Keresés
Apokalipszis vagy fenntarthatóság?
Tizenöt ország 35 művészének alkotása mellett egy hetven magyar alkotó által megszőtt nagy kárpitfal is látható a Magyar Kárpitművészek Egyesületének harmadik nemzetközi kortárs kiállításán, amely Kárpit3 Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság címmel április 12-étől látható a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében Budapesten.
Fókuszban a tánc és az opera
Két új művel folytatódik az Opera 18 éven felülieknek szóló LateNight sorozata. A közönség több alkalommal is láthatja Mezei Gábor A ravatallal szemben, valamint Lendvai Kamilló A tisztességtudó utcalány című darabját. Ezzel párhuzamosan a TáncTrend ’17 keretei között a Magyar Nemzeti Balett a kortárs tánc kiemelkedő alkotóit és együtteseit is vendégül látja.
Erdélyért életműdíjat kapott Szilágyi István író
Erdélyért életműdíjat adott át Kolozsváron a magyar kultúra napján Szilágyi István írónak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány.
Megidézni a boldog békeidőket
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés/150 című látványos táncszínházi előadásával indul augusztus 3-án a Budavári Palotakoncertek sorozata az Oroszlános udvarban. A produkció a korszak és az azt követő „boldog békeidők” virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, zenei világát és szokásait idézi meg.
Buenos Airesben a Szépművészeti
A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 58 darabjából nyílt kiállítás március 26-án a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében. A Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig című tárlat a nyugati képzőművészet legnagyobb, 15–19. századi mestereitől és több magyar festőtől sorakoztat fel alkotásokat.
Így spleenel Petőfi Kapolcson – podcast
Vajon hogy érezte magát a Művészetek Völgyében Petőfi, Szendrey Júlia, Kossuth, Széchenyi és a többiek? Mik azok a Petőfi-parafrázisok? Milyen alkotások érkeztek be a MANK Velünk élő Petőfi című pályázatára? A Talpig magyar friss epizódja ezeknek járt utána. Podcastajánló.
Elhunyt Gulyás János filmrendező
Hetvenöt éves korában szombaton elhunyt Gulyás János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. A hírt közlő MMA arról is tájékoztatott, hogy Gulyás Jánost saját halottjának tekinti.
Több alkalommal is játsszák a Tótékat a Nemzetiben a beregszásziak
Több alkalommal is látható március 1-jétől a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Tóték című előadása a Nemzeti Színházban.
A tájnyelvek költészete
December elseje 2020 óta a magyar nyelvjárások napja. A PKÜ Kazinczy Műhelye ebből az alkalomból készített adást Ízes anyanyelvünk címmel – rájátszva az édes anyanyelvünk szókapcsolatra.
Ideiglenes oltárkép a Ferenchalmi kápolnában
November 30-ig látogatható a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának közös kiállítása a 200 éves jubileumát ünneplő budapesti Ferenchalmi kápolnában.
Újra megjelent a Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regény
Újra megjelent Mezey Katalin Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regénye, a kötetet a Kossuth-díjas prózaíró, költő, műfordító életműsorozatában jelentette meg a Magyar Napló Kiadó.
Hazatért a Starnbergi-tavi vitorlás
Közel nyolcvan év után került elő, és hamarosan a nagyközönség is megcsodálhatja Szinyei Merse Pál korai festményét, a Vitorlás a Starnbergi-tavont a Magyar Nemzeti Galéria november 12-én megnyíló legújabb tárlatán.
Nyitány a barokkra címmel rendezik meg az idei karvezető konferenciát
Nyitány a barokkra címmel március 20-án, vasárnap rendezik meg a XVIII. Magyar Karvezető Konferenciát a budapesti Zeneakadémián.
Az aradi vértanúk búcsúleveleit mutatja be az Országos Levéltár
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2022. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tárlatvezetéssel egybekötött, rendhagyó kamarakiállítást szervez az aradi vértanúk búcsúleveleiből.
Rendhagyó módon tér vissza a Budapest Central European Fashion Week
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szigorú egészségvédelmi szabályok betartása mellett szeptember 10. és 13. között kínál lehetőséget a magyar márkák számára, hogy szűk hazai közönség előtt ismertessék a 2020-as őszi-téli kollekcióikat a Deák Palotában.
Az Opera Gyermekkara mutatja be A makrancos királylányt
Szőnyi Erzsébet népszerű meseoperáját önálló produkcióban viszi színre a Magyar Állami Operaház Gyermekkara. Az előadást 2022. november 19-én mutatja be az együttes az Opera Eiffel Műhelyháza Bánffy Miklós-termében.
A színházhoz láncolva
Rancsó Dezső színművész kapta idén az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház társulatának szavazatai alapján. Sándor Erzsi portréja.
Marton Éva-mesterkurzus az Operában
Richard Strauss főműve, Az árnyék nélküli asszony szoprán énekesei, illetve szerepekkel ismerkedő művészek számára hirdet mesterkurzust a világhírű, Magyar Szent István-renddel és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekes és a Magyar Állami Operaház. A 2022. március 7. és 11. között az Erkel Színházba tervezett képzés jelentkezési határideje 2022. január 31.
Ősszel a divat és a dizájn fővárosává változik Budapest
Divatbemutatók, kiállítások, tárlatvezetések, showroom-látogatások, izgalmas előadások és kerekasztal-beszélgetések. A Magyar Divat & Design Ügynökség ősszel egy olyan tematikus rendezvénysorozattal érkezik, amelynek köszönhetően Budapest valódi divat- és dizájnfővárossá változik.
Buddhától Josephine Bakerig – Az art deco
A Magyar Nemzeti Galéria Múzeum+ programsorozatának eseményén a 20. század egyik legszebb korszakával ismerkedhettünk meg.