Keresés
Egy magyar művész a párizsi iskolából a Makláry Fine Arts Galériában
A 60 éve, tragikus körülmények között elhunyt Szóbel Géza alkotásait többek között Londonban, Párizsban, New Yorkban és Tokióban is kiállították, ám szülőhazájában mégsem szerepel méltó helyen a magyar művészettörténetben.
A mesterséges intelligenciát bevonó divatprojekttel nyert nemzetközi díjat a magyar egyetemista
Vranek Hedvig, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Divat- és textiltervezés mesterképzése másodéves hallgatójának mesterséges intelligencia (MI) bevonásával készült divatprojektje Silver Award díjat nyert a C-IDEA Design Award 2024 nemzetközi pályázatán.
Németországból költözött haza a család, most a magyar kultúrát ápolják
Különleges családot ismerhetünk meg a Csoóri-sorozatban: Nagy Rékáék Németországból költöztek haza azért, hogy a következő generáció ne veszítse el a magyar kultúrához való kötődését.
Székely Gábor: a modernkedő színházcsináló, aki nélkül nem lenne a Katona
Május 26-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Székely Gábor Kossuth-díjas rendező, a budapesti Katona József Színház alapító tagja.
A katasztrófák fogják megoldani a problémákat
Szeptember 27-én a Brain Bar tudományos fesztivál részeként beszélgetésre invitáltak négy magyar sztártudóst, hogy megvitassák, hogyan áll a tudomány az emberiség jövőjéhez.
A Magyar menyasszony és a Bűvészinasok nyerte az Év Kiállítása díjat
A Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony című kiállítása és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című tárlata nyerte el idén az Év Kiállítása díjat, amelyeket kedden adtak át Budapesten, a Hagyományok Házában.
Június 25-ig várják a portréfilmeket a 9. Kulturális Filmek Fesztiváljára
A helyi magyar kultúra értékeit bemutató portréfilmekkel június 25-ig lehet jelentkezni a 9. Kulturális Filmek Fesztiváljára, melynek díjátadó ünnepségét és az ahhoz kapcsolódó programokat augusztus 31. és szeptember 3. között Balatonakarattyán tartják.
Az irodalom az a tantárgy, amelyből a leginkább megismerhetjük az életet
Az olvasóvá nevelés fontos, de számomra nem az elsődleges cél. Lényegesebb, hogy a legmélyebb, legszebb szövegekről beszélgetve jobban megértsük önmagunkat és a világot – véli Hauber Károly, az idén alapított Magyartanárdíj egyik kitüntetettje. Vele beszélgettünk.
A Nopcsa-menet – A Nagyváradi Szigligeti Színház Magyarosaurus Dacus című előadásáról
Báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc élt. Emléke él. Már csak az a kérdés, hogy korának szelleme meddig fog élni. Gianina Cărbunariu a kalandos életű arisztokrata, paleontológus, diplomata, kém, önjelölt albán királyról írt-rendezett ellőadást Nagyváradon.
A tanár Liszt Ferencet mutatja be a Liszt Múzeum új tárlata
Liszt, a tanár címmel május 12. és június 30. között látogatható a Liszt Múzeum új időszaki tárlata, amely Liszt oktatói tevékenysége felől kívánja bemutatni kivételesen széleskörű gondolkodásmódját, művészi megközelítését, az univerzális műveltség átadásának igényét.
„Férfinak látom a Lánchidat” – beszélgetés Fazekas János hídmesterrel
A Lánchidat nemcsak a négy oroszlán, hanem egy hídmester is őrzi, akinek a családjában apáról fiúra száll ez a mesterség. Péczeli Dóri podcast-sorozata, a Puzzle vendége Fazekas János hídmester. Podcastajánló.
A Nobel-díjas Jon Fosse írt üzenetet a színházi világnap alkalmából
Március 27. a színházi világnap, mely ünnepre minden évben egy-egy jelentős színházi személyiség készül üzenettel a világ művészei és közönségük számára. Idén Jon Fosse norvég író és drámaíró fogalmazta meg gondolatait háborúról, békéről és művészetről.
Horthy István feleségének menyasszonyi ruhája a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban
Kamaratárlat mutatja be Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő menyasszonyi ruháját a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A gyerekek felnőttek, mégis folytatódik a Stranger Things és az Eufória
Az elmúlt évtized két sikersorozatának is készül a folytatása. A 2016-ban bemutatott Stranger Things ötödik, egyben utolsó évadát már forgatják, 2019 egyik legnézettebb televíziós sorozata, az Emmy-díjas Eufória harmadik szériáját pedig jövő januárban kezdik gyártani.
A 80 éve született Kerényi Imrére emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
A nyolcvan éve született Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művészre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben található sírjánál. Az ünnepségen felavatták az öt éve elhunyt rendező síremlékét is.
A teljes idegenvezetői szakma megjelent a Magyar Nemzeti Múzeum nyílt napján
Tárlatvezetéssel egybekötött idegenvezetői nyílt napot szervezett a Magyar Nemzeti Múzeum 2023. január 18-án.
Van-e igényünk még a mesékre, és átadjuk-e a magunk módján gyermekeinknek mindezt?
Könyvjelző sorozatunkban ezúttal Juhász Anna irodalmár, Serestély Zalán költő és Harmath Artemisz irodalomtörténész, a MeseCentrum programigazgatója mesél az olvasóvá nevelés folyamatairól.
Áprilisban a Jurányi Házba érkezik Fekete Zsolt színművész darabja, a Perkucigó
Fekete Zsolt sepsiszentgyörgyi színművész egyéni koncertszínháza április 1-jén a Jurányi Ház kamaratermében látható.
Sikerlemezt is kiadott, mégis színművészként lett óriás Udvaros Dorottya
Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a nemzet színésze.
Budapesten licitálhatunk a képre, amelyből a Napkirály is akart egy sajátot
A nemzetközi ár alatt szerezhetjük meg december elején az itáliai barokk egyik remekművét: a BÁV Art 84. Művészeti Aukcióján 8,5 milliós kikiáltási árról indul Francesco Solimena Az uralkodás allegóriája című festménye, melynek egyik változata az ezredfordulón csaknem harmincmillió forintért kelt el.