Keresés
„Legyünk ott együtt a pillanatban” – Beszélgetés Oláh Krisztián zongoraművész-zeneszerzővel
Oláh Krisztián szerzeményeiben felsejlik Bach, Bartók, Liszt zenéje; olykor népiesek, mégis nagyon 21. századiak, egy mai nagyvárosi fiatal zeneszerző tartalmas életének tükrei. A találkozónkra biciklivel érkezett. A Kálvin téri esti utcai forgatagban kis szigetet teremtve, szenvedéllyel és bölcsességgel mesélt zenéről, életútjáról.
Aki megteremtette a modern magyar építészetet
Lajta Béla épületei komor külsejükkel a középkort idézik, ám részletgazdag belső kidolgozottságuk rendkívül kreatív, játékos személyiségről árulkodnak. Ha a nevét nem mindenki ismeri is, az általa tervezett épületeteket annál inkább.
A mesélés olyan, mint a multivitamin
Erősíti a családi köteléket, szórakoztat és még fejleszt is. Mi az? A MeseCentrum Olvasósarok programja a legjobb kortárs gyerekirodalmat hozza el a szülőknek, hogy a közös felolvasások és mesehallgatások valóban olvasót faragjanak a gyerekből.
Kísérletezés a fotóval Vasarely szellemében
A Photo-Opart Vasarely Experience kiállítás fotográfiái, videoanimációi és térinstallációi azt vizsgálják, hogy jelen korunkban lehet-e még érvényesen megszólalni az op art és a kinetizmus nyelvén. Mi újat lehet még mondani Vasarely után?
Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális rendezvénysorozat
Tematikus, interaktív kiállítások, színház, cirkusz- és táncművészeti előadások, foglalkozások, összművészeti beszélgetés, közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés, hagyományainkat ápoló kézműves-foglalkozások, hungarikum-játéktér és a magyar konyha remekeit kínáló gasztrobusz is szerepel az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális eseménysorozat székesfehérvári kínálatában.
„Áradó folyó vagyok” – Beszélgetés Kárász Eszter énekes-bohócdoktor-színésszel
Eszter-lánc nevű zenekarával és bohócdoktorként is mosolyt csal a gyerekek arcára. A felnőtteknek Piaf-estjein és új együttesével, az Esztettel az érzéseiről énekel. Foglalkozása „kategórián kívüli művészféle lény”.
Tanítványai a világ végére is követnék
Sapszon Ferenc szerint zenére szükségünk van ahhoz, hogy teljes emberek legyünk, és aki zenél, az minden más területen is jobban teljesít. A muzsika a szív nyelve, márpedig döntéseink a szívünkben születnek, mondja a Prima Primissima díjra jelölt karnagy, iskolaalapító. Interjú.
Egy szó mint száz – Tetszikel és tetszikez
Egy fagylaltoslány arra a kérdésre, hogy hol találjuk a mosdót, így felelt: „Ha azon az ajtón be tetszetek menni, rögtön jobbra.” Be tetszetek menni?
Örök harcot vív bennem a hétköznapok embere a művésszel
Bánkövi Dorottya első, A női test biztonsága című verseskötete után most a próza felé veszi az irányt.
Bemutatták Demeter Szilárd A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvét a XXI. Század Intézetben
A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvről Demeter Szilárd íróval G. Fodor Gábor, a kötet szerkesztője, Békés Márton, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója és Ferkó Dániel, az esemény moderátora beszélgetett.
Tombol az erény Veresegyházon
Hét szereplő, szerelem, pénz, botrány és kavarodás: Jean de Létraz leghíresebb vígjátékát rendezi Simon Kornél a Veres 1 Színházban.
Felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeummal egybenyitott Károlyi-kertet
Felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) otthont adó Károlyi-palota udvarával egybenyitott Károlyi-kertet pénteken, Budapesten.
Dargay karakterein nem lehet nem észrevenni a végtelen humort és szeretetet
Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász, Gusztáv. A 2009-ben elhunyt Dargay Attiláról a Filmarin Studio készített portréfilmet. A rendezővel, Ballai Andrással beszélgettünk.
95 éve született Kazimir Károly Kossuth-díjas rendező, színigazgató, pedagógus
Kazimir Károly születésének 95. évfordulója alkalmából a XIII. Kerületi Önkormányzat szervezésében tegnap megemlékezést tartottak a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, pedagógus emléktáblájánál, a Szent István park 4. szám alatti háznál.
Újrahasznosítás és természetközeliség – Interjú Fábián Gábor építésszel
Közösségi összefogással felújított művészeti tér, luxuslombház, mai igényekre szabott parasztház, pincerendszer-hasznosítás. Csak néhány példa Fábián Gábor építész sokszínűen gazdag szakmai pályafutásából.
Minden szóban és mozdulatban ott vagyok én és te is
Szokások, hagyományok, több évtizeden, évszázadon át csiszolt tudás. Egyszóval kulturális tradíció, melyet az élő közösség újrateremt és átörökít.
Kedves apuka, szigorú nagybácsi
A jövőre már a Biblia népe is aggodalommal tekintett, és szerette volna megismerni. De a jövő már csak olyan, hogy elvileg megismerhetetlen, és éppen rajtunk – rajtad, rajta, rajtam – múlik, milyen lesz. Ám még Jónás próféta mai utódai sem mondhatnak róla biztosat.
Irodalmi lélekinjekció
Már csak napok kérdése, és áthajthatjuk a naptárt márciusra, beköszönt végre az újjászületés, a lendület és a frissesség időszaka. Addig is erősítsük lelkünket irodalommal, hiszen ahogy Szép Ernő is írta: „Könyv vigasztal bajban, ha beteg vagy, gyógyít, jót tesz azzal, ki kínlódik.” Ha tavaszi virágból nem is, de a közeljövő irodalmi programjaiból gyűjtöttünk egy csokorra valót, már csak azért is, mert február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját.