Művészet

„PályaStart” Rost Andreával: összetett mesterkurzuson képzik a jövő operasztárjait

Az intenzív őszi mesterkurzus során a képzés résztvevőinek lehetősége nyílik a közös napi munkára a magyar és nemzetközi operaélet meghatározó alakjával, Rost Andreával, illetve olyan szakemberekkel, akik a pálya korai szakaszában tudják segíteni egy művész szakmai életének elindítását.

Láthatóvá tenni egy generációt – Pataki András az Imre Zoltán-programról

Sikerrel zárult Szegeden az Imre Zoltán Kortárs Táncfesztivál, ahol az Imre Zoltán-program (IZP) nyertes alkotásaiból mutattak be tizenkettőt. A program öt éve jött létre abból a célból, hogy segítsen a pályakezdő koreográfusoknak műveik elkészítésében, bemutatásában és forgalmazásában. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, egyben az IZP-kuratórium elnöke vezetője pozitívan értékelte a fesztivált.

Az emberi tényező – Hosszú Katinka titkos közügyei

Május 9-én bemutatták a Hosszú Katinkáról készült filmet, amely roppant alapos munkával, a színfalak és a látszatok mögé tekintve, a szív titkait faggatva arról győz meg, hogy „minden másképp van”. Határozottan vezet, csalogat a parttól egyre messzebb, egy mindannyiunkra tartozó magánügy mélyrétegeibe.

Hat bemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház

Hat premiert, három nagyszínpadi és három stúdióbemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház, ahol a Made in Hungária, a Kaland, a Régimódi történet, a Koldusopera, A Karamazov testvérek és a Sírpiknik is látható lesz.

Seregi vérbő teremtményei – Volf Kati, Hágai Katalin és Sárközi Gyula a legendás koreográfusról

Magukról, a szerepeikről beszélve Volf Kati, a Magyar Táncművészeti Egyetem Kossuth-díjas művészeti vezetője, Hágai Katalin Kossuth-díjas balettművész és Sárközi Gyula táncos, koreográfus, a Madách Tánciskola alapítója idézi meg az alkotó ember, a rendkívüli és pótolhatatlan mester, a tíz éve elhunyt Seregi László alakját.

Meghirdette következő évadának előadásait a miskolci teátrum

Többek közt népszínművel, rockoperával, vígjátékkal, operával készül az új, 2022-2023-as évadra a Miskolci Nemzeti Színház – jelentette be a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Csillámporos panelvilág – Izgalmas koncepcióval készülnek a Chicago alkotói

Hamarosan megkezdődnek az augusztus 12-én, a Szegedi Szabadtéri saját produkciójaként debütáló Chicago munkálatai. Az izgalmas előadást a mai színházi szcéna elismert alkotói álmodják az ország legnagyobb szabadtéri színpadára.

Május 29-ig lehet jelentkezni a kulturális filmek fesztiváljára

Május 29-ig lehet jelentkezni a kulturális filmek fesztiváljára helyi magyar kultúra és portréfilm témában.

Összeállt a Friss Hús magyar versenyprogramja

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a hagyományokhoz híven idén is az elmúlt időszak legjobb hazai rövidfilmjeit mutatja be. A Friss Hús nemcsak a tehetséges filmrendezőknek, hanem a jelen és közeljövő hazai filmes sztárjainak is a legfontosabb bemutatkozási fóruma: a cannes-i és annecy-i versenyfilmek mellett izgalmas színészgárdát láthat a Toldi Mozi és a szabadtéri helyszínek közönsége június 2. és 8. között.

Új kurátorral mutatkozik be a Budapest Design Week

2022-től Sebestény Ferenc DLA építész veszi át Osvárt Judittól a Budapest Design Week (BDW) kurátori pozícióját. A legnagyobb hazai dizájnfesztivált idén immár 19. alkalommal rendezi meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).

Milyen a balatoni művész? – Megnyílt a Balaton Szalon Balatonalmádiban

A Balatonnál alkotó festőművészek munkájára, közösségére szeretné ráirányítani a figyelmet a Balaton Szalon 2022 címmel Balatonalmádiban nyílt képzőművészeti tárlat. A helyszínt adó XVIII. századi Kult-Magtár épület tereiben – pincétől az udvaron át a tetőtérig – 80 művész 160 alkotása tekinthető meg június elejéig.

Nem fér semmilyen dobozba – Interjú Kovács István operaénekessel

Rövidesen Almaviva grófot alakítja az Ybl-palotába visszatérő, olasz nyelvű Figaro lakodalma-előadásban. Kis ideig bel canto- és Mozart-énekesként könyvelték el, ami szakmai elismertséget jelez. Ám ebből a dobozból kihúzta egyrészt az a hiány, ami a basszbariton hangfajban az elmúlt másfél évtizedben megmutatkozott, másrészt a rátermettség. Kovács Istvánnal, a Magyar Állami Operaház magánénekesével beszélgettünk.

Kincsek a Kieselbach Galéria aukcióján

Csütörtöktől látható a Kieselbach Galéria aktuális kiállítása, melynek „csúcsműve” Vaszary János több mint százmilliósra taksált képe, valamint a kalandos úton külföldről hazakerült Aba-Novák Vilmos-tájkép.

Bukarestben szervez magyar színházi fesztivált a romániai Magyar Színházi Szövetség

Bukarestben szervezi meg első alkalommal a Bukfeszt elnevezésű magyar színházi fesztivált az erdélyi teátrumokat tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), amelynek öt tagszervezete kilenc előadást mutat be a román fővárosban – jelentették be kedden a szervezők.

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a jövő évadra a Veszprémi Petőfi Színház

Öt nagyszínházi bemutatót tart a Veszprémi Petőfi Színház a jövő évadban, amelyet a szeretetnek szentel a társulat.

Alapfilmek az iskolákban

A Nemzeti Filmintézet az Alapfilmek projekttel és a Klassz programmal erősíti a filmkincs szerepét az oktatásban. A cél, hogy a magyar filmek szervesen beépüljenek a közismereti tantárgyak anyagába. 460 magyar filmről érhető már el izgalmas tartalom ingyenesen online, és 100 film nézhető az oktatási intézményekben, a kínálat hónapról hónapra bővül.