Keresés
Ismét megrendezik a Martin György Néptáncfesztivált Szegeden
Július 12-én délután a részt vevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden.
Népzenészbál a Fonóban
Tíz magyar és egy lengyel vendégzenekar lép fel a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Népzenészbálon január 26-án a Fonó Budai Zeneházban.
Taps nélkül is tudtam, jó voltam-e vagy sem
December 14-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész.
Sokan ma sem hiszik el, hogy egy vadkan okozta Zrínyi halálát
Háromszázhatvan éve, 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst, első irodalmi eposzunk, a Szigeti veszedelem íróját, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusát.
Az MDTistanbul két kortárs táncelőadása látható a Nemzeti Táncszínházban
Az MDTistanbul Rosegarden és Dance Adrenaline című kortárs táncelőadása látható a Nemzeti Táncszínházban január 24-én és 25-én a magyar–török kulturális évad keretében.
Magyarok Hollywoodban – A Duna sorozata
Magyarok Hollywoodban címmel indít tematikus válogatást február 11-től a Duna. Szombat esténként neves, magyar származású alkotók klasszikus filmjei láthatók, közülük többet is szinkronfelújított változatban élvezhetnek a nézők megszakítás nélkül.
Ki menti meg a világot, Superman vagy a Bosszúállók?
Mindenki ismeri a feszes ruhájú igazságosztókat, de vajon miben rejlik a szuperhősök kozmikus népszerűsége? Az amerikai képregény történetét boncolgatjuk.
Bársony Bálint Csík Jánossal és Mesivel ünnepel az Operettben
Kettős jubileumhoz érkezett Bársony Bálint szaxofonos, aki pályájának 25., az általa alapított Magyar Rhapsody Projektnek pedig 10. évfordulóját ünnepli. Október 21-én az Ősapáink útján című műsorral lépnek fel zenész társaival a Budapesti Operettszínházban.
Könyvnyomtatás 550 – Szent Pál leveleitől a részvénytársaságig, avagy az Alföldi Nyomda rövid története
Az Alföldi Nyomda a magyar könyvkiadás egyik központjává emelte Debrecent, a mai napig fontos szereplője a könyvpiacnak. Gyökerei azonban egészen a 16. századig nyúlnak, mai sikereihez sok megpróbáltatást kellett kiállnia a városbéli tradicionális nyomdaiparnak.
Miért érdekes Keserü Ilona kiállítása a Műcsarnokban?
Az elmúlt néhány esztendőben több tárlaton is megtekinthettük a november 29-én kilencvenegyedik életévét betöltő művésznő munkáit. A mostani kiállítás a tiszteletadás motívuma felől közelít az életműhöz.
Roma holokauszt-emlékhelyet avattak Csehországban
Roma holokauszt-emlékhelyet avattak fel a csehországi Letyben, amely május 12-étől lesz látogatható a nagyközönség számára.
Ferruccio Furlanetto olasz basszista az Operaház Sztárestek zongorával sorozatában
Idén ünnepli pályafutása 50 éves jubileumát Ferruccio Furlanetto, aki 2024. február 25-i fellépése alkalmával Mozart-, Massenet-, Muszorgszkij- és Verdi-operarészletekkel, valamint Brahms- és Rahmanyinov-dalokkal is várja az Operaház közönségét. Az olasz sztárénekes partnere Natalia Sidorenko zongoraművész lesz.
Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika területén
Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika, a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom területén, amelyet a csütörtökön megkezdett talajradaros vizsgálat előz meg.
Nagy Gáspár, a költő, akit nem sikerült elhallgattatni
Hetvenöt éve, 1949. május 4-én született Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő. Az évfordulót a szerző szülőhelye, Bérbaltavár egész napos rendezvénnyel ünnepli, melyen a Nap Kiadónál megjelent, Görömbei András és Nagy Gáspár levelezését feldolgozó kötetet is bemutatják.
95 éve született Kazimir Károly Kossuth-díjas rendező, színigazgató, pedagógus
Kazimir Károly születésének 95. évfordulója alkalmából a XIII. Kerületi Önkormányzat szervezésében tegnap megemlékezést tartottak a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, pedagógus emléktáblájánál, a Szent István park 4. szám alatti háznál.
Tudni illik, hogy mi illik – Így élt Feleki Kamill
Harminc éve, 1993. október 18-án halt meg Feleki Kamill Kossuth-díjas színész, táncos-komikus, a magyar Fred Astaire.
November 4-én történt
November 4-ét, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóját a magyar kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Július 18-án történt
1833. július 18-án született Keleti Károly közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány megalapozója. Irányításával hajtották végre 1869-ben az első hazai népszámlálást. Az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1871-ben önállósult, vezetője haláláig Keleti Károly maradt. Nagy lendülettel fogott munkához, kidolgozta a statisztika elvi és módszertani kérdéseit. Ő hozta létre Európa legrégibb, ma is működő statisztikai szakkönyvtárát, amely a Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly utcai épületében található.
Kezdhetek folytatódni – Petri György
Nyolcvan éve, 1943. december 22-én született Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
Rekordszámú csapat vesz részt a kolozsvári diáknapokon
Rekordszámú résztvevővel, a környezettudatosság jegyében kezdődött el szerdán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett, május 3–7. között zajló Diáknapok Kolozsváron.