Környezetvédelmi világnap

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPpá nyilvánította.

Gábor Dénes – 1900; Fizikai Nobel-díj

Az optikai holográfia Nobel-díjas tudósa, a sokszoros feltaláló, GÁBOR DÉNES [Dennis Gabor] (Budapest, 1900. június 5. – London, 1979. február 9.) a budapesti Műegyetemen gépészmérnöki, majd Berlinben villamosmérnöki tanulmányokat folytatott. Kortársai, barátai, vitapartnerei közé olyan kiválóságok tartoztak, mint Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő. Első munkahelye Németországban egy nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet volt. Itt először a katódsugár oszcillográfokkal foglalkozott, majd az elektronoptika tanulmányozása során jutott el az elektronsugaras berendezésekig. Részt vett az elektronmikroszkópok és televíziós képcsövek fejlesztésében. 1927-ben doktori értekezését a katódsugárcsövekről írta. 1932-ben kezdett foglalkozni a plazmajelenségek elméletével. A plazmalámpát a Tungsram kutatólaboratóriumában Budincsevits Andorral együtt fejlesztette ki. 1934-ben települt át Angliába. A Thomson Houston Társaság kísérleti laboratóriumában fő munkaterülete az elektronoptika volt és itt kezdett foglalkozni a híradástechnikai információelmélet kérdéseivel. Az elektronoptikai leképezés vizsgálata vezette a holográfia feltalálásához; a Nobel-díjat is ezért kapta. Később részt vett a lézerhologramok készítésének kifejlesztésében is.
Kiemelkedő szakmai sikerei mellett intenzíven foglalkoztatták az emberiség jövőjének kérdései is. Jelentős műveket írt ezzel kapcsolatban: A jövő feltalálása (1963), Tudományos, műszaki és társadalmi újítások (1970), Az érett társadalom (1972). Nézete szerint a tudománynak két nagy problémával kell szembenéznie: az egyik az előrejelzés kérdése: meddig folytatódhatnak a dolgok tovább úgy, ahogyan most folynak, a másik: hogyan előzhetjük meg a katasztrófát. A világhelyzet átfogó felmérésének eredményeit Umberto Colombo professzorral közösen kidolgozott jelentésében tette közzé A hulladékkorszak után címmel, mint a Római Klub 4. számú jelentését.
Magyarországhoz való kötődését élete végéig megőrizte, gyakran látogatott haza és fiatal magyar kutatókat is szívesen látott tanszékén.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A Chronica Hungarorum, azaz a Budai Krónika kinyomtatása Hess András budai nyomdájában – 1473

1473. június 5-én HESS ANDRÁS Budán kinyomtatta – Kárai László budai prépost alkancellárnak ajánlva – a Budai Krónikának nevezett Chronica Hungarorumot. Ez volt az első Magyarországon nyomtatott könyv. A mű szerzője a magyarok történetét egy XIV. századi geszta-kéziratnak valamint Tótsolymosi Apród János küküllei főesperes Nagy Lajos életrajzának átvételével és folytatásával egészen 1473-ig mutatja be.
Hess Andrást Kárai László hívta Rómából Magyarországra. Az első budai nyomda egyszemélyes volt, minden műveletet maga Hess András végzett. Csak betűket hozott magával, öntőformát nem, egyetlen sajtója kis alakú volt. Joggal írta: „… óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam magamra”. A Budai Krónikán kívül még két, görögből latinra fordított könyvet készített Magyarországon: Basilius Magnus A költők olvasásáról című művét és Xenophontól a Sokrates védőbeszédét. Mindkét mű a humanisták kedves olvasmánya volt.
Bár Hess ajánlása Kárai Lászlónak szól, mégis valószínűbb, hogy a nyomda felállításának szorgalmazója és fő mecénása Vitéz János esztergomi érsek, a híres bibliofil lehetett. Ő azonban 1472-ben meghalt.

A Budai Krónika példányszáma a korabeli gyakorlat alapján 240 lehetett. Jelenleg 10 példány holléte ismeretes, ezek közül csak 2 van Magyarországon.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998 [Buka Adrienne])

Herman Ottó és Lendl Adolf észak-norvégiai expedíciója – 1888

HERMAN OTTÓ és LENDL ADOLF 1888. június 5-én észak-norvégiai expedícióra indult az ott élő vízimadarak, illetve a hazánkban is fészkelő költöző madarak életének és telepeiknek, az úgynevezett madárhegyeknek a tanulmányozására. Herman Ottó Tromsö-ből rövid utat tett még Vardö szigetére, ahol Hell Miksa és Sajnovics János 1768–70. évi expedíciójának nyomait kutatta fel, tisztázva ezzel több, addig vitatott kérdést. A XIX. századi számos magyar kutatóút közül ez volt az egyetlen északi expedíció, melyről szeptember 1-jén értek haza. Az utazásról Herman Ottó Az északi madárhegyek tájáról (1893) című könyvében számolt be.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988)

Renner János születésnapja – 1889

RENNER JÁNOS, (Sopron, 1889. június 5. – Budapest, 1976. január 30.): fizikus, geofizikus, az Eötvös-féle torziós inga továbbfejlesztője. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, 1912-ben szerzett tanári oklevelet. 1911-ben bekapcsolódott Eötvös Loránd torziós ingával végzett méréseibe, s e problémakör specialistájává vált. Eötvös irányítása alatt több évig dolgozott az egyetem Fizikai Intézetében, ahol a laboratóriumi kísérletek mellett a torziós ingával és más műszerekkel terepi méréseket is végzett. 1914-től a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított, majd az intézmény igazgatója volt (1945–48). Tanári működésével párhuzamosan foglalkozott a geofizika elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Magyarországon, valamint 1923–24-ben és 1925–26-ban Indiában, 1927–28-ban Franciaországban végzett geofizikai méréseket; 1932–1935 között a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságával kapcsolatos kísérleteket végzett. Kísérleteivel az arányosság kimutatására vonatkozó mérés pontosságát, az Eötvös-féle mérésekhez viszonyítva egy nagyságrenddel sikerült fokoznia. A Geofizikai Intézet laboratóriumaiban főként az Eötvös-féle torziós inga továbbfejlesztésével foglalkozott. Nagyrészt neki köszönhető a rendszeres terepi használatra is alkalmas Eötvös-ingák kifejlesztése.
1947-ben megbízták a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet vezetésével. 1950–1954 között a Geofizikai Intézet igazgatója volt. Jelentős szerepet játszott az ország gravitációs alaphálózati feltérképezésének megszervezésében. 1954-től 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig az intézet tudományos munkatársa és egy ideig gravitációs osztályának vezetője. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) geofizikai tanszékén dolgozott. Folytatta tudományos kutatásait, a gravitáló és a tehetetlen tömegek arányosságával, valamint a gravitációs állandó új meghatározásával kapcsolatos vizsgálatait. Jelentősek a függővonal-elhajlások interpolációjának terén végzett felsőgeodéziai kutatásai is. Számos tanulmányt írt a geofizikai kutatómódszerek fejlődéséről, az elektrooptika kérdéseiről és tanáráról, Eötvös Lorándról. Középiskola fizika-tankönyvet és kézikönyvet írt. Életművéért 1960-ban Eötvös-emlékéremmel jutalmazták.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Gombás Pál születésnapja – 1909

Az atomfizika kiváló oktatója és kutatója, GOMBÁS PÁL (Selegszántó, 1909. június 5. – Budapest, 1971. május 17.) pályájának kezdetén hat évig dolgozott Ortvay Rudolf mellett díjtalan tanársegédként; ezalatt közel 30 cikke jelent meg, többségükben a tekintélyes Zeitschrift für Physik-ben. Harmincéves korában egyetemi tanár lett Szegeden, majd 1944-től haláláig a budapesti Műegyetem fizika tanszékének vezetője. Több mérnökgeneráció tanult olyan alapműnek számító tankönyveiből, mint a Fizika mérnököknek vagy a Kisdi Dáviddal közösen írt Bevezetés az elméleti fizikába. Tevékenységének meghatározó színtere azonban a kutatás volt. A Thomas-Fermi-Dirac elméletet továbbfejlesztette az immár Thomas-Fermi-Dirac-Gombás néven ismert modellé, és alkalmazta különböző rendszerek, például fémek tulajdonságainak magyarázatára. A kvantummechanikai többtestproblémáról, az atom statisztikus elméletéről és a pszeudopotenciálról írt monográfiái német és orosz nyelven jelentek meg és az egész világon ismertté tették nevét. Éveken keresztül szerkesztője volt a Zeitschrift für Physik-nek. Iskolateremtő tudósként tartják számon.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)