A Pajta kapta idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év szerethető étterme az Alelí Budapest lett, az Év fenntartható étterme díjat pedig a Salt kapta a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón.

Az őriszentpéteri Pajta étterem 2024-ben. Fotó: Katona Tibor/MTI
Az őriszentpéteri Pajta étterem 2024-ben. Fotó: Katona Tibor / MTI

Az Év étterme díj odaítélésének feltételrendszere 2024-től jelentősen megváltozott: tavaly óta nem a top 10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme kapja a díjat, hanem az a listán szereplő hely, amely több szempont figyelembevételével is a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtja.

A zsűri méltatásában emlékeztetett arra, hogy a családi vállalkozásként működő Pajta egyedi, farm-to-table koncepciójának köszönhetően vált országszerte elismertté. Az Őrség jellemző alapanyagaira építő étterem szemléletét a skandináv gasztronómiai irányzat határozza meg. A zsűri kiemelte, hogy az étterem felelősségteljes elköteleződése a fenntarthatóság és az Őrség gasztronómiai hagyományai iránt példaértékű.

A Dining Guide étteremkalauz top 10+2 listájára 2025-ben felkerült a tatai Platán Gourmet, a budapesti Rumour by Rácz Jenő, az esztergomi 42 Restaurant és a budapesti Salt. Emellett a listán szerepel a Babel Budapest, a szintén fővárosi Essencia, a villányi Sauska 48, továbbá az egyaránt budapesti Borkonyha, Costes Downtown, Spago by Wolfgang Puck és Costes is.

A Dining Guide Top 100 Étteremkalauz 2022 óta a Best Of The Best, vagyis a legjobbak legjobbjai besorolással ismeri el azon egységek példamutató teljesítményét, amelyek korábban minimum háromszor érték el kategóriájuk legjobb helyezését. A díjat negyedik alkalommal a Stand vehette át.

Az Év szerethető étterme díjat az Alelí Budapest kapta az olasz és magyar konyha alapos és szenvedélyes összekapcsolása eredményeként, míg az Év fenntartható étterme díjjal a Salt éttermet jutalmazták, mert a helyi alapanyagokat naturális és formabontó szemlélettel értelmezi újra. Az encsi Anyukám Mondta vehette át az először odaítélt Év legjobb pizzája díjat.

Az Év ifjú séftehetsége díjat Tóth Keve, a balatonszőlősi Casa Christa konyhafőnöke számára nyújtották át, míg az Év szervizembere Becker Gábor, a Kollázs Brasserie & Bar étteremvezető-helyettese és vezető sommelier-je lett. Kiss Ferenc munkáját pedig az Év sommelier-je díjjal ismerték el, aki az Alelí és a BiBo Budapest vezető sommelier-je.

Ez is érdekelheti

Megvan az év étterme!

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is. A hétfői díjátadón mások mellett ígéretes éttermeket, sommelier-ket és konyhafőnököket is díjaztak.

Az eltűnt görheny nyomában, avagy Jókai Mór és Ács Bori négykezes szakácskönyve

Abrudbányai bálmos, katakönyöke, komáromi csíramálé, háromszéki haricskapuliszka – néhány példa azon elfeledett finomságokra, amelyeket még a 19. században Jókai Mór megpróbált rekonstruálni és konzerválni, majd magyar gasztrotörténetté rendezni. Sikertelen vállalkozásának Ács Bori gasztroújságíró eredt a nyomába, könyvét most Cserna-Szabó András ajánlja.

Visszacsatornázná a kulturális térbe a kávéházakat egy új európai hálózat

Hogyan válhatnak a kávéházak ismét a kulturális párbeszéd, a művészeti találkozások és a közösségépítés meghatározó helyszíneivé? Erre a kérdésre keresi a választ a CAFE – Network of European Café Houses projekt zárókonferenciája szeptember 28–29-én.

Gerlóczy Márton: Legszívesebben macska lennék egy georgiai étterem szőlőlugasos udvarán

Igazolt hiányzás című könyvével robbant be az irodalmi köztudatba, de ezt a művét már nem szereti. Műveiben folyamatosan feltűnik a gasztronómia, az utóbbi időben családi témák felé fordult, ezekben a műveiben is gyakran olvashatunk régmúlt idők ízeiről. Cserna-Szabó András ezúttal Gerlóczy Márton írót kérdezte konyhai titkairól.