Mucsi Emese, a kiállítás kurátora nagyon izgalmas koncepciót rakott össze, amellyel egyszerre feszegeti a divatfotó és az autonóm fotóművészet közötti határokat, és tesz kísérletet a kelet-európai glamour és cool újradefiniálására. Nem is akárhogyan: nem felülről, kurátori pozícióból próbálja meg értelmezni ezeket a fogalmakat, amelyek még az itt élő, itt szocializálódott emberek számára is nehézséget okoznak (pedig zsigerileg érezzük, hogy mit jelent a kelet-európai szépség). Szakembereket kért fel, akik a bemutatott példák és személyes történeteik révén próbálják tisztázni ezt az esztétikai fogalmat. A különböző olvasatok, magyarázatok, definíciók végül olyan masszává állnak össze, amely közelebb visz bennünket ehhez a vizuális nyelvhez, és ennek révén elkezdjük jobban érteni a kelet-európaiságunkat.
Mint a kiállítás szövege fogalmaz, a kiállítótér itt háromdimenziós antológiaként működik. 17 fotográfiai projektet láthatunk. Az első teremben művészeti szakemberek fejtik ki a véleményüket a témáról egy általuk választott régióbeli divatfotós anyag, fotóriport, kiadvány vagy személyiség, divatikon bemutatása révén. A belső teremben magyar fotográfusok munkái beszélnek a kelet-európai esztétikáról. Olyan alkotókról van szó, akik a divatiparban is dolgoznak, és autonóm művészek is. A fogalmat egyszerre definiálják szakemberek és művészek, így a divatfotózás és az autonóm fotográfiai praxis egymás mellé kerül.
A belső termekben az alkotók saját falakat kaptak, a munkáik installatív helyzetben jelennek meg. Izgalmas koncepciókat látunk, a látvány intenzíven hat ránk. Galyas Denerak Dóra karaktereket alkot, jelenetekbe helyezi őket, majd a fotókat egymás mellé téve történet rajzolódik ki, amely egyszerre beszél a kelet-európai identitásról, az alkotó roma származásáról, az én destruálásáról, majd újraalkotási szándékáról.
Tombor Zoltán projektje a nagyvilágból visszatekintő fotós szemével láttatja a fogalmat, továbbá a főváros és vidék dimenzióit ütközteti egymással. A feleségével, Tombor Nelli modellel készített anyagban izgalmasan találkozik a divat és a dokumentarista attitűd, és mivel Tombor gyerekkorának helyszínein fotózta a feleségét, ez az anyag rendkívül őszinte és autentikus. És éppen attól igazi, hogy belülről láttatja a kelet-európaiságot meg a vidékiséget.
Éder Krisztián anyaga attól izgalmas, hogy divatfotós képeit a privát fotóival kapcsolja össze. A New York-i, nagyvilági élet csapódik a soproni közegnek, családi felvételekkel és gyermekkori helyszínekkel. A helyekhez, terekhez, pillanatokhoz való személyes kapcsolódásuk az, ami a divatfotóknak is sajátos ízt ad.
Martin Wanda festői szépségű, érzékien melankolikus fotói nyers szocio hangulatuk folytán válnak ismerőssé, közelivé. Realitásból kiemelt karakterei és jelenetei egyszerre idézik a rokokót, és van bennük egyfajta feslettség, paraszti cizelláltság.
Ladocsi András a lokáció felől közelít a fogalomhoz, Bede Kincső pedig a varrónőjét teszi meg modelljének.
Izgalmas a kelet-európai esztétika fogalmához a szakemberek történeteivel és megéléseivel közelebb kerülni: ezek Király Tamásnak a parlamenti kupolát formázó kalapjától Omara törülközőturbánjáig sokféle emblematikus történetet idéznek fel. Közös múlt közös megélése zajlik itt az alkotók, a szakemberek és a befogadók között. A kiállítás szerencsére egyetlen pillanatra sem válik köldöknézővé, mert bár rólunk szól, belülről látjuk, kelet-európaiságunkat minden művész a nagy egész felől vizsgálja.
