A Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeumot 1989-ben alapították akkor még a Nemzeti Galéria részeként. A gyűjtemény két nagy egységből áll: a Ludwig-házaspár által adományozott, Amerikából és Nyugat-Európából érkező pop-art, fotórealista és Új Vadak-alkotásokból, valamint az 1990-es évek óta a volt szocialista országokból érkező művekből. A Ludwig Múzeum Westkunst?Ostkunst című új állandó kiállítása augusztus 1-jén nyílt meg, amely ezúttal nem a stílusokat, hanem kelet és nyugat művészetének, kultúrájának eltéréseit és párhuzamait vizsgálja. A tárlaton olyan alkotóktól láthatunk többek közt műveket, mint Pablo Picasso, Andy Warhol, Joseph Beuys, Roy Lichtenstein, Georg Baselitz, Bak Imre, Keserü Ilona, Benczúr Emese, Frey Krisztián és Károlyi Zsigmond.
A kiállításról Fabényi Julia kurátor, a Ludwig Múzeum igazgatója mesélt nekünk. A tárlat 2018. december 31-ig várja a látogatókat.
A kiállítás a Westkunst?Ostkunst címet kapta, amely a nyugati és a keleti művészettel foglalkozik. Hogyan jött létre ez a tárlat, milyen előzményei voltak?
A kiállítás előzményeihez tartozik az 1981-es Westkunst című tárlat Kölnben, amely a 20. századi művészetet mutatta be, de a válogatásban egyetlen kelet-európai mű sem volt. Az elfogadott kánont, az egyetemes művészetet csakis a Nyugat-Európából és Amerikából származó ág képviselte, szemben a keleti zónában lévő hivatalos művészettel. Ez a centrum?periféria-nézet sokáig uralkodott ? még az 1990-es években is ?, amely arról szólt, hogy minden, ami kelet-európai, a perifériához tartozik, a centrumot pedig Nyugat-Európa és Amerika jelenti. Ez még mindig így él a fejekben, elvégre nincs egy olyan amerikai vagy nyugat-németországi múzeum, ahol kelet-európai vagy éppen kelet-német mű lenne. A Ludwig Múzeum pontosan ennek az ellenkezőjét tűzte ki célul: az 1980-es évek elején Szovjetunióban, Kelet-Németországban és Bulgáriában vásároltak műveket, de csakis a hivatalos művészetet választották a gyűjteményük számára, nem vettek tiltott, vagy tűrt művészektől. Ez részükről politika volt az érzékeny kulturdiplomáciai terepen. Ezzel is azt akarták bizonyítani, hogy a kulturális hidegháború feloldható azzal, hogy a két tábor művészetét megpróbáljuk közelebb hozni. Én az akkori kiállítás címéhez, a Westkunsthoz hozzátettem, hogy Ostkunst ? majd megtaláltam egy katalógust, amelyből kiderül, hogy 1991-ben Aachenben ugyanezzel a címmel rendeztek kiállítást, amely a kelet-európai gyűjteményből mutatott be nagyon kicsi válogatást.
A kiállítás első termében egy idővonalat és egy érintőképernyős monitort látunk. Mit tudhatunk meg ezekből?
Az idővonal megmutatja, hogy mi történt például az 1960-as években Magyarországon és külföldön, a kiállításokat, melyek kulcsfontosságúak voltak a művészettörténet-írás számára. Összehoztuk a két társadalmi síkot is és megnéztük, mi az, ami nyugaton progresszívnak számított, mitől volt az, és miért volt progresszívabb, mint nálunk vagy Kelet-Európában. Nem látszik ugyan, de nagy munka volt, ugyanis elképesztően hibás információk keringenek az interneten. Ezeket természetesen megszűrtük. Az érintőképernyővel felszerelt gépben pedig a kiállított művészek manifesztumai, dokumentumai olvashatók angolul és magyarul. Ez ismételten azt támasztja alá, hogy a művészetet mi sokoldalúan szerettük volna bemutatni.
Hogyan kezdődött és zajlik ma a művek vásárlása a Ludwigban?
Miután 1996-ban gazdaságilag és szakmailag is függetlenné vált a Ludwig Múzeum, ide került a Kortárs Művészeti Múzeum elnevezésű szekció, melyet a kulturális tárca alapított. Ezt a szekciót a tárca támogatta egy nagyobb, gyűjteményezésre szánt összeggel, amelyből sok magyar alkotó műveit tudták megvásárolni. Külföldi alkotók műveit továbbra is az alapító vásárol. A budapesti Ludwig Múzeum erőssége, hogy az 1990-es évek után is megmaradt az a gyűjteményezési szándék, mely szerint a kelet-európai, volt szocialista országok fiatal nemzedékétől igyekszik műveket vásárolni. Ők már új történelemképpel, új történelmi érdeklődéssel, más társadalmi identitás-meghatározással próbálkoznak.
Milyen időszakot, stílusokat ölelnek fel a Westkunst?Ostkunst című kiállításon bemutatott művek?
