Keresés
Átadták a Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontot
Európa végváraként védjük a kontinens keresztény kultúráját, védjük nemzeti mivoltunkat – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Szolnokon.
West End-sikerdarab a Karinthy Színházban
Február 24-én mutatta be a Karinthy Színház Olt Tamás igazgató rendezésében Sam Steiner brit színdarabíró Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons című sikerdarabját, ami egyenesen a londoni West End színpadáról érkezett a 11. kerületi teátrumba.
New York jelképe, a Brooklyn híd
Száznegyven éve, 1883. május 24-én adták át a világ első acélkábeles függőhídját, a New York jelképévé vált Brooklyn hidat.
Borítékolható szerelemmel kezdődik Szentendrén a tavasz
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál nyitányaként Náray Erika és Nyáry Krisztián elrepít abba a korba, mikor még finom levélpapíron vagy gyűrött kávéházi számlán írtak pazar és részletes szerelmi vallomást egymásnak a hölgyek és az urak.
Csík János elhagyja a Csík Zenekart
A Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János úgy döntött, hogy a rendszeres együtt muzsikálásban 2025-től nem vesz részt.
A viselőjükről is beszélnek az ékszerek
Ragyogj! – Ékszerek ideje címmel nyílik új időszakos kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tervezett kiállításban korszakokon átívelve mutatják be a kurátorok, hogy az ékszerek azon túl, hogy kiemelkedő esztétikai értéket képviselnek, milyen mélyebb jelentéseket hordoznak.
Új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata
A szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntése alapján Piros Ildikó, Zsurzs Kati, Mucsi Zoltán, Kovács István, Komlósi Ildikó, Ötvös Csilla, Frenák Pál és Ladányi Andrea lettek a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjai.
„A szerelem nem gyorsult fel” – A TÁP Színház Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége című előadásáról
Szendrey Júlia naplója alapján készült a TÁP Színház Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége című előadása. A rendezőt, Selmeczi Beát, a Szendrey Júliát alakító Bach Zsófiát és a Petőfi Sándort játszó Hrisztov Tomát kérdeztük.
Duda Éva Társulatával Szabad a tánc!
A 15. évadát indító Duda Éva Társulat Szabad a tánc! címmel exkluzív támogatói gálaestet rendez a Vígszínház nagyszínpadán olyan vendégművészek közreműködésével, mint Dés László, Nagy Ervin, Szabó Kimmel Tamás, Fekete Giorgio, Sena DagaDub és Kolonits Klára.
Teljes a Sziget nagyszínpadi fellépőinek listája
Billie Eilish, David Guetta, a Florence + the Machine és az Imagine Dragons mellé csatlakozott a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore.
Őket választották idén a nemzet művészének
Lantos István zongora- és orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus-karikaturista és Selmeczi György zeneszerző-zongoraművész vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat pénteken a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
Kispál, májkrém és a magyar lelemény
A boldogság kék madarát hozza el egy pelikán képében Csáki László animációs dokumentumfilmje. Az idehaza műfajteremtő vállalkozás a rendszerváltás utáni magyar valóságot mutatja be, s közben nosztalgikus morzsákat kínál az egyik, mítoszromboló magyarázatot a másik generációnak.
Varsóban lesz a Mélypont érzés világpremierje
Meghívták az A kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilmet. A rangos szemlét október 11–20. között rendezik meg. Miklós Ádám rendező két szerfüggő felépülését bemutató alkotása 15 új dokumentumfilmmel versenyez.
Jövő ősszel érkezik a Beetlejuice folytatása
Jövő ősszel érkezik az 1988-ban készült Beetlejuice – Kísértethistória folytatása, jelentette be a Variety és a Hollywood Reporter című lap.
Az ihlet a lusta írók ürügye
A világon a legtöbb könyvet jegyző Nemere Istvánról szóló dokumentumfilmet egy dolog menti meg: az érdekes és szimpatikus főszereplő.
A Magyarázat mindenre fődíjat nyert Münchenben
A Müncheni Filmfesztivál fődíja, a CineMasters Award korábban olyan alkotókhoz került, mint Asghar Farhadi, Koreeda Hirokazu, Andrej Zvjagincev vagy Pong Dzsunho.
,,Törökméz és gránátalma” a Tatai várban
Idén 15. alkalommal rendezik meg Tatán, a várban és az Öreg-tó partján a Tatai Patara Fesztivált május 26–28. között.
Fantasztikus farsangi koncert a Pannon Filharmonikusokkal
Télűző farsangi mulatsággal várja az általános iskolásokat a Pannon Filharmonikusok a Fantasztikus klasszikusok sorozat következő koncertjén, február 25-én 18 órától.
Évadzáró ülést tartottak a Nemzeti Színházban
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház. Az eseményen Vidnyánszky Attila vezérigazgató összegezte az évet, és átadták a teátrum díjait is.
Ruben Östlund-retrospektív a harmincéves Cirkóban
Június 21-én kezdődik és két hétvégén át tart a harmincéves Cirko-Gejzír születésnapi eseménysorozatának következő része, a Ruben Östlund-retrospektív.