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Július 8-án történt

Július 8-án ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját Koncz Gábor színművész. A Kossuth-nagydíjas művész vidéki társulatoknál kezdte pályáját, majd többek között a József Attila Színházban, a Vígszínházban és a Madách Színházban játszott, jelenleg pedig az Újszínház tagja. A színpadi rendezőként és filmszínészként is elismert alkotót olyan emlékezetes mozikban láthattuk, mint az Egri csillagok, a Fekete gyémántok, A dunai hajós és a Gyula vitéz télen-nyáron.

Július 8-án történt

1497 Kifutott Lisszabon kikötőjéből Vasco da Gama expedíciója, aki első európaiként jutott el Indiába tengeri úton, Afrikát megkerülve.
1704 A Gyulafehérvárott összeült erdélyi országgyűlésen II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották.
1849 A szabadságharc idején a magyar kormány Szegedre helyezte át székhelyét.
1905 Constanţában megadta magát az orosz Patyomkin cirkáló június 27-én fellázadt legénysége.
1911 A Richter-skála szerinti 5,6 fokozatú földrengés volt Kecskeméten, a város számos épülete súlyosan megrongálódott.
1934 Megindult a rendszeres viharjelzés a Balatonon.
1994 Útnak indult az amerikai Columbia űrrepülőgép, fedélzetén az első japán űrhajósnővel, Mukai Csiakival.
2003 Elindult a Wikipédia internetes szabad enciklopédia magyar változata.
2003 Cape Canaveralról útnak indították a második Mars-autót, az Opportunity nevű amerikai önjáró Mars-robotot.
2011 Utolsó küldetésére indult az Atlantis űrrepülőgép, ezzel véget ért az 1981-ben kezdődött amerikai űrsiklóprogram.
2018 Thaiföldön nemzetközi mentőakció keretében a felszínre hozták annak az ifjúsági focicsapatnak az első tagjait, akik a monszunáradás idején rekedtek edzőjükkel egy vízzel elöntött barlangban.
2022 Japánban egy választási gyűlésen merénylet áldozata lett Abe Sindzó volt japán miniszterelnök.

Július 8-án született

1621 Jean de La Fontaine francia író, akinek különösen állatmeséi híresek
1819 Vatroslav Lisinski horvát zeneszerző
1831 John Pemberton amerikai gyógyszerész, a Coca-Cola receptjének feltalálója
1838 Ferdinand von Zeppelin német katonatiszt, a kormányozható merev törzsű léghajó feltalálója
1839 John Davison Rockefeller amerikai nagytőkés, a Rockefeller család vagyonának megalapozója
1869 Kandó Kálmán gépészmérnök, a villamos vasúti vontatás, a fázisváltó és más fontos találmányok atyja
1883 Gerde Oszkár kétszeres olimpiai bajnok kardvívó
1896 Csonka Pál Kossuth-díjas építészmérnök
1898 Gerő Ernő közgazdász, kommunista politikus
1899 Sándor Renée Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész
1903 Carlo Zecchi olasz zongoraművész és karmester
1905 Reismann János fotóművész, érdemes és kiváló művész
1908 Louis Thomas Jordan amerikai jazz-szaxofonos, zenekarvezető, „a wurlitzer királya”
1923 Harrison Dillard négyszeres olimpiai bajnok amerikai futó, „a világ leggyorsabb embere”
1928 Kassai Ilona Kossuth-díjas színésznő
1934 Marty Feldman angol színész
1938 Koncz Gábor Kossuth-nagydíjas színművész
1939 Fázsy Anikó József Attila-díjas műfordító, szerkesztő
1941 Meszléry Judit Jászai Mari-díjas magyar színésznő
1943 Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas jazz-zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze
1947 Péreli Zsuzsa Kossuth-díjas gobelinművész, a nemzet művésze
1951 Anjelica Huston Oscar-díjas amerikai színésznő
1953 Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó, edző
1957 Rainer M. János Széchenyi-díjas történész, akadémikus
1958 Kevin Bacon Golden Globe-díjas amerikai filmszínész
1958 Sugár János Munkácsy Mihály-díjas képzőművész
1961 Andrew Fletcher, angol zenész, billentyűs (Depeche Mode)
1968 Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató
1975 Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus
1996 Ertl Zsombor színész

Július 8-án halt meg

975 I. Edgar angol király
1153 Boldog III. Jenő, a 167. római pápa, a második keresztes háború meghirdetője
1623 XV. Gergely, a 234. római pápa, ő alakította ki a pápaválasztás ma is érvényes szabályait
1676 I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem
1695 Christiaan Huygens holland csillagász
1822 Percy Bysshe Shelley angol romantikus költő
1823 Henry Raeburn skót festő
1855 William Edward Parry angol sarkutazó, felfedező
1903 Pauler Gyula jogász, levéltáros, történész, akadémikus
1943 Jean Moulin, a francia ellenállás vértanúja és jelképe
1948 Maurer Gyula műtárgyépítő mérnök, a Csepel-szigeti szabadkikötő építésének vezetője
1961 Byssz Róbert festő és karikaturista
1967 Vivien Leigh kétszeres Oscar-díjas angol színésznő
1979 Tomonaga Sinicsiró Nobel-díjas japán fizikus, a kvantum-elektrodinamika egyik atyja
1984 Brassaï magyar származású francia fotóművész, festő, író
1995 Günter Bialas német zeneszerző
2003 Csőgör Lajos orvosprofesszor, az erdélyi magyar nyelvű oktatás és a gyógyítás ügyének harcosa
2008 John Marks Templeton amerikai–brit befektető és emberbarát, a Templeton-díj alapítója
2012 Ernest Borgnine Oscar-díjas amerikai filmszínész
2014 Boross Lajos Kossuth-díjas előadóművész, prímás
2016 Jacques Rouffio César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró, producer
2018 Fajó János Kossuth-díjas festő, grafikus, szobrász, környezettervező

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Rieder Gábor megírta Vasarely és Fajó közös történetét

Megjelent a HAB első művészeti könyve, Vasarely és Fajó címmel, amely egyszerre regényes olvasmány és tudományos mű, miközben egy esztétikus könyvtárgy, amelyet jó érzés kézbe venni és lapozgatni.

Aki a legapróbb falvakba is elvitte a kultúrát: Kassai Ilona színművész

Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő július 8-án ünnepli 95. születésnapját. Azon kevés színésznők közé tartozik, akik Schiller Ármány és szerelem című darabjában Lujza, Lady Milford és Millerné szerepét is eljátszották.

Angliai zárdából a filmcsillagok közé – Vivien Leigh

Száztíz éve, 1913. november 5-én született Vivien Leigh, az első Oscar-díjas brit színésznő. Bár a színházat fontosabbnak tartotta a filmnél, mégis utóbbival írta be magát a történelembe.

Ilyen egy veszélyesen vonzó fiatalember

Carlo Goldoni A hazug című komédiájának középpontjában az Ertl Zsombor által alakított Lelio áll, aki városról városra és szerelemről szerelemre vándorol, közben hazugságaival zsonglőrködik. Senki sem képes kivonni magát a hatása alól.