Jeles napok
Május 12-én történt
1907-ben ezen a napon született Katharine Hepburn amerikai színésznő, a legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett színművész. Tizenkét alkalommal jelölték a rangos elismerésre, ebből négyszer meg is nyerte az aranyszobrocskát. Az Oscar-díjakat a Morning Glory, Az aranytó, Az oroszlán télen és a Találd ki, ki jön vacsorára! című filmek főszerepéért kapta.
Május 12-én történt
1364 Krakkóban megalapították a Jagelló Egyetemet, Közép-Európa egyik legrégibb egyetemét.
1581 Báthory István erdélyi fejedelem alapítólevelével létrehozta a kolozsvári akadémiát, amelyet a Szegedi Tudományegyetem kora újkori elődjének tekint.
1635 Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek aláírta a nagyszombati egyetem (az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődje) alapítólevelét.
1703 II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványában harcba szólította Magyarország minden lakosát, ezzel vette kezdetét a Rákóczi-szabadságharc.
1832 Milánóban bemutatták Donizetti Szerelmi bájital című operáját.
1881 Megalapították a budapesti Madách Imre Gimnáziumot, amely 1890–1892 között épült föl Pesten.
1907 Felavatták a budapesti Zeneakadémia új épületét.
1917 A budapesti Operaházban bemutatták Bartók Béla A fából faragott királyfi című táncjátékát.
1920 Magyarországon elindult az első légipostajárat Albertfalváról Szegedre.
1926 Roald Amundsen norvég felfedező a Norge léghajóval elsőként érte el az Északi-sarkot.
1948 Újpesten megválasztották Magyarország első női polgármesterét, Döbrentei Károlynét.
1949 A Szovjetunió feloldotta Nyugat-Berlin közel egyéves blokádját, véget vetve a hidegháború első jelentős konfliktusának.
1960 Budapesten, az Erkel Színházban bemutatták Szabó Ferenc zeneszerző Lúdas Matyi című táncjátékát.
1992 A magyar Országgyűlés elfogadta a harmadik kárpótlási törvényt, amely az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról rendelkezik.
2011 A Fővárosi Közgyűlés április 27-i döntése értelmében a Moszkva teret Széll Kálmán térré nevezték át.
2013 Ferenc pápa első alkalommal avatott szenteket a Vatikánban.
2017 Zsarolóvírussal végrehajtott kibertámadás söpört végig a világon, a fertőzés majdnem száz országot érintett.
Május 12-én született
1496 I. Gusztáv svéd király, a Vasa-dinasztia megalapítója, a modern Svédország atyja
1733 Sajnovics János csillagász, jezsuita szerzetes, a magyar nyelv finnugor rokonságának első felvetője
1800 Jerney János nyelvész, történész, akadémikus, a magyar őshazakutatás jeles képviselője
1803 Justus Liebig német vegyész, a szerves kémia egyik megalapozója
1828 Dante Gabriel Charles Rossetti olasz származású angol festő, költő, műfordító, a preraffaelita stílus egyik kialakítója
1845 Gabriel-Urbain Fauré francia zeneszerző
1895 Komor Vilmos Kossuth-díjas karmester
1904 Peéry Piri színésznő, forgatókönyvíró, műfordító
1907 Katharine Hepburn négyszeres Oscar-díjas amerikai filmszínésznő
1909 Preisich Gábor Ybl Miklós-díjas építész
1910 Dorothy Hodgin Nobel-díjas angol kémikus, krisztallográfus
1924 Kiss István Ybl Miklós-díjas építész
1928 Burt Bacharach Grammy- és Oscar-díjas amerikai zeneszerző, énekes
1929 Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus
1933 Virág Csaba Ybl Miklós-díjas építész
1948 Steve Winwood brit rockzenész, énekes, billentyűs, zeneszerző
1950 Gabriel Byrne Golden Globe-díjas ír színész
1950 R. Törley Mária Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
1955 Peter Ogi, az első magyar punkzenekar, a Spions alapítója
1959 Virág Emese Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1968 Szeifert Judit Németh Lajos-díjas művészettörténész
1977 Duda Éva Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus
1981 Rami Malek Oscar-díjas egyiptomi származású amerikai színész
1983 Gulyás Attila színész
1988 Lehőcz Zsuzsa színésznő
Május 12-én halt meg
1003 II. Szilveszter, a 139. pápa, a katolikus egyház első francia feje; a legenda szerint ő küldte a Szent Koronát I. István királynak
1684 Edme Mariotte francia kémikus, a Francia Akadémia egyik alapítója
1843 Johann Georg Lickl osztrák zeneszerző, a Pannon Filharmonikusok jogelődjének alapítója
1845 Batsányi János, a magyar felvilágosodás korának jelentős költője
1884 Bedřich Smetana cseh zeneszerző
1889 Henry François Becque francia író, drámaíró
1933 Krúdy Gyula író
1967 Kaesz Gyula Kossuth-díjas építész, belsőépítész
1970 Nelly Sachs Nobel-díjas német költőnő és író
1994 Erik Erikson dán származású amerikai pszichoanalitikus
1994 Roy Plunkett amerikai kémikus, a teflon feltalálója
1997 Hadrovics László állami díjas nyelvész, irodalomtörténész, akadémikus
2002 Varga Domokos Kossuth-díjas író, újságíró, erdőmérnök
2017 Vikár László Széchenyi-díjas népzenekutató
2019 Vass Éva Jászai Mari-díjas színésznő
2020 Michel Piccoli francia színész, producer
2020 Farkas Győző Széchenyi-díjas fizikus