Keresés
Debrecenbe kell menni az MBH Bank képgyűjteményének remekműveiért
100 év természet. Tájképek és csendéletek az MBH Bank gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban. A tárlaton többek között Benczúr Gyula, Berény Róbert, Egry József, Kernstok Károly és Mednyánszky László alkotásai láthatók.
Régészeti övezetté nyilvánították, a pontos helyét mégis titokban tartják
Védett régészeti övezetté nyilvánította a kolumbiai kormány azt a helyet, ahol több mint háromszáz éve felbecsülhetetlen arany- és drágakőrakományával a spanyol San José gálya elsüllyedt a Karib-tengeren.
Elhunyt A király beszéde írója, David Seidler
A király beszéde forgatókönyvírójaként Oscar- és BAFTA-díjjal ismerték el a 86 éves korában, március 16-án elhunyt David Seidlert.
Az MVM Dome-ban ünnepli 35. születésnapját a Republic
A Republic jövőre lesz 35 éves. A zenekar a jubileumot különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 2025. február 1-én az MVM Dome-ban.
Velencében megkezdődött a karnevál
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.
Magyar sci-fi animáció nyert az amerikai fesztiválon
A Sileo alkotója, Lóránt Demeter a mesterséges intelligenciáról fest realista, de alapvetően pozitív képet. Az animációs rövidfilm az egyesült államokbeli ScorpiusFesten megkapta a legjobb animációs kisfilm díját, rendezője pedig a fesztivál kiemelt filmese lett.
Decemberben az aukciós kalapácsok zajától hangos a Falk Miksa utca
Az árverések mellett az advent folyamán tematikus művészeti sétákon is betekintést nyerhetnek a galériák életébe az érdeklődők.
A szerződésszegés a műalkotás része – üzente a művész, és a gázsin felül átutalt összeget is meg akarta tartani
Jens Haaningot 2021-ben bízta meg az aalborgi Kunsten Modern Művészeti Múzeum, hogy két korábbi műalkotását reprodukálja. A művész mindössze két képkeretet küldött vissza, azokra azt írta: „Fogd a pénzt és fuss!” – és a tiszteletdíjon felül a költségekre szánt pénzt is megtartotta.
Kiemelt küldetés a kultúra akadálymentesítése
Kiemelt küldetésének tartja a kultúra és a művészet „akadálymentesítését” Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, aki erről a fogyatékossággal élők kulturális fesztiváljának megnyitóján beszélt hétfőn Tamásiban.
Kuriózumnak számító 17. századi festmény kivitelét akadályozták meg Nagy-Britanniában
Egy 17. századi, kultúrtörténeti kuriózumnak számító festmény külföldre vitelét akadályozta meg egy brit kulturális bizottság – adta hírül pénteken a The Guardian brit lap online kiadása.
A lakosság is segítheti a fogságba esett békák mentését
A lakosság is segítheti a vízóraaknák, pincék fogságába került békák, elsősorban a varangyok mentését.
Magyar kutatók saját fejlesztésű VR-eszközükkel fedezték fel a látás új mechanizmusait
Egerek számára optimalizált virtuális valóság (VR) szemüveget fejlesztett ki a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont (BVC) a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézettel (HUN-REN KOKI) együttműködve – tájékoztatott december 16-án a BVC.
Banksy szerint a biztosíték kiverése jó eszköz arra, hogy felnyíljon a szemünk
Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője végzett grafikus, aki sokat tanulmányozta Banksy művészetét. Szubjektív tárlatvezetése a The World of Banksy című kiállításon kivételesen problémaérzékeny volt.
Egy éjszaka alatt hatvanezer dollárt vesztett kártyán a soul császárnője
Nyolcvan éve, 1944. május 28-án született Gladys Knight amerikai énekesnő, a „soulzene császárnője”.
Bemutatták a Sorsfordítók című animációs sorozat újabb részeit
Bemutatták a Nemzeti Örökség Intézete Sorsfordítók című, fiataloknak szóló animációs sorozatának újabb öt részét szerdán a budapesti Corvin moziban. Az immár tízrészes sorozat három-négy perces epizódjai olyan magyar hősöket mutatnak be, akik embertársaik és hazájuk védelme érdekében bárkivel és bármivel képesek voltak szembeszállni – hangzott el az új részek premierjén.
Bodrogi 90 – Születésnapi gálaest a Nemzeti Színházban
Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
Ezen a porondon nincs varázslat
Vermes Dorka Árni című, vándorcirkuszosokról szóló első filmjében a művészet esélye és hiánya, a traumák és a lelki nyomorúság kapcsolatának mélyére néz.
Egy szó mint száz – Megérős körte, bevállalós frizura
Az egyik televíziós vetélkedőben, amelyben szavakat, szószerkezeteket, esetenként mondatokat kell kitalálni, a feladványt segítő kifejezéskapcsolat a következő volt: megérős körte. A megfejtés: energiatakarékos izzó.
Amikor az egész országot bezárták egy liftbe
40 éve küldte el üzenetét a KFT zenekar azoknak, akik úgy érezték, hogy életük bennragadt egy képzeletbeli liftben: szorgalmasan nyomják a vészcsengőt, nehogy ellankadjanak. Abban az időben szinte minden üzenetes volt, nem lehetett nem rendszerkritikaként, a keleti blokkban ragadt Magyarország vészjelzéseként felfogni e sorokat. Az 1983-ban publikált Üzenet a liftből markánsan rendszerkritikus popalbum, de nemcsak ez az egyetlen erénye a Csajkovszkij Anyeginjével induló lemeznek.