Keresés
Novemberben érkezik a mozikba a Mesterjátszma
November 9-től lesz látható a magyar mozikban Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma című pszichothriller Tóth Barnabás rendezésében.
A balekok meséje – Bemutatják a Fekete Pétert a Centrál Színházban
December 8-án mutatja be a Centrál Színház a Fekete Péter című magyar operettet. A darab különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszik egy színpadon.
A zeneszerző, aki már a film előtt feltalálta a filmzenét
Áradó romantika és nagy orosz lélek – ez volt terítéken a Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi éjjeli, babzsákos koncertjén. Kiderült, Fischer Iván milyen muzsikát ajánl szerelmi bánat esetére, milyen film pereg a karmester fejében a második szimfónia alatt, és hogy mitől olvadnak el a kínaiak.
Hogyan gondolkodnak a képről a kortársak?
Az MNB Arts & Culture gyűjteményéből nyílt kiállítás a Q Contemporaryban huszonnégy alkotó munkáiból válogat, melyek az elmúlt öt évben születtek.
A leggyakoribb fordítói hiba a megértés és a látás hiánya
Az egyik legtöbbet foglalkoztatott horvát műfordítót, Kovács Leát kérdeztük több, a fesztiválon debütáló fordításkötetéről és a horvát–magyar irodalmi kapcsolatokról.
Meghalni megy a színpadra a Tankcsapda
Az élő adás varázsához semmi sem mérhető, de manapság, amikor professzionális kamerákkal és akár drónokkal is rögzítenek egy-egy koncertet, a filmtől többet kaphatunk akár az élő koncerteknél is. A Petőfi Kulturális Ügynökség ma mindenkit VIP-páholyos buliba: a Tankcsapda hazai pályás, debreceni koncertjére hív.
Az évad művészei a Müpában: Orbán György és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie, Víkingur Ólafsson, az Accademia di Santa Cecilia, a King's Singers, Elvis Costello, Ibrahim Maalouf és Ludovico Einaudi is érkezik a Müpába. Az évad művészei Orbán György és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
A Szépművészeti is bekerült a világ száz leglátogatottabb képzőművészeti múzeuma közé
Az első helyeken nincs nagy meglepetés, ami viszont látványos, hogy a legnagyobb képzőművészeti múzeumok közül sok már majdnem visszatért a járvány előtti látogatottsági szintre. Egyeseknél azonban, különösen az Egyesült Királyságban, még mindig több millió fő hiányzik.
Várják a jelentkezéseket a Közösségek Hetére
A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan május 8. és 14. között kerül megrendezésre a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, amelyhez programokat szervező közösségek, civil szervezetek, önkormányzatok, kulturális intézmények, köztük múzeumok csatlakozását várják.
Pereli a Netflixet a nő, akiről a Szarvasbébi zaklatóját mintázták
Egy Fiona Harvey nevű nő rágalmazásért és személyiségi jogainak megsértéséért jelentette fel a Netflixet, a Szarvasbébi (Baby Reindeer) című true crime sorozat gyártóját.
Nem szexi árnyaltan mutatni a szerhasználókat
A Mélypont érzés című dokumentumfilm Miklós Ádám fiatal rendező számára egyszerre jelentett spirituális és fizikai kalandot, amelynek során hosszú távon részévé válhatott mások életének
A kvantummechanika esetében cserbenhagy a fantázia
Oszthatatlanból lett előbb puding-, majd naprendszermodellé, aztán jöttek a protonok és neutronok, míg végül kiderült, hogy kezdetben volt a kvark. A fizika 20. századi forradalma azonban ennél sokkal több furcsaságot kínál, olyanokat, amelyeket nemcsak nem lehet elképzelni, de nem is érdemes. Antianyag, tömeget kölcsönző részecskék, ólommá bomló anyagok, atommáglyák és fúziós erőmű – az atomról kérdeztük Varga Dezső fizikust, a CERN-nek, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnek detektorokat építő HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont nagyenergiás fizikai osztálya vezetőjét.
Vár a Külkörút a nyolcadik kerületben
Utcabál, piknikpont, járdakoncertek és kiállítások várhatóak különleges gasztrokínálattal a város egyik legmenőbb, de sokak számára még felfedezetlen részén. A három kezdeményezés az első Budapest Tuning pályázaton külön indult, végül összefogtak Józsefváros kulturális életének felpezsdítéséért.
Tíz kihagyhatatlan fesztivál a Balaton környékén
Nagy hagyományú összművészeti és első alkalommal megrendezett közösségi, chillezős fesztivál, irodalmi és népzenei fókuszú események, családi és jazzhétvége, jó néhány ingyenes program egyaránt megtalálható a Balaton környékén. Életvitelszerűen ott-tartózkodóknak és nyaralóknak is!
A magyarok hajója a nyereg volt
Beszélgetés Révész László régésszel honfoglaló őseink lovakkal kapcsolatos szokásairól, a lovas temetkezésekről.
A színházban akkor kezdődik a munka, amikor kiteszed a pontot
Lőkös Ildikó dramaturg évtizedek óta megkerülhetetlen alakja a magyar színházi életnek. De vajon az ő életéről milyen drámát írnának?
Megmenekült a tűztől a roueni katedrális
Halálos áldozatai nem voltak a tűzvésznek, és az épület szerkezete sem szenvedett jelentősebb kárt.
Visszatér a képernyőkre a Magyar népmesék
Tizenhárom epizóddal folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat. Az új részek várhatóan 2025-re készülnek el.
Így válik a tradíció trenddé
A nemrég lezárult Petőfi Felhő Projektre közel 700 pályamű érkezett, amelyből 200-at díjazott a zsűri. A rendhagyó, a magyar könnyűzene valamennyi alkotóját megmozgató kezdeményezésről Dénes Adélt, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatóját, a projekt bírálóbizottságának tagját kérdeztük.