Itália első orvosnője örökre megváltoztatta a gyermeknevelésről alkotott képünket
1870. augusztus 31-én született a modern pedagógia egyik legnagyobb egyénisége, Maria Montessori, akinek a gondolatai mára már evidenciák, de a harmincas években még el kellett menekülnie a fasiszta Olaszországból. Ma már a szülői blogokon is feltűnnek a jól idézhető meglátásai, például hogy a gyermek számára fontosabb a személyiség fejlődése a tananyag bebiflázásánál, illetve hogy a büntetés a szellem leigázása.
Mindezek a múlt század fordulóján, a poroszos nevelési elvek idején vad, liberális képzelgések voltak. Pedig Maria Montessori világát átjárta a katolikus hit, a keresztény valláserkölcs, sőt annyira hitt a transzcendens energiák működésében, hogy az indiai Gandhi is az ő elvein nevelkedett. Montessori 1870. augusztus 31-én született az olaszországi faluban, Chiaravalle-ban, mélyen vallásos katolikus családban, és ötéves volt, amikor Rómába költöztek. Az iskoláit már ott végezte, és sokáig olyan volt, mint a többi lány, de aztán egy olyan gimnáziumba kérte a felvételét, amely kiemelt óraszámban tanította a természettudományos és műszaki ismereteket.
Miniszteri, majd pápai engedély kellett ahhoz, hogy Olaszország első női orvosi egyetemistájaként elkezdhesse a tanulmányait, majd a diplomája megszerzése után aztán ő lett az első orvosnő Itáliában. A nyughatatlan lelkű Montessori azonban nem akart általános orvos lenni, először a gyerekgyógyászat keltette fel az érdeklődését, majd az elmekórtani kutatások.
Megdöbbentették, hogyan bánnak a zsúfolt kórtermekben az értelmi fogyatékos gyerekekkel. Ekkor már tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, és azt is tudta, hogy a kicsiket elsősorban nem gyógyszeres kezeléseknek kell alávetni, hanem pedagógiai módszerekkel szükséges visszavezetni a társadalomba. Montessori nem viccelt, Barcelonában felépítette a gyerekek magasságához igazított Gyermekek Templomát, ahol a pap rövidített istentiszteleteket tartott, hogy a gyerekek végig tudjanak figyelni.
Gondoljuk el, hogy milyen radikális lépés volt ez, hiszen a latin helyett az anyanyelvi misézést VI. Pál pápa jóval ezután, csak 1963-ban hirdette ki! A múlt század fordulóján, sőt még évtizedekkel később is elfogadott volt az „atyai pofon”, ugyanakkor Montessori mélységesen elítélte a feladatok félelem által motivált végrehajtását, sőt, fenntartásai voltak azzal szemben is, ha a gyerekek jutalomért dolgoztattak. Azt mondta, hogy a gyermek legfontosabb időszakát nem az egyetemi évek adják, hanem az életének első hat éve. Ugyanerre a következtetésre jutott Ottlik Géza is, a Buda című regényének egyik kulcsgondolatával, amelyben azt mondja, hogy a gyerekkor tíz naptári esztendeje felér negyvenezer felnőttkori évvel.
1898-ban Rómában megalapította a speciális igényű gyerekek számára a római Scuola Magistrale Ortofrenica gyógypedagógiai intézetet, majd 1907-ben szintén Rómában a Gyermekek Házát (Casa dei Bambini). 1913-tól már nemzetközi kurzusokat szervezett, és a Montessori-iskolák lassan elterjedtek egész Európában, sőt az Egyesült Államokban is.
Egy ideig Barcelonában és Amszterdamban élt, majd amikor kitört a második világháború, Indiába költözött. Amikor észrevette, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek étkezés után szinte rituálisan söprik le az asztalról a morzsákat, rájött, hogy mennyire igénylik az úgynevezett szenzoros stimulációt, a kezükkel végezhető mozdulatokat, amelyek többek között fejlesztik a mozgáskoordinációt. Ő kezdeményezte először, hogy az óvodákban a berendezési tárgyakat a gyerekek alkatához, magasságához tervezzék. Azt is fontosnak tartotta, hogy a játékokat a gyerekek bármikor levehessék, hogy ne kelljen mindenért külön engedélyt kérniük.
Ma már természetes, hogy vannak gyerekbútorok, de az 1900-as évek elején még jórészt csak a bölcsők esetében vették figyelembe a gyerekek méretét. Talán ennél is fontosabb volt az, hogy Montessori nemet mondott a tekintélyelvűségre, és arra inspirálta a gyerekeket, hogy amit csak lehet, azt maguk csináljanak meg.
Segíts nekem, hogy egyedül csinálhassam – vallotta. A Montessori-módszer egyik kulcsa a gyermekközpontú tanulás, az, hogy saját tempójukban és érdeklődési körüknek megfelelően tanuljanak a palánták, hogy aztán egyre önállóbbak legyenek. Így idővel kezdeményezőbbek, bátrabbak lesznek, és ezzel nő az önbizalmuk is. Mindezt inspiráló környezetben tegyék, ami hozzásegíti a gyerekeket a tapasztalati tanuláshoz.
Maria Montessori 1930-ban járt először Magyarországon, és amikor két év múlva visszatért, megalakult az első magyar Montessori Egyesület. És bár a náci Németországban és a fasiszta Olaszországban az összes Montessori-iskolát bezárták, tanításait pedig kártékony liberális tévelygésnek nyilvánították, a módszer egyre több országban terjedt el.
1952-ben halt meg, munkáját fia, Mario vitte tovább. 2007-ben mutatták be Gianluca Maria Tavarelli filmjét, a Maria Montessori – Egy élet a gyermekekért című olasz filmdrámát. Montessori gondolatai rendszeresen tűnnek föl a közösségi média posztjaiban. Olyan hírességek tanultak iskoláiban, mint Anne Frank, Gandhi, Gabriel García Márquez, Hundertwasser, Sergey Brin, a Google egyik alapítója és Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa.
