Jeles napok
Június 22-én történt
„A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.” Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, író és műfordító 1913-ban ezen a napon született. A 20. századi magyar irodalom sokoldalú alakja filozofikus költeményei mellett gyermekverseiről is híres volt. Ismert műve például a Psyché (1972) és a Bóbita (1955).
Június 22-én történt
1620 II. Oszmán török szultán fermánban (rendeletben) járult hozzá Bethlen Gábor erdélyi fejedelem magyar királlyá választásához.
1633 Galileo Galilei az inkvizíció kényszerítésére visszavonta nézeteit arról, hogy a Föld kering a Nap körül.
1815 Bonaparte Napóleon francia császár négy nappal a vesztes waterlooi csata után lemondott a trónjáról.
1837 Megkezdődött Budapesten a Nemzeti Múzeum építése.
1896 Sziklai Zsigmond építész megkapta az első „fotográfiai mutatványos”, azaz moziengedélyt Magyarországon.
1926 A Magyar Rádió stúdiójából először közvetítettek színművet: Géraldy Szeretni című háromszereplős darabját.
1934 Ferdinand Porsche tervezőirodája szerződést kötött a Birodalmi Autóipari Szövetséggel népautó fejlesztésére és gyártására. Az úgynevezett Volkswagen Bogár prototípusát 1935-ben mutatták be.
1946 Kolozsvárott megjelent az Utunk című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat első száma.
1950 Magyarországon megkezdődött az első tömeges elhurcolási hullám, amelynek során a déli határsávból a hortobágyi pusztába deportáltak „osztályidegennek” számító embereket.
1958 Martonvásáron, az egykori Brunszvik-kastély földszintjén felavatták a Beethoven Emlékmúzeumot.
1983 Magyarország legsúlyosabb bányaszerencsétlenségében, a márkushegyi bányában 37 ember vesztette életét.
1990 Berlinben lebontották az 1961-ben felhúzott, a hidegháború jelképévé vált berlini fal leghírhedtebb katonai ellenőrzőpontját, a Checkpoint Charlie-t.
Június 22-én született
1767 Szentjóbi Szabó László költő, a magyar jakobinus mozgalom résztvevője
1825 Duka Tivadar orvos, honvéd százados, a Kőrösi Csoma-kutatás első nagy alakja
1850 Goldziher Ignác orientalista, akadémikus, korának egyik legnagyobb sémi filológusa
1875 Torday Emil etnográfus, Afrika-kutató
1897 Korda Vince magyar születésű Oscar-díjas brit díszlettervező, festő
1898 Erich Maria Remarque német regényíró. Ismert művei A diadalív árnyékában és a Nyugaton a helyzet változatlan
1903 Dulovits Jenő fotóművész, filmoperatőr, az első tükörreflexes fényképezőgép feltalálója
1906 Billy Wilder hatszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer
1909 Mike Todd Oscar-díjas amerikai filmvállalkozó, a szélesvásznú mozi és a 70 mm-es mozifilm feltalálója
1910 Konrad Ernst Otto Zuse német tudós, feltaláló, a számítógép egyik atyja
1913 Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító
1923 Luttor Mara Balázs Béla-díjas filmrendező
1924 Vermes Géza orientalista, vallástörténész
1929 Keszler Pál zenész, karmester, színigazgató
1933 Petrovácz István író, műfordító, 1977–1993-ban a Móra Könyvkiadó főszerkesztője
1936 Kris Kristofferson többszörös Grammy-díjas amerikai dalszerző, énekes, szövegíró, színész
1939 Ada Jonat Nobel-díjas izraeli kémikus, a riboszóma kutatója
1940 Abbasz Kiarosztami iráni filmrendező, forgatókönyvíró, költő
1943 Klaus Maria Brandauer osztrák színművész, a Szabó István által rendezett, Oscar-díjas, Mephisto című film főszereplője
1947 Nógrádi Gábor író, költő
1948 Cserháti Zsuzsa táncdalénekesnő, sokak szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka”
1949 Meryl Streep háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznő
1952 Ifj. Jancsó Miklós Balázs Béla-díjas operatőr
1962 Pogány Gábor Benő Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
1967 Alejandro Aravena Pritzker-díjas chilei építész
1970 Derényi Imre fizikus, akadémikus
1980 Barabás Botond Jászai Mari-díjas színművész
Június 22-én halt meg
1276 Boldog V. Ince, a 185. római pápa
1813 Anton Graff német arckép- és miniatűrfestő, rézkarcoló
1851 Kováts Mihály nyelvújító, orvos
1873 Kovács Gyula paleobotanikus, akadémikus
1925 Felix Christian Klein német matematikus
1940 Wladimir Köppen német-orosz meteorológus, földrajztudós. Az általa felállított klímaosztályozás ma is használatos
1962 Uray Tivadar Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja
1965 David Selznick amerikai producer, forgatókönyvíró, stúdióvezető
1968 Benárd Ágost orvos, keresztényszocialista politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója
1968 Roubal Vilmos karnagy, zeneszerző, kiváló művész
1969 Judy Garland amerikai filmszínésznő
1974 Darius Milhaud francia zeneszerző, a Hatok csoportjának tagja, a modernista zenei irányzat egyik jeles képviselője
1980 Komlós Aladár állami díjas író, irodalomtörténész, a Nyugat második nemzedékének jelentős kritikusa
1982 Lissák Kálmán Kossuth-díjas fiziológus, akadémikus
1987 Fred Astaire Oscar-díjas amerikai színész
1987 Dercsényi Dezső Kossuth- és Herder-díjas művészettörténész
1990 Ilja Mihajlovics Frank Nobel-díjas szovjet-orosz fizikus
1999 Karl Krolow német költő
2008 Osztojkán Béla író, költő, újságíró, roma közéleti személyiség
2013 Lohinszky Loránd erdélyi magyar színművész
2013 Javier Tomeo spanyol író, a szürrealista irodalom mestere
2015 James Horner kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai zeneszerző, filmzeneszerző
2020 Ónody György újságíró, a Magyar Rádió szerkesztője
2020 Joel Schumacher amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer
2023 Harry Markowitz Nobel-díjas amerikai közgazdász
2024 Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász, a Kovács-szaltó névadója