Egykorú magyarázat szerint a hónap névadója Juno volt. Június (egy latin forrás szerint: mensis Iunonius) római ünnepei alátámasztják e nézetet. 1-jén ülték meg Iuno Moneta (népies értelmezésben: az „intő” Juno) temploma avatásának emlékünnepét. (Február 1-jén, mely hónap a Februa „álnéven” rejtőzködő Junónak volt szentelve, Iuno Sospita, az „Oltalmazó” Juno templomának avatásáról emlékeztek meg.) Ugyancsak elsején ünnepelték Cardát, akit Ovidius Janus női párjának és az ajtósarok (latin cardo) megszemélyesítőjének tart. 11-én ülték a Matralia ünnepet, Mater Matuta („Reggeli Anya”) tiszteletére. Ő ugyancsak Janus párja volt, akit Pater Matutinusnak („Reggeli Atyának”) is neveztek.
Mater Matutát a görög Leukotheával („Fehér Istennővel”) azonosították, akit Inónak is hívtak. Inó a névrokonságtól függetlenül is Juno mása: míg Inó dajkaistennő, Juno a gyermekáldás és házasélet úrnője volt. Június 9—15. között zajlott a Vestalia, Vesta istennő ünnepi hete. Az ő templomában égett a szüzek oltalmazta örök tűz. Vesta a családi tűzhely istenasszonya volt, s emiatt igen közel állt Junóhoz. A két istennő görög megfelelője, Héra, az „asszony” és Hesztia, a „szűz” Démétér „anyával” a Nagy Istennő egylényegű három személye volt. A Vestalia, jellegéből fakadóan tűzünnep, a nyári napfordulat ünnepe. A „téli kapu őrének”, Janusnak emlegetése a júniusi istennők oldalán ugyanerre enged következtetni. (A június 15-e és 21-e közötti 6 napos időkülönbség a római naptárnak abból a sajátosságából ered, hogy a napév sarokpontjait rendszerint a hónap Idusa körüli holdtöltékkel együtt ünnepelték).
A hónap jelképe sárgászöld ruhás, repülő ifjú, fején éretlen kalászkoszorúval, jobbjában a hónap jegyének, a Ráknak a jelével, baljában a hónap terményeivel teli tál. Ábrázolták árpát sarlózó parasztlegény képében is, homlokán lenkoszorúval. A napisten szekeréről aláhulló Phaethón ugyancsak június havát jelképezi (Phaethónt a kutatás Kronosz/Saturnusszal azonosítja. Kronoszt mint gabonaistent az ókori Athénben aratás idején, a nyári napfordulókor ünnepelték, az antik csillaghit viszont a Rák és az Oroszlán havát a bukott Szaturnusz időszakának tekintette. A hagyomány úgy tartja, hogy a Tejút a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye viszont jó kétezer éve a Tejúton van).
Június régi magyar neve Rák hava, illetve Szent Iván hava. Utóbbi nevét a szokáshoz híven a Rák hó (június 22/23-július 22/23.) első dekádjának legjelentősebb szentjéről, Keresztelő Szent Jánosról nyerte.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Supka Géza 1927-ben, Miskolcon a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete közgyűlésén fogalmazta meg a könyvhét gondolatát. Eredeti javaslata szellemében a jogutód Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1929 óta szervezi meg az ÜNNEPI KÖNYVHETet. A kiadók ekkorra időzítik kiadványaik egy részének megjelentetését, s ezekről egy úgynevezett könyvheti lista segítségével lehet tájékozódni. A rendezvényeken író-olvasó találkozók, dedikálások és egyéb programok várják több napon keresztül a látogatókat. Évtizedeken keresztül a budapesti Vörösmarty tér volt a könyvünnep helyszíne, 2004-ben a Bazilika előtti Szent István tér szolgált központi helyként.

A késmárki FRÖHLICH DÁVID (1595–1648) lelkész, tanár, természetkutató, császári matematikus és csillagász 1615. június 1-jén megmászta a Tátra legmagasabb csúcsát, feltehetően a Lomnici-csúcsot. Ez volt Európában az egyik legkorábbi természetmegfigyelő hegymászás, amelynek során Fröhlich több helyes és értékes megállapítást tett; például megfigyelte, hogy a felhők nincsenek olyan rendkívül magasan, mint azt akkoriban hitték. Az út leírása Bártfán jelent meg 1639-ben Medulla geographiae practicae címmel.
Fröhlich Dávid a kopernikuszi világkép híve volt, az első magyar földrajzkönyv írója. 1622 és 1642 között rendszeresen szerkesztett naptárakat, az 1640-i éviben foglalt állást határozottan Kopernikusz rendszere mellett.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990)

