Művészet

Bruce Lee, a karatefilmek legnagyobb csillaga 50 éve halt meg

Ötven éve, 1973. július 20-án halt meg Bruce Lee, a karatefilmek legnagyobb csillaga.

„A kamarazene: terápia” – Beszélgetés Boldoghy Kummert Péter nagybőgőművésszel

Aki gyakran jár az Operába, bizonyára ismeri Boldoghy Kummert Pétert: nehéz nem észrevenni, ahogy szinte táncol a nagybőgővel a zenekarban. Nemrég két kolléganőjével megalapította a Trio Flauticellót. Az új formációról és a pályájáról beszélgettünk.

Új festmények érkeztek a szarvasi Munkácsy-kiállításra

Félidejéhez érkezett a Munkácsy Most kiállítás Szarvason. Ebből az alkalomból 22 új festmény érkezik a tárlatra, köztük még sosem látott alkotások, valamint a művész egyetlen félaktja.

Püspök Anita kortárs absztrakt festményei és installációi Kapolcson

Püspök Anita Most című kiállítása július 21-én, a Művészetek Völgye fesztivál első napján nyílik meg. A Kapolcson élő festőművész új kiállítótere és installációs kertje egész évben várja a látogatókat, ám a nyári szezonban művészeti közegét mint közvetlen életteret mutatja be. Interjú.

Taylor Swift letaszította a trónról Barbra Streisandot

Taylor Swift amerikai popénekesnő lett a legtöbb listavezető albumot eladó női előadó hétfőn, letaszítva a trónról Barbra Streisandot – derül ki a Billboard összesítéséből.

„Az elhallgatás a legnagyobb bűn” – a veszprémi Apacsok próbáján jártunk

Az Apacsok, a Bereményi Géza–Kovács Krisztina szerzőpáros darabjának olvasópróbáján jártunk Veszprémben, és ámulva figyeltük, ahogy hús-vér valósággá változik a leírt szöveg. A bemutató július 29-én lesz a veszprémi Agórában.

A melankólia mestere – a Kollár-Klemencz Kamarazenekar A folyó című lemezéről

Kollár-Klemencz László szólóanyagainak megszólaltatásához a kamarazenekart választotta, még 15 évvel ezelőtt. A Kistehén végső feloszlása óta A folyó az első albuma, így ezen keresztül járunk utána, mit mentett át a kamarazenekari körítésbe a magyar színtér egyik legegyedibb énekes-dalszerzője.

Sokszínű és ezerarcú, mint maga a Balaton – a keszthelyi Balatoni Múzeum

A 125 éves Balatoni Múzeum a legrégibb és legnagyobb közgyűjtemény a tó partján. Mintegy félmillió tételből álló gyűjteménye annyira sokrétű, amilyennel kevés múzeum dicsekedhet az országban. Szilágyi Diánát Haász Gabriella történész-főmuzeológus és Németh Péter múzeumigazgató kalauzolta körbe.

Hét nyári színházi bemutató, amit nagyon várunk

Listánkon egy Oscar-díjas dán film színpadi adaptációja, Bodó Viktor új rendezése, egy új magyar world musical és az egyik legismertebb angol regényből készült különleges zenés játék.

„Karmesternek lenni annyit tesz, mint a saját egyéniségünk legjavát nyújtva kifejteni azt, ami a partitúrában van” – Lamberto Gardellire emlékezünk

Huszonöt éve, 1998. július 17-én halt meg Lamberto Gardelli olasz karmester, aki több évtizeden keresztül volt a Magyar Állami Operaház zeneigazgatója, emellett a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestereként is működött.

Fordított Orfeusz és Euridiké – Geszti Péter ezeregy meséje

Az új Geszti-produkció a nyári kabriófeeling idején robban. Az Ezeregy éjszaka dupla csavarokkal, világzenével és telt házzal zárja majd a csillagtetős szegedi színház idei szezonját.

A titok körülrajzolása – Zákonyi S. Tamás: A nemzet aranyai

Zákonyi S. Tamás salto mortalét ugrott, és túlélte: alapos és alázatos munkával képes volt egy mítoszról, a magyar vízilabda 1997 és 2008 közötti legfényesebb időszakáról a józan elemzés hangján beszélni, és ezáltal a legközelebb jutni a megfejthetetlen titok megfejtéséhez.

Pénteki kultúrrandi Biksi Gábor producer-dalszerzővel

Biksi Gábor zenei producerként és dalszerzőként is izgalmas projektek támogatója; a Gainlab Studios munkatársa, és a DJ-zéssel is kacérkodik. Interjúnkban a basszusgitár-mánia, a számítógépeszene-szerelem, a Saya Noéval való alkotás és az is szóba került, hogy miért oszlik fel a Cloud 9+.

100 éves az ikonikus Hollywood-felirat

Száz éve, 1923. július 13. óta magasodik Los Angeles fölött a hegyoldalban Hollywood egyik legismertebb és legtöbbet fotózott látványossága, az álomgyár nevét hirdető felirat.

Tíz kép El Kazovszkijtól

El Kazovszkij a 20. század utolsó évtizedei és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Képein titokzatos, jellegzetesen önálló mitológiát teremtett. Ma lenne 73 éves, ennek apropóján választottunk tőle tíz szép művet.

„Mi vagyunk a jelenkori magyar könnyűzene legfiatalabb boomer-zenekara” – interjú Agócs Mártonnal, az Aurevoir. énekes-gitárosával

Az Aurevoir. zenekar idén fennállásának legmozgalmasabb nyarát tölti, minden fontosabb fesztivál színpadán találkozhatunk velük. Agócs Mártonnal, a formáció egyik frontemberével beszélgettünk a gitárzene és a magyar népzene összefésüléséről, sikerekről, kudarcokról és a szerencsés indulásukról.