Jeles napok
Június 27-én történt
Június 27-én ünnepli negyvenedik születésnapját Petrik Andrea színésznő, aki hatodikos korában, a Sztárcsinálók című musical láttán döntött úgy, hogy színész szeretne lenni. A vajdasági származású művészt többek között a Radnóti Miklós Színház, a Pesti Színház és a Gyulai Várszínház előadásaiban, illetve a Kincsem, az Utóélet és a Pesti balhé című filmekben láthatta a közönség.
Június 27-én történt
1743 Az osztrák örökösödési háborúban, a dettingeni csatában II. György brit király, hannoveri választófejedelem seregei legyőzték a franciákat, brit uralkodó ekkor vett részt utoljára ütközetben.
1844 A mormon egyházat megalapító John Smitht az illinois-i Carthage városában meglincselte a feldühödött tömeg.
1878 Ferenc József szentesítette az Osztrák–Magyar Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló törvénycikket.
1889 A Városligetben megnyílt az első állandó jellegű budapesti cirkusz.
1898 A brit Joshua Slocum lett az első ember, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet.
1905 Az oroszországi polgári demokratikus forradalom idején megkezdődött a Fekete-tengeren hajózó Patyomkin cirkáló legénységének fegyveres felkelése, amely augusztus 9-én ért véget.
1925 Elrajtolt az első magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie.
1941 Az előző napi kassai bombázásra hivatkozva Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak, belépett a második világháborúba.
1954 A Szovjetunióban, Obnyinszk városában megkezdte az áramszolgáltatást a világ első békés célokat szolgáló atomerőműve.
1967 A Barclays Bank egyik londoni fiókjában üzembe helyezték az első bankjegykiadó automatát (ATM).
1977 Dzsibuti, Franciaország utolsó afrikai gyarmata kikiáltotta függetlenségét.
1983 A Magyar Nemzeti Bank forgalomba hozta az ezerforintos bankjegyet.
1988 A budapesti Hősök terén több tízezren tiltakoztak a romániai falurombolási tervek ellen.
1989 A magyar–osztrák határon Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter jelképesen átvágta a vasfüggönyt.
1991 Két nappal a szlovén függetlenség kikiáltása után a jugoszláv hadsereg megtámadta a volt jugoszláv tagköztársaságot. A tíznapos háború a szlovén függetlenség elismerésével ért véget.
1995 Először indult a Mir űrállomásra amerikai űrrepülőgép, az Atlantis.
2002 A Tokaj-hegyaljai borvidék felkerült az UNESCO kulturális világörökség listájára.
Június 27-én született
1462 XII. Lajos francia király
1738 Skultéty László zászlótartó huszár, aki 81 évi szolgálat után 93 évesen halt meg, ő Háry János alakjának ihletője
1927 Csernus Tibor festőművész, grafikus
1838 Paul Mauser német fegyvergyáros és fegyvertervező
1869 Hans Spemann Nobel-díjas német orvos, embriológus
1885 Harmat Artúr Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester és zenepedagógus
1904 Bolmányi Ferenc festő, szobrász, érdemes művész
1924 Brusznyai Árpád középiskolai tanár, az 1956-os forradalom mártírja
1928 Kulcsár Kálmán Széchenyi-díjas jogász, akadémikus, 1988–1990 között igazságügyi miniszter
1929 Palotás Péter olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja
1930 Neumann László Balázs Béla-díjas operatőr
1941 Krzysztof Kieślowski lengyel filmrendező
1944 Bólya Péter író, publicista, orvos
1944 Gulyás Gyula Kossuth-díjas filmrendező
1949 Vera Wang amerikai divattervező
1952 Bogusław Linda lengyel színész
1954 Kiss Ferenc Makovecz-díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója
1955 Isabelle Adjani César-díjas francia színésznő
1959 Janusz Kamiński Oscar-díjas lengyel operatőr, filmrendező
1960 Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus
1968 Bertalan Ágnes Jászai Mari-díjas színész
1975 Tobey Maguire amerikai színész
1985 Petrik Andrea színésznő
1985 Nico Rosberg világbajnok Forma–1-es német autóversenyző
Június 27-én halt meg
1543 Agnolo Firenzuola olasz író, Apuleius Aranyszamár című regényének átdolgozója
1574 Giorgio Vasari olasz festő, építész, művészeti író
1814 Johann Friedrich Reichardt német zeneszerző
1975 Robert Stolz osztrák zeneszerző, a bécsi operett utolsó nagy mestere
1979 Dallos József szemorvos, kontaktológus
1984 Hédervári Péter geológus, ismeretterjesztő író
1997 Fodor András Kossuth-díjas költő, műfordító
2001 Jack Lemmon kétszeres Oscar-díjas amerikai színész
2002 John Entwistle angol rockzenész, a The Who basszusgitárosa
2003 Faragó „Judy” István rockgitáros, zeneszerző
2014 Bobby Womack amerikai soulénekes
2016 Bud Spencer (Carlo Pedersoli) olasz színész, a Piedone-filmek sztárja