Képző

Eddig sosem látott képeket mutatnak be a Szilágyi 125+1 kiállításon Gyulán

Eddig soha nem látott képeket mutatnak be a magyar Toulouse-Lautrecként emlegetett Szilágyi István festőművész Szilágyi 125+1 elnevezésű emléktárlatán, amely csütörtökön nyílik a gyulai Kohán Képtárban.

Barcsay-díjasok kiállítása a Vajda Múzeumban

Barcsay Jenő festőművész születésének évfordulóján, január 14-én nyílt új tárlat a 2021-es év díjazottjainak munkáiból a szentendrei Vajda Múzeumban. 2021-ben Csörgő Tamás, Görbe Alexandra és Mányoki Ádám nyerte el a Barcsay-díjat. A tárlat a pályázatra beadott nyertes portfóliókból nyújt reprezentatív válogatást.

Magyar amatőr fotós nyert fődíjat a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén

Tompa Attila amatőr fotós a Generációk című alkotásával nyerte el két másik versenyzővel együtt Az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén.

Pénteki kultúrrandi Gresa Márton festőművésszel

Gresa Márton festményei korunk meghatározó jelenségeit analizálják. Az átdigitalizálódó világ értékvesztettségére, valamint az egyre inkább individualistává váló társadalom problémáira reflektálnak.

Vasarely 55 műve a londoni Selfridges Áruházban

A magyar származású művész alkotásaiból nyílt kiállítás 2022. január 13-án a londoni Selfridges Áruházban. A tárlaton 55 alkotást mutatnak be, amelyek közül az utóbbi ötven évben egyik sem került a brit közönség elé.

Személyesen – Hupján Attila fotóművész

A camera obscurákkal készült képeken az idő másodpercekben, percekben vagy még hosszabban zajlik. Nem a másodperc töredékét metsszük ki, hanem hosszabb idősávot, így az idő másképp lesz mérhető, más lépték lesz meghatározó – mondja Hupján Attila fotóművész Személyesen című sorozatunkban.

A beszélő alteregó esete az interjúval – Ámmer Gergő és az antik szobrok energiája

Na, harapj már bele abba a hamburgerbe, noszogat, és az arcomba nyomja. Eltolom a gipszkezét, ingatom a fejem, ez nekem nem megy, mondom. Mindig elfelejtem, hogy te ember vagy, ez a hamburger meg gipszből készült, feleli, és jóízűen falatozni kezd.

Hazatértek Japánból a szecessziós műremekek – Képriport

Véget ért Japánban az Iparművészeti Múzeum vendégkiállítás-sorozata, melyet a járványhelyzet ellenére is több tízezren láthattak négy városban az elmúlt másfél évben.

Cezanne, az origó, a nullpont, a forrás

A Szépművészeti kiállítása a 20. század első felében megjelenő, klasszikus avantgárd irányzatok Cezanne-hoz való viszonyát elemzi.

Erdélyi fotóművészek tárlata a bukaresti Liszt Intézetben

Erdélyi fotóművészek munkáiból készült tárlattal tiszteleg a Liszt Intézet bukaresti központja Szathmári Pap Károly emléke előtt, akinek születésnapján ünneplik a román fotóművészet napját.

Zenészportrék − Zászkaliczky Ágnes kiállítása Kassán

A járványhelyzet okozta hosszú bizonytalanság után most már biztos, hogy 2022. január 11-én, kedden megnyílik Zászkaliczky Ágnes festőművész kiállítása Kassán, a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.

Tíz műtárgy, amit hazavinnénk a PATRON vásárról

Az FKSE PATRON műtárgyvásárán kilencven alkotó 190 műve szerepel. Mutatjuk a kedvenceinket az idei kínálatból.

Bennük a jelen, benned a jövő! – inspiráló magyar feltalálók a Millenárison

Az Álmok álmodói 20 − Világraszóló magyarok, világformáló találmányok címmel februárban megnyíló tárlaton bemutatkozik a 85 évvel ezelőtt Nobel-díjjal jutalmazott Szent-Györgyi Albert C-vitaminja és Kempelen Farkas − korát jóval megelőző − beszélőgépe is. A jelent többek között a koronavírus elleni küzdelem, a hálózatelmélet és az űrtechnológia területén kiemelkedőt alkotó felfedezések képviselik.

„Az ember lelke visszarázódik ahhoz, ami tényleg fontos" – kiállítás a traumafeldolgozásról Tihanyban

Január 16-án a tihanyi Rege Galériában új, hazánkban egyedülálló digitális fotóművészeti kiállítás nyílik The Frame címen. A tárlat egy háromgyermekes édesanya, Gecse-Legény Enikő első önálló kiállításának ad teret, aki – három évvel ezelőtt – egy traumasorozat után nyúlt először ecsethez.

Magyar márkák – 9+1 érdekesség a Tungsramról

Több mint száz éve, magyar és külföldi vállalkozók kezdeményezésére alakult meg az Egyesült Villanyossági Rt., az első olyan magyar elektrotechnikai vállalat, amely az elektromos áram világítás célra történő felhasználásával foglalkozott.

Iparművészeti kiállítás nyílik a MANK Galériában

Immár nyolcadik éve állít ki a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Iparművészeti Tagozata a szentendrei MANK Galériában, amely ismét sokféle szakágát mutatja be a január 7-én nyíló, Eklektika című tárlaton.