A művek az 1966-tól napjainkig terjedő korszakot ölelik fel, és megpróbáltam a két tábor, nyugat és kelet gondolkodását összevetni. Bemutatjuk az ellenállás művészetét, a nyugati avantgárdot, amely fotorealizmust, a koncept művészetet és a pop-artot tartalmazza esetünkben. Nyugat-Európában a hivatalos művészet ekkoriban az absztrakt volt, viszont a pop-art, a konceptualizmus és a fotorealizmus ezzel szembement, nem voltak a hivatalos művészet részei, inkább a kapitalista rend sajátjai. A művészek megunták az intellektuális finomkodást és kifejezetten egy úgynevezett ellenművészetben gondolkodtak, kész tárgyakat festették meg. Ezért is tettük ki az Andy Warhol-idézetet a falra: ?Mi nem lopunk, mi átemelünk?, ami azt jelenti, hogy kiragadják, kiemelik a fogyasztói társadalomból azt, ami a legmarkánsabb, a legtriviálisabb, és abból készítenek önálló művet a forma megtartása mellett. Ez egy absztrakt módon gondolkodó alkotóval szemben nagy leegyszerűsítése az életnek és a világ művészetének.
Magyarországon és a többi volt szocialista országban a konceptuális művészet volt az, amely a leginkább meg tudta fogalmazni az ellenálló, az underground, az alternatív szubkultúra viselkedésformáit, így az is az ellenállásnak egyfajta kifejezése volt. Nálunk az absztrakt művészet is ellenállásnak számított, nem volt a hivatalos művészet része, és a konceptuális művészetre, a pop-artra ugyanez vonatkozott. Az első generációhoz tartozott Lakner László, Keserü Ilona és Frey Krisztián, akik a három kategória közül (tiltott, tűrt, támogatott) a tűrt kategóriába tartoztak, még törekedtek a műfajok megtartására, bár Lakner később kilépett ebből és vele együtt a többiek is. A lengyel alkotó, Natalia LL is a frivolitásával is az ellenálló undergroundot képviselte.
Milyen különbségek vagy párhuzamok fedezhetők fel nyugat és kelet művészete között?
Mindkét tábornak megvan az önálló üzenete, tartalma. Én úgy érzem, hogy a kelet-európai művészetnek olykor nagyobb az üzenete, mint egy sima fotórealista műnek, mert mindig van valami tartalmi közvetítési szándéka. A kelet-európai művészetben megjelenik a szellemi elnyomás, a visszafogottság, a virágnyelven közölt mondanivaló. Frey Krisztián műve például 1968 augusztusában készült, a prágai forradalom idején: a képen meg is jelennek az erre vonatkozó rejtett üzenetek. A nyugati művészetben ezzel szemben nem kendőzik el a problémákat. Például Wolf Vostell műve egy autóbalesetről szól, módszerét tekintve három újságból kivágott képből áll össze, köztük olyanokból, amelyek a vietnami háborúra utalnak. Szóval itt is megvannak a politikai akcentusok, hogy nem minden arany, ami fénylik, hogy nem problémamentes a világ. Ezek nagy stílusfordulatok a művészetben, és amikor már pár nagyobb kiállításon megjelent a művész, a mű és annak mondanivalója, akkor az egyszercsak iskolát hozott létre és kanonizálódott, az lett az érvényes.
Van a kiállításnak egyéb célja amellett, hogy bemutatja a két tábor művészetét?
Egyrészről feltétlenül be akartuk mutatni az 1970-es évek fiatal művészeit, akik elsőként szerepelnek konceptuális műveikkel nyugati kiállításokon. Másrészről a kiállítás egyfajta tiszteletadás is a művészettörténészek előtt, akik vállalták a kockázatos kiállítások megrendezését a maguk idejében, mert gyakran az egzisztenciájukat kockáztatták a kiállításaikkal. Ezek a kiállítások végérvényesen átírták a művészeti életet. És nekünk nagyon fontos elismerni azokat a nagy egyéniségeket, akik a kelet európai művészetet is felvállalták és vitték nemzetközi terepre alkotóink munkáit. A 1970-80as években ennek hatalmas jelentősége volt.
Picasso művei hogyan illeszkednek a tárlat nem hivatalos művészetének témakörébe?
Picassótól a főművei mellett kiállítottuk az általa festett tányérokat is ? persze, ha lehet egy több ezer művet számláló életműben három főműről beszélni, bár a tárlaton szereplő képei abszolút markáns és fontos darabjai a festő életművének. Picasso a modernizmus nagy képviselője; a modernizmus az, amely fenntartja a jogot, hogy a médium-festészeten, a médium-szobrászaton és a médium-grafikán belül maradjon, viszont emellett célja, hogy új látásmódot, új nézetet is megmutasson.
Van esetleg a tárlatnak kiemelt alkotása, terme?
Az Új Szerzemények teremben a legújabb munkákat mutatjuk be, melyeket mostanában gyűjteményeztünk. Szerveztünk egy nagyobb albán-koszovói kiállítást, onnan vásároltuk az itt kiállított műveket. Van itt egy munka egy nagyon remek művésznőtől, aki szintén képes megtalálni a szükséges kritikai pozíciót, mégis az egész káoszt, amely Koszovóban van, elmesélős, vicces formában adja elő. A tárlaton látható még Albert Ádám átdolgozásában egy ügyességi eszköz is, a Bogen?Lippman-kalitka, amelyet az 1940-es évek végén dolgozott ki egy pszichológus: a lényege, hogy a pálcák segítségével miként tudjuk a golyót átvezetni a célig. A pszichológiai eszköz a manuális, a motorikai és az egyensúlyi készségeket méri fel ? természetesen senki sem vállalkozna ezeknek a megítélésére csupán az eszközön elért eredmények alapján. A kérdés-feltevés pedig arról szól, hogy vajon megváltoztatott perspektívákból is érvényes lehet-e ennek a készségnek a vizsgálata: ugyanaz az eszköz ugyanis különféle magasságokban van elhelyezve, ami egy idő után lehetetlen körülményeket teremt.
Révy Orsolya
Fotó: Papp Eszter
