Képző

A Mikulásnak felesége is van – A Karácsonyházban jártunk

Aki eddig abban a hitben élt, hogy a Mikulás társaságát csak a krampuszok és a rénszarvasok jelentik, az bizony téved. Miután fáradságos munkája után hazatér barátságos otthonába, a felesége fogadja meleg szeretettel és finom falatokkal. Karácsonyfáját pedig hintalovak, plüssmacik és manófigurák is díszítik. A gödöllői Karácsonyházban jártunk.

Kétszázmillió forint felett kelt el két kép a Kieselbach Galéria téli árverésén

Kétszázmillió forint felett kelt el két kép a Kieselbach Galéria téli árverésén: Rippl-Rónai Fésülködő nő című festményét 280 millió forintnál, míg Galimberti Sándor enteriőrjét 220 millió forintnál ütötték le hétfőn este a Budapest Marriott Hotelben, a galéria 67. téli aukcióján.

Videó: Műterem-látogatás Kármán Dániel képzőművésznél

Kármán Dániel legfrissebb sorozatában a látvány feloldásán, destrukcióján dolgozik. Az alkotó Városliget melletti műtermében jártunk, ahol néhány korábbi munkáját is megtekintettük.

Közelebb a 30-hoz – új kiállítás az SZKKK-ban

Új év, új kiállítás: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett fiatal művészek mutatkoznak be a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Fürdő sori épületében. A tárlatot professzor Fusz György DLA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja meg január 7-én.

Minden eddigi aukciós rekordot túlszárnyalt Csontváry festménye

Új rekord született: 460 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban.

Tíz hazai művész, akiktől elérhető áron vásárolhatsz egyedi karácsonyi ajándékot

Ha még nem stresszelnétek eléggé, leírom a bűvös mondatot: bizony, nyakunkon a karácsony, és alig pár napunk maradt az ajándékok beszerzésére. Azonban kapkodásra semmi ok: szerencsére rengeteg tehetséges hazai alkotó készül az ünnepekre, akiknél garantáltan találunk egyedi, különleges és valóban minőségi ajándékokat. A teljesség igénye nélkül most összegyűjtöttünk tíz művészt, akinél érdemes körbenézni.

„Az emberi sorsokkal kapcsolatos érzékenység és empátia a fotóimon és a szobraimon is megjelenik” – Interjú Szabó Györggyel

Szabó Györgyöt elsősorban szobrász- és éremművészeti munkássága révén ismerjük, Talált képek című tárlatán viszont eddig ismeretlen, fiatalkori szociofotóit is megtekinthettük az Artphoto Galériában. A Munkácsy-díjas szobrászművészt különleges képeiről, szolnoki művésztelepi életéről és legújabb, díjazott érmeiről kérdeztem.

Moholy-Nagy László, a radikális úttörő

A világ egyetlen jelentős modern művészeti gyűjteménye sem engedheti meg magának, hogy ne rendelkezzen Moholy-Nagy László-alkotással. A 20. századi modern művészet megkerülhetetlen alakja volt, és elsősorban oktatói munkája révén napjainkig hatással van a világ képzőművészetére. Halálának 75. évfordulója és az életéről szóló, Új Bauhaus című film Uránia mozibeli bemutatása apropóján emlékezünk a képzőművész zsenire.

Visszaszámlálás – Barabás Márton művészete

December 18-án nyílik a Barabás Márton művészetét bemutató kiállítás a Műcsarnokban.

IttMást: az 1975 és 1989 közötti romániai magyar képzőművészetet mutatják be Sepsiszentgyörgyön

IttMást – Romániai magyar művészet 1975 és 1989 között címmel nyílik meg december 17-én a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) évzáró tárlata.

Pénteki kultúrrandi Csonka Veronika képzőművésszel

Gázolaj, szilikon, műanyag, élelmiszer-tartósítószer. Csonka Veronika úgy tekint ezekre az alapanyagokra, mint más művész az akvarellre: inspirációt merít belőlük, és egyben kifejezi általuk a legmélyebb lélektani kérdéseit. Ezen a héten vele kultúrrandiztunk.

Kortárs, szabad, játékos – Képzőművészet az M3 metróban

A Dózsa György úti metróállomáson két új alkotás látható. Egy fiatal képzőművész, Labrosse Daniel rajzfilmek ihlette karakterei finom iróniával utalnak a hétköznapi közlekedésre és a felújításra.

2021: amikor a műkincspiac a feje tetejére állt

NFT-k, Banksy és az ázsiai vásárlók forgatták fel a műkereskedelmet, amelyet természetesen a Covid is rendesen befolyásolt.

„Magamnak szeretnék megfelelni” – Interjú Szurcsik Józseffel

Nagyon érdekel, hogy ebben a korban, amiben élek, miket csinálnak művésztársaim – mondja Szurcsik József. A Munkácsy-díjas képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettesével cenzúráról, szervilizmusról és kiszolgáltatottságról is beszélgetett Gáspár Kinga.

Kilenc kortárs képzőművész kiállítása a Műcsarnokban

Kilenc kortárs képzőművész önálló kiállításon mutatja be legfrissebb és legfontosabb munkáit szerdától a Személyesen/ Frissen 2021 című kiállításon a Műcsarnokban.

„Csak annyit kértünk a táncostól, hogy lakja be a teret, és használja az eszközöket"

Roskó Mária ékszertervező, Ádám Zsófia képzőművész, Ayumi Toyabe táncos és Bolcsó Bálint zeneszerző az Ékszerek Éjszakáján mutatta be közös performansz-installációját, amit december 27–29. között három estén a Trafó Kabinban láthatunk újra, az AV Composers sorozat részeként.