Keresés
Színes élmény, értékes információ
Hungarikumok kerülnek fel Budapest nyolc tűzfalára fiatal képzőművészek keze által, további háromra pedig külföldiek festik le, hogyan látnak minket. A Színes Város Csoport, a Magyar Turizmus Zrt., a Földművelésügyi Minisztérium és a főváros közös projektje augusztus 24-én indul.
II. János Pál pápa darabjával és koncertekkel készül az Opera az eucharisztikus kongresszusra
Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját Krzysztof Penderecki zenéjével és a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben mutatja be 2021. szeptember 8-án a Magyar Állami Operaház.
Konferencia a kínai művészetről
Érintkezések… címmel rendezett közös konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia április 11-én a Pesti Vigadóban. Az esemény nyitóbeszédét Jankovics Marcell, az MMA alelnöke tartotta, a szakmai előadásokat megelőzően pedig köszöntőt mondott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Ha a Frida Kahlo-kiállításon jársz
A Magyar Nemzeti Galériában július 6-án nyílt nagy volumenű kiállítás a legendás mexikói festőnő, Frida Kahlo képeiből. A megnyitó óta számos helyen olvashattunk Kahlo életéről, megtudhattuk, hogyan vált a művészettörténet kiemelt szereplőjévé, napjaink popikonjává. De miért lehet Frida Kahlo mindannyiunk számára méltó és követendő példakép? Cikkünkben erre adunk válaszokat.
Indul a II. Nemzeti VERSeny döntője
Kétnapos programsorozattá bővült a Nemzeti VERSeny döntője, amelyben 23 versenyző lép a Nemzeti Színház színpadára november 11-én és 12-én. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház tavaly rendezte meg első ízben a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett.
Tanuljunk a filmszakmáról!
A Magyar Nemzeti Filmalap nemcsak új filmek elkészítését támogatja, de a jövő filmes szakembereinek képzésére, illetve a filmszakma számos területén tapasztalt munkaerőhiány megszüntetésére is nagy hangsúlyt fektet. A Filmalap képzéseiről Lányi Eszter képzési és innovációs igazgató mesélt nekünk.
Sepsiszentgyörgyön mutatják be az MTI 56 kép 56-ról című dokumentumfotó-válogatását
Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön mutatják be a Magyar Távirati Iroda (MTI) 56 kép 56-ról című dokumentumfotó-válogatását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emblematikus képanyagából.
A művészet komoly dolog?
Hogyan lehet megfesteni a hűlő vizet? Mivel kelthet derűt egy Hieronymus Bosch-kép? Vajon az antik szobrász is viccnek szánta ittas alakot ábrázoló alkotását? Bellák Gábor művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria oldalán online előadásban kalauzolta végig az érdeklődőket a művészettörténeten – kicsit másként.
Így fürödtek ők
A boldog békeidők fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt korabeli tárgyi emlékek, enteriőrök, dokumentumok segítségével a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Fürdőélet a Nagy Háborúban című új, időszaki kiállítása.
Kávéházi forradalmárok, az őrület sznobériája
A cím egy idézet abból az 1929-ben keletkezett írásból, ami megpróbálja körülírni, mi is a szürrealizmus. A Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Pompidou Központ egy közös tárlaton, az 1929-es évet fókuszba állítva, szintén igyekszik választ adni arra, milyen ez a művészeti irányzat. A francia intézmény gazdag szürrealista gyűjteményének egy részét október 20-ig láthatja a magyar közönség, köztük olyan ismert sztárnak számító alkotók műveit, mint Dali vagy Magritte.
A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000–2010
A magyar filmtörténet kiemelkedő korszaka elevenedik meg a szentendrei tárlaton.
Új műhelyház és próbacentrum az Operaház részére
Új műhelyházat és próbacentrumot kap a Magyar Állami Operaház az Erkel Színházzal egyetemben – derült ki a július 27-én tartott sajtótájékoztatóból, ahol dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója részletezte a várhatóan 2017 nyaráig lezajló beruházásokat.
Nem fér semmilyen dobozba – Interjú Kovács István operaénekessel
Rövidesen Almaviva grófot alakítja az Ybl-palotába visszatérő, olasz nyelvű Figaro lakodalma-előadásban. Kis ideig bel canto- és Mozart-énekesként könyvelték el, ami szakmai elismertséget jelez. Ám ebből a dobozból kihúzta egyrészt az a hiány, ami a basszbariton hangfajban az elmúlt másfél évtizedben megmutatkozott, másrészt a rátermettség. Kovács Istvánnal, a Magyar Állami Operaház magánénekesével beszélgettünk.
„Ez a stílus jellegzetesen pécsi”
Amikor a Pécs és a zománc szavak egy mondatban szerepelnek, szinte ösztönösen a Zsolnayak jutnak eszünkbe. A pécsi Modern Magyar Képtár Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1967–1972) című kiállításának megtekintése után biztosan módosulni fog ez a prekoncepcióink.
Újratöltve – A Csokonai Színház jelenetírói pályázata
A Csokonai Színház jelenetírói pályázatot hirdet a magyar dráma napja alkalmából. A pályázati felhívás a színház néhány népszerű előadása egyes jeleneteinek átírására buzdít.
Kamerák által élesebben
Vajon másképp alakult volna napjaink művészete, ha más kameratípusokra lett volna nagyobb igény? Erről is beszélgettünk Waliczky Tamással a Velencei Biennále magyar pavilonjában.
„A dizájn az egyensúlyteremtés művészete”
Mi különbözteti meg az átlagosat a kiválótól? Mitől lesz tartós és jól használható egy mindennapi tárgy? Csak a gazdagok kiváltsága a dizájnos termék? Koós Pál formatervező, egyetemi tanár székfoglalóján jártunk a Magyar Művészeti Akadémián.