A reneszánsz humanista polihisztor, tudós, történész és orvos, ZSÁMBOKY JÁNOS (Nagyszombat, 1531. június 1. – Bécs, 1584. június 13.) neve több változatban is fennmaradt (Sámbéki, Sambuky); legismertebb a latin Sambucus változat, műveit általában így szignálta. Vagyonos polgár fia volt, apja tizenegy éves korától Bécsben neveltette. Huszonkét esztendőn keresztül vándorolt a világban, megfordult Lipcsében, Wittenbergben, Ingolstadtban, Strassburgban és Párizsban. Főként nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat folytatott, végül Páduában orvosi képesítést is szerzett. Hatalmas kézirat-, könyv- és éremgyűjteményét is utazásai során alapozta meg. 1564-ben végleg letelepedett Bécsben, ahol udvari orvos és történész lett; rendszeresen utazott könyvbeszerző utakra a császári könyvtár részére. Időközben ő maga is 3000 kötetes könyvgyűjteményre tett szert.
Zsámboky orvosi tevékenysége kevésbé volt jelentős, igazából filológusnak tekinthető, ezen a területen rendkívül fontos munkát végzett. Közreadta Janus Pannonius verseit, számos ókori görög és római szerző művét latin nyelven, a magyar törvénytárat, nevéhez fűződik a teljes Bonfini-kiadás, melyhez kommentárokat is fűzött. Térképkiadásai is jelentősek, különösen az Erdélyt és Dalmáciát bemutatóak. Igaz, ezeknek topográfiai pontosságát azóta többször kétségbe vonták, de nagyon jelentősek a gazdasági földrajzra vonatkozó közlései (hol mit termesztettek, tenyésztettek, bányásztak). Zsámboky munkásságának jelentőségét az adja, hogy munkáin keresztül Magyarország múltját és jelenét az érdeklődő külföldi kortársak megismerhették, azóta fellelhetetlen kéziratokat őrzött meg másodközléseiben és ezek máig fontos forrásmunkái a tudománynak. Hatalmas könyvtárának anyagát 1941-ben Gulyás Pál rendezte bibliográfiába. Több műve jelent meg reprint kiadásban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

BÁTOR BÉLA, (Budapest, 1921. június 1. – Budapest, 1990. január 15.): mérnök, az első Heller-Forgó berendezés gépészeti tervezője. Budapesten érettségizett, majd a világháború befejeztével, 1945–46-ben a Duna-hidak újjáépítésére alakult építésvezetőségén műhelyfőnök volt. Közben a Felsőipariskolában technikusi képesítést szerzett. 1947-től 1954-ig a Magyar Optikai Művekben dolgozott. A Műszaki Egyetem elvégzése után az egyetemen az energetikát oktatta, mint meghívott előadó. 1969-től 1981-ig az Energiafelügyelet igazgatóhelyettese volt. Kutatásaiban az égés és gázosítás elméletével foglalkozott. Tagja volt az MTA Energetikai Bizottságának. MTESZ-díjjal, Segner-díjjal tüntették ki. Jelentős szakirodalmi munkássága is. Fontosabb írásai: A berendezések állagmegőrzésének, valamint az energiaveszteségek csökkentésének módszerei (Klopfer Jenővel és Szepesi Endrével, Bp., 1951); Égés és robbanáselmélet. 1. (Bp., 1980, 1984).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Vasadi Péter (eredeti neve: Víz Péter, Újpest, 1926. június 1. – Budapest, 2017. november 24.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia 2018-ban posztumusz tagjává választotta.

*

Anyai ágon erdélyi származású volt, nagyapja európai hírű botanikusként a Zichy család birtokainak volt főintézője. Apai ágon újpesti postás, kispolgári családból származott, a család egyik ága (Witz) norvégiai gyökerekkel rendelkezik. Édesapja is postásként kezdett dolgozni, majd katonatiszt lett, a vezérkar mellé beosztott alezredesként szolgált.

Mindhárom fia katonaként kezdte pályafutását, Vasadi Péter 1944-ben került ki a nyugati frontra, ahol harcoló alakulatban szolgált. A háborúból való hazatérése után egy ideig segédmunkásként dolgozott a Wolfner bőrgyárban, majd 1948-ban beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára magyar–német szakra, ahonnan másfél év után elbocsátották. Ezután fél évet járt a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői tanszakára, de innen is kirúgták. 1952-ben vette feleségül Marcsek Editet. 1952 és 1967 között a Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat csoportvezetőjeként dolgozott. 1956. október 23-án ott volt a Parlamentnél a tüntetők között, de a tömegben balesetet szenvedett, a forradalom és szabadságharc napjait gipszben töltötte, ennek ellenére megválasztották a vállalat munkástanácsának titkárává.

A hatvanas évek eleje óta jelentek meg versei és elbeszélései különböző lapokban. 1967-től lett az Új Ember és a Vigilia című katolikus lapok munkatársa.

Életművének legjelentősebb részét versei teszik ki, emellett fontosak esszéi és kisprózai alkotásai is.

Szénási Zoltán: Vasadi Péter életrajza (részlet)