FARKAS GÉZA (Budapest, 1872. június 9. – Budapest, 1934. szeptember 13.): fiziológus, egyetemi tanár, a táplálkozás- és élettan, valamint az élettani érzékelés kutatója. 1897-ben szerezte Budapesten az orvosi oklevelet. 1901-től az Állatorvosi Főiskola élet- és szövettani tanszékén Tangl Ferenc asszisztense volt. 1904 és1921 között a tanszéken oktatott, 1921 és 1934 között az élettan és felsőbb anatómia tanára lett a budapesti tudományegyetem orvosi karán. A mezőgazdasági munkások táplálkozására vonatkozó kutatásai mellett az érzékelés élettani problémáival is foglalkozott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar botanikatörténet jeles tudósa, GOMBOCZ ENDRE (Sopron, 1882. június 9. – Budapest, 1945. január 16.) a budapesti tudományegyetem elvégzése után gimnáziumi majd egyetemi tanár lett, 1929-től nyugdíjba vonulásáig pedig a Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője. 1906-ban jelent meg a Sopron megyei flórakutatásának eredményeit összefoglaló kiadvány, majd a nemzetközi elismerést is hozó monográfiája a hazai nyárfa-nemzetségről. Igen sok népszerűsítő, természetvédelmi szempontokat is tartalmazó cikke jelent meg a Természettudományi Közlönyben és olyan nagysikerű kiadványok fűződnek a nevéhez, mint a Kincseskönyv, Az otthon és gazdasága, a Természet Világa sorozat, valamint az első magyar Természettudományi Lexikon.
Legmaradandóbb műveit a magyar botanikatörténet és bibliográfia területén alkotta; ezeket ma is forrásmunkaként használják. Írt a pesti egyetemi botanikus kert és a tanszék, valamint a Természettudományi Társulat történetéről, a magyar flórakutatásról. Buda ostromakor bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy utolsó nagy művének, az általa sajtó alá rendezett Kitaibel-féle, addig publikálatlan útinaplónak a megjelenését megérhesse.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A Magyar Földrajzi Társaság alapítója és első elnöke, HUNFALVY JÁNOS (Nagyszalók, 1820. június 9. – Budapest, 1888. december 6.) szepességi földműves családból származott. Filozófiai, jogi és teológiai tanulmányokat folytatott; német anyanyelve mellett kiválóan beszélt magyarul, szlovákul, franciául és angolul. A berlini egyetem hallgatójaként szerette meg és választotta életpályául a geográfia művelését. A késmárki líceumban kezdett tanítani, azonban a szabadságharc alatt írott lelkesítő cikkei miatt állásából eltávolították, hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Raboskodása alatt kezdte írni első jelentős tudományos munkáját, a három kötetes Egyetemes történetet, amely 1852-ben jelent meg és 1888-ig hét kiadást ért el. Tanári állás hiányában nevelősködött és nagy számú földrajzi ismeretterjesztő cikket írt a Greguss Ágosttal együtt szerkesztett Család című folyóiratba. Bár mindvégig geográfusnak tartotta magát, egyik szervezője volt a Statisztikai Hivatal megalapításának. A Tudományos Akadémia – melynek 1858-ban levelező, majd 1865-ben rendes tagja lett – megbízta A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című háromkötetes mű megírásával, amely európai színvonalra emelete a magyar földrajztudományt. 1863-ban kapott ismét katedrát; először a Műegyetemen, majd 1870-től a pesti tudományegyetemen. Életművének jelentős részét képezi – az Egyetemes földrajz című egyetemi tankönyv mellett – a népiskolák, ipariskolák, polgári iskolák és gimnáziumok számára írt tankönyvek sora. Atlaszok, térképgyűjtemények kiadásában is részt vett.
Magyarságát, hazaszeretetét így fogalmazta meg: „Én ugyan vérem szerint német származású vagyok, de tiltakoznám, ha teljes és tökéletes magyarságomat kétségbe vonná valaki. A Duna is német hegységből ered, de Pozsonytól Orsováig nagy magyar folyam. Én is a magyar földre lefutott hegyi patak vagyok. Azt akarom, hogy mindenki így értse, hogy mi voltam és mi vagyok most.”

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988 [Füsi Lajos])

GÁSPÁR FERENC (1861. június 9. – 1923. július 12.) orvos, hajóorvos, útirajzíró Szilágysomlyón született, majd a bécsi egyetemen tanult, 1886-ban szerzett diplomát. Hét évig a haditengerészetnél, majd kereskedelmi hajókon dolgozott, mielőtt letelepedett Budapesten, minisztériumi, majd kormánybiztosi állást vállalva. Mind az öt világrészt bejárta több alkalommal is, az utazó és az orvos szemével figyelve meg a sokszor egzotikus tájakat, élményeit számos folyóiratcikkben (Vasárnapi Ujság; Földrajzi Közlemények) és könyvekben örökítette meg. Műveinek értéke a nagy felkészültséggel megalapozott magas színvonalú geográfiai, néprajzi tudományos ismeretterjesztés, ugyanakkor a korban szinte felfoghatatlanul távoli vidékeket (Karib-térség, Hawai, Japán, Dél-Amerika stb.) színes, olvasmányos formában mutatta be. Legnagyobb munkája az 1906 és 1908 között megjelent A Föld körül című sorozat, hat gyönyőrű kötetben. Az előszó megírásához és a lektoráláshoz a kor kiváló tudósai adták a nevüket és szakértelmüket: Vámbéry Ármin és Cholnoky Jenő.