Képző

WAMP karácsonyi vásársorozat

Advent három vasárnapján vár a WAMP designvásár a Millenáris parkban.

Mesevilág rézkarcon

Gross Arnold-életműkiállítás nyílik a grafikus és festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából december 6-án Budapesten.

New York-i Budapest

„Budapest van olyan jó város, mint New York, attól eltekintve, hogy kisebb.” Vékás Magdolna kiállításán jártunk az Artphoto Galériában.

Vámbéry Ármin, a sánta dervis

A híres Kelet-kutató, turkológus életéről nyílt kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban.

„Azt szeretném, ha könnyekre fakadnának” – Interjú Keleti Éva fotóművésszel

Nem az esztétikai szépséget, az értéket keresi a képein Keleti Éva. A Kossuth-díjas alkotó úgy véli: a fotográfia segíthet abban, hogy kicsit közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Képeiből december 10-én nyílik kiállítás a Műcsarnokban.

Római kori séta Pécsett

Egy új telefonos applikáció segítségével megelevenedik az ókori város.

Kortárs festészet folklór díszletekkel

Paulovics László Egy erdélyi műterem Szentendréről című kiállításán jártunk, ahol maga a művész tartott tárlatvezetést.

Áder: Egyiptom elismeri a magyar régészek munkáját

Magyar régészek 1907 óta végeznek ásatásokat az észak-afrikai országban, az egykori Théba területén.

Megújulnak a Füleki vár kultúrtörténeti emlékei

A szlovákiai Fülek várában kiállítást rendeznek be a régió korabeli mesterségeiről.

Pénteki kultúrrandi Kovács Petra üvegművessel

Sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.

Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig

A Magyar Nemzeti Galéria megújult állandó kiállításán jártunk.

Meztelen tájak

Az ásványfotográfiáiról világszerte ismert Dušan Slivka Tájképek 1963-2013 című kiállítása péntekig látható a Szlovák Intézetben.

Ki mondaná, hogy e hely csatatér?

Kamarakiállítás nyílt a segesvári harctéren folytatott régészeti kutatásokról a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Áttetsző / Átlátszó / Áttört

November 27-én nyílt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Iparművészeti Tagozatának kiállítása a MANK Galériában.

Mintamaraton a Ludwigban

Közel harminc alkotó vonultatja fel munkáit a november 30-i programon.

A hagyományos építészet új perspektívája

A szegedi nagytáj építészeti emlékeit gyűjtötte össze a Móra-múzeum és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.