Keresés
Leos Carax francia filmrendező Budapestre jön
A francia Leos Carax legújabb filmjének hazai premierje alkalmából Budapestre érkezik a 15. Frankofón Filmnapokra. Ehhez kapcsolódóan retrospektív vetítéssorozatot rendeznek munkásságából. A vetítések után közönségtalálkozók is lesznek, sőt a rendező mesterkurzust tart az ELTE és a Freeszfe hallgatóinak, oktatóinak.
Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek
Nyolcvan évvel ezelőtt ért véget a második világháború egyik leghosszabb helységharca, Budapest ostroma, vagy ahogy gyakran nevezik: a második Sztálingrád. A harcban elesett civil áldozatokra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Farkasréti temetőben.
Aki tetszik, annak elnézünk mindent
Földi Gyula, a Faluhely Major gazdája szerint a nyúltartás olyan, mint a házasság. A lényeg: jól kell választani. Mert aki tetszik, annak elnézünk mindent.
Tokody Ilona és Rost Andrea adják elő kedvenc dalaikat az Eiffelben
Kedvenc darabjaiból válogat a világ leghíresebb operaszínpadait is meghódító két Kossuth-díjas szoprán az Eiffel Műhelyház következő két zongorás áriaestjén. Tokody Ilona január 18-án Puccini-dalokkal lép a közönség elé, míg Rost Andrea február 7-én kedvenc operarészletei mellé operett- és musicalszámokat is válogatott műsorába. A zongoránál mindkét művészt Harazdy Miklós kíséri.
Nincs olyan élet, amelynek ne lenne hősi pillanata
Ki gondolná, hogy az újvidéki 1981-nek és a Radnóti színházi Oidipusznak van közös nevezője? Pedig mindkettő transzgenerációs traumákat bemutató családtörténet.
Kulturális kisokos klímatúlélőknek
Mi köze egy színdarabnak, egy filmnek vagy egy könyvnek a klímaválsághoz? Több, mint gondolnánk: a művészet ugyanis már rég beszállt a zöldmozgalomba.
Lánglovagok, spekulánsok és füstbe ment városok
Az ókori vízipuskától a mai speciális bevetési egységekig hosszú út vezetett, de a tűz, mint ellenség, mit sem változott. A Tűzoltó Múzeumban jártunk.
Az 50 filléres fagyiban benne van a 80-as évek és az egész fiatalságom
Hegedűs 2 László a magyarországi kortárs színtér kiemelkedő jelentőségű alkotója. Eltérő technikai médiumokban különféle eszközökkel létrehozott műveiről mesél most nekünk.
Korda György és Balázs Klári: A mi dalaink arra valók, hogy egy férfi és egy nő simuljon össze
Korda György és Balázs Klári a szinte percenként változó online világban is tartják a lépést a fiatalokkal. Azt mondják, egyetlen titkuk van: a szeretet.
Százmillió forintért kelt el Tihanyi Lajos festménye
Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A három órán keresztül tartó árverésen számos tétel a becsérték három-négyszereséért kelt el. Tihanyi Lajos korai alkotását, a Nagybányai piacot 100 millió forintért vihette haza új tulajdonosa.
Szolnokon egy hétig összeszínházazzák a várost
Szolnokon kezdetét vette az Országos Színházi Találkozó (OSZT). A verseny- és az off programban összesen 79 társulat 125 produkciója várja az érdeklődőket.
Ezt a filmet azért forgattuk telefonnal, mert nem akartunk várni a támogatásra
Az Ezüst Medvét nyert Kontinental ’25 című fekete komédia főszereplőjével, Tompa Eszterrel beszélgettünk.
Őseikért, magukért és értünk harcoltak – nemcsak karddal, hanem szavakkal is
Tíz olyan költeményt válogattunk össze, amelyek felelevenítik a március 15-i eseményeket.
Sándort elhallgattatták, kiutálták: csodálkoztam rajta, hogy túlélte
Csoóri Sándor születésének 95. évfordulója alkalmából a szerző feleségével, Balogh Júliával beszélgettünk.
Nyomasincs házak nyomában, avagy Budapest eltűnt épületei
Egy város életében a legállandóbb pont a folytonos változás. Fontos, reprezentatív épületek a háború előtti Budapestről, melyeket ma már hiába keresnénk.
Egyre több néző előtt döntögeti a tabukat a Loupe
Rekordokkal teli évad után, három új bemutatóval, egy koprodukcióval és országosan beváltható bérletekkel várja közönségét a Loupe Színházi Társulás. Az évad során 208 előadásukat több mint 71 ezer néző látta, a társulat népszerűsége pedig látványosan nőtt az online térben is.
Fókuszban Bartók, Kurtág és a nagy mesterek öröksége
A következő szezon a Concerto Budapest zenekar történetének egyik legsokszínűbb, legizgalmasabb időszaka lesz: Bartók Béla és Kurtág György jubileuma, változatos koncertprogramok, új fesztiválok, kivételes szólisták várják a közönséget. A budapesti hangversenyek mellett vidéki és nemzetközi fellépések is színesítik majd az évadot.
A Pajta kapta idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év szerethető étterme az Alelí Budapest lett, az Év fenntartható étterme díjat pedig a Salt kapta a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón.
Ide ingyenesen léphetnek be a diákok a fény világnapján
Május 16-án, pénteken, a fény világnapján diákigazolvány felmutatásával ingyenesen nézhetik meg a budapesti Light Art Museum kiállítását a tanulók.
Unikális művek, újszerű hangzásvilág a Liszt Ferenc Kamarazenekar évadzáró koncertjén
A 2024/25-ös évadot különleges zenei utazással zárja a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A május 14-i hangversenyen három rendhagyó mű hangzik el, két kompozíció Veress Sándortól és egy Muszorgszkij-darab, Egy kiállítás képei – átdolgozás vonósokra és elektronikára.