Művészet

„Olyan, mintha ez a lemez egy különálló alkotás lenne”

Svájci kiadónál jelent meg a Nagy Emma Quintet Synced című albuma.

Szeretet van, gyerekek! – Benyomások a Carson Coma koncertfilmjéről

Premier előtti vetítésen mutatta be első koncertfilmjét a Hajógyár és a Carson Coma április 27-én a Cinema MOM-ban.

A csillagszemű juhász még tudja, hogyan kell élni

A Budapest Bábszínház A csillagszemű juhász című előadása az önmaga kedvéért létező hatalom és az azzal szembeszálló hős meséje.

Szenvedéllyel szeretnék zenét hallgatni – Interjú Dubóczky Gergellyel

Matematikusi diplomával vágott neki a karmester szaknak, később pedig zenekart alapított Dubóczky Gergely, hogy elvégezze a maga részét a klasszikus műfaj leporolásában. Május 9-én Csillagórák címmel az európai zenekultúra nagy műveiből ad koncertet együttesével, a Budapest Sound Collective-vel a Magyar Zene Házában.

Vinilen jelent meg a Beatrice 1979-es demófelvétele

Először jelent meg vinil formátumban a Beatrice 1979-ben készült felvétele, amelynek dalai az együttes első (ki nem adott) stúdiólemezét alkothatták volna. A mostani változatban a Topis Rok '79 című anyag a Moiras Records gondozásában látott napvilágot.

„Az emberi létformát nagyon nagy szentségként kezelem” – Interjú Kunhegyesi Ferenc festőművésszel

Kunhegyesi Ferenc képzőművész alkotásai a jobbik részünket hangsúlyozzák, hogy higgyünk a belénk plántált jóságban, tisztaságban, alkotóerőben. A Kiskőrösön élő művésszel pályakezdéséről, mesteréről, a művészethez való hozzáállásról beszélgettünk.

Párhuzamos központok: Kolozsvár és Marosvásárhely

Párhuzamos központok: Kolozsvár és Marosvásárhely (1920–1990) címmel nyílik kiállítás május 13-án, pénteken 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Művészeti Galériájában. A tárlatot az Erdélyi Művészeti Központ (EMűK) rendezte.

Drámák, sztorik, komédiák a kulisszák mögül

Hogyan keveredik nyílt színi párbajba Major Tamással egy ügyelő? Miként lehet rávenni egy színészt, hogy megtanulja a szövegét? Mi történik, ha előadás előtt kell beugrót találni aznap estére? Színházi háttéremberekkel beszélgettünk a Jó kérdés sorozatában.

Egy magyar alapítású filmstúdió 110 éve

1912. május 8-án alapította a magyar születésű Adolph Zukor New Yorkban azt a vállalkozást, amelyből kinőtt a Paramount Pictures. A világ egyik legnagyobb filmstúdiója, az egyik legrégibb működő filmes cég ma is a hollywoodi álomgyár megkerülhetetlen része.

Meghirdette új évadának programját a szegedi színház

15 bemutató, köztük ős- és magyarországi premier, világsikerek, klasszikusok, opera- és táncelőadások, valamint könnyed kikapcsolódást ígérő produkciók várják a nézőket a Szegedi Nemzeti Színház 2022/23-as évadában.

Videó: Látogatóban Bukta Imre festőművésznél

„Nem hinném, hogy a faluban sztár lennék, hisz magam is falusi ember vagyok; ugyanúgy nézek ki, gondolkodom, jövök-megyek, csak én festészettel töltöm az időmet.” A Munkácsy-díjas Bukta Imrénél jártunk otthonában, Mezőszemerén.

Hopplá hopp! – A cirkusz világa művészek szemével

Az egri Kepes Központban nyílt kiállítás ízelítőt ad a cirkusz világa inspirálta képzőművészeti alkotásokból.

Egy sokszínű színésznő – Szemes Mari 90 éve született

1932. május 7-én született Szemes Mari Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

Pénteki kultúrrandi Zórával, az év felfedezettjének járó Fonogram-díj nyertesével

Urbányi Zóra, művésznevén ZÓRA a Fonogram – Magyar Zenei Díj év felfedezettje kategóriájának idei nyertese. A félig Los Angelesben, félig Magyarországon élő énekes-dalszerzővel beszélgettünk.

Színházi Olimpiát rendez Magyarország