Művészet
Átadták az idei Junior Prima Díjakat
Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában október 8-án Budapesten. A zsűri döntése szerint idén a korábbi öt helyett hat fiatal művész részesült az elismerésben és és az azzal járó pénzjutalomban.
A titkosügynök érzéki utazás a hetvenes évek korrupt Brazíliájába
Cannes-ban a legjobb rendező és legjobb színész díját nyerte Kleber Mendonça Filho mágikus realista tanulmánya egy férfiról, aki a hetvenes évek korrupt politikai erői elől próbál menekülni. Megnéztük.
Marék Veronika: Nem írhatok akármit, a gyerekek utánozzák Boribont
A magyar gyerekirodalom élő klasszikusával, a Japánban is hatalmas sikert arató Marék Veronikával beszélgettünk alkotásról, hitről, bátorságról.
Lakos Nóra filmje újabb hét fesztiváldíjat kapott
A hétvégén három országban összesen hét díjat nyert a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Véletlenül írtam egy könyvet. A legnézettebb magyar családi film eddig összesen huszonhárom trófeát nyert rangos fesztiválokon, emellett nyolc európai országba vették meg moziforgalmazásra. Ezzel a Véletlenül írtam egy könyvet az egyetlen olyan, a fiatal közönséget megszólító magyar film lett, amely mind a közönség, mind a szakma szeretetét és elismerését kivívta.
Dramatizált dokumentumfilm készült Lechner Ödönről
A Lechner-örökség címmel készült dramatizált, egész estés dokumentumfilm a magyar építészet kimagasló egyéniségéről és családjáról – közölték október 7-én az alkotók. A film rendezője Szabó Szonja, a főbb szerepeket Gáspár Tibor, Vizi Dávid, Trill Zsolt, Mosolygó Sára és Bede-Fazekas Szabolcs alakítja.
A World Press Photo idén nem enged levegőt venni
Megtört gyerekek, klímaváltozás és a legmegrázóbb és leginspirálóbb képek háborúról, reménytelenségről, emberi kitartásról: a világ legjobb sajtófotóinak vándorkiállítása Budapestre érkezett.
A beteljesült és a beteljesületlen szerelem dalai
A walkür I. felvonása, a Trisztán és Izoldát megidéző Wesendonck-dalok és A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya is felcsendül a Magyar Állami Operaház Zenekarának 2025. október 12-i hangversenyén. Az Andrássy úti Ybl-palotában elhangzó Aranykor: Wagner című koncert szólistái Kovácsházi István, Sümegi Eszter, Cser Krisztián és Szántó Andrea, az Opera zenekarát Halász Péter vezényli.
Amikor a festmény ruhává válik
A hordható művészet, amelyben képzőművészek és divattervezők működnek együtt, tulajdonképpen ezt a hagyományt viszi tovább: a festmény kilép a steril kiállítótérből, és az utcán kezd új életet.
Szurcsik József kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját
Szurcsik József festőművész vehette át a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, a kiállítás történetében immár hetedik alkalommal odaítélt életműdíjat pedig Földi Péter festőművész, a Petőfi Kulturális Ügynökség díját Varga Dóra üvegművész kapta az Alföldi Galériában megtartott díjátadón.
A trón után megérkezett az Elisabeth az Erkelbe
A trón című előadás után két héttel immár második premierjét tartotta október 3-án az Erkel Színház.
Tíz film az ötvenéves Kate Winslettől
Titanic, Értelem és érzelem és A felolvasó: generációjának egyik legcsodálatosabb brit színésznőjét most ezeknél egy hajszállal kevésbé ismert alakításaival köszöntjük.
A Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió új tanéve
Közel két tucat operaszerepben és önálló produkciókban is bemutatkozik az évadban a Magyar Állami Operaház átfogó szakmai képzésének tíz résztvevője.
Kényszerzubbonyból is kiszabadult a némafilmek kőarcú komédiása
Százharminc éve, 1895. október 4-én született Buster Keaton, a kőarcú amerikai filmkomikus, akit máig a legnagyobb akrobatikus színésznek tartanak és akinek némafilmjei nemcsak a filmrajongókat bűvölték el, hanem a szürrealistákat, köztük Salvador Dalít és Luis Buñuelt is.
Akiről mindenkinek Pelikán elvtárs jut eszébe – száz éve született Kállai Ferenc
Száz éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, akit egyebek mellett A tanú, a Megint tanú, a Katonazene, A hamis Izabella, a Szeressük egymást gyerekek és A három testőr Afrikában című filmekben láthattunk.
Jámbor Nándor: a darab ijesztő mondatai megjelentek a valóságban
Jámbor Nándor Bajorországban született, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatából igazolt át a budapesti Thália Színházhoz. Imádja a bohózatokat, de cseppfolyós bácsit is eljátszik, ha kell.
Megkezdődött Varsóban a 19. Chopin Nemzetközi Zongoraverseny
Az előző évfolyamok négy nyertes előadóművésze és a lengyel Nemzeti Filharmónia közös hangversenyével nyitották meg csütörtök este Varsóban a 19. Chopin Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyen idén 20 országból származó 84 előadóművész vesz részt.