Keresés
A Magyar Zene Háza tervezője kapta a közmédia év emberének járó díját
A magyar kulturális életre gyakorolt korszakalkotó munkássága elismeréseként idén a Magyar Zene Háza tervezőjét, Fudzsimoto Szú japán építészt választotta a közszolgálati média az év emberének.
Kortárs képzőművészek a Lobenwein Galéria karácsonyi aukciós kiállításán
Csaknem harminc kortárs képzőművész mutatja be karácsonyi ihletésű munkáit a Lobenwein Galéria karácsonyi aukciós kiállításán, amelynek anyaga vasárnap az Akvárium Klubban, december 7. és 23. között pedig a Főfotó Baross utcai stúdiójában látható.
Megérkezett a fenyőfa és a karácsonyi díszítés a Szent Péter térre
Az idén az Appenninekből érkezett, 26 méter magas jegenyefenyő lesz a Szent Péter téri karácsonyfa, melyhez a díszeket pénteken adták át a Vatikánnak.
A Magyar passió vetítésével kezdődik a Los Angeles-i magyar filmfesztivál
Az Eperjes Károly és Pájer Róbert rendezte Magyar passió című filmdráma vetítésével kezdődik csütörtökön a 20. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál, amely az utóbbi év legjobb magyar filmjeiből mutat be válogatást.
Karlovy Varyban megkezdődött az idei nemzetközi filmfesztivál
Paolo Genovese olasz filmrendező Supereroi (Szuperhősök) című alkotásának bemutatójával péntek este megnyílt a nyugat-csehországi Karlovy Varyban az 56. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmszemléje.
Modem-díj 2022 pályakezdő magyar képzőművészeknek
A Modem – Modern és Kortárs Művészeti Központ 2018 után újra meghirdeti a Modem-díjat, amelyet egy pályakezdő magyar képzőművész alkotó nyerhet el.
Egy hely, ahol… címmel nyílt európai temetőket bemutató tablókiállítás
A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) a Jelentős Európai Temetők Szövetségéhez (ASCE) csatlakozva Egy hely, ahol… címmel tablókiállításon mutatja be a legjelentősebb európai tematikus és történelmi temetőket a Fiumei úton.
A hétvégén nyitják meg ünnepélyesen az oklahomai Bob Dylan-múzeumot
Elvis Costello, Patti Smith és Mavis Staples zenészek is részt vesznek a hétvégén az oklahomai Tulsában a Bob Dylan Központ, az irodalmi Nobel-díjas költő és zeneszerző munkásságát bemutató múzeum és archívum megnyitóján.
Szentendrét ábrázoló kortárs látképekből nyílik kiállítás az ÚjMűhely Galériában
Kortárs művészeknek Szentendréről, a festők városáról készült látképeiből nyílik csoportos kiállítás pénteken a szentendrei Újműhely Galériában, ahol átadják a MANK Grafikai Műhelyt, és megnyílik az ÚjMűhely Kávézó is.
Múzeumtúrák, városi séták és kastélytúrák az ország több pontján
A Mozaik Múzeumtúra és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület (TKME) közös szervezésében megvalósuló speciális múzeumtúrák, városi séták és kastélytúrák várják az érdeklődőket.
Balázs János mentoráltjai adnak koncertet a Hegyvidék Kulturális Szalonban
Balázs János zongoraművész mentoráltjai adnak koncertet március 4-én a budapesti Hegyvidék Kulturális Szalonban a Cziffra-emlékévben.
Magyar díjazottak Isztambulban
Rainer-Micsinyei Nórát A legjobb dolgokon bőgni kell és Dietz Gusztávot a Külön falka című mozifilmben nyújtott alakításáért díjazták Isztambul nemzetközi filmfesztiválján a hétvégén. Mindkét alkotás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor-programjában készült, és jelenleg is műsoron van a hazai mozikban.
Karácsonyi ünnepre hív a Modern Art Orchestra
A Modern Art Orchestra december 19-i koncertje az első előadás a nagyzenekar online közvetítéseinek sorában. A Karácsonyi Napló egy különleges összművészeti alkotás, melyben a zene, az irodalom és a színház találkozik.
A legjobbak között Beleznai Márk kisfilmje Cannes-ban
Beleznai Márk a Budapesti Metropolitan Egyetem végzősének vizsgafilmje, az Agapé, a 73. cannes-i filmfesztivál Cinéfondation programjában mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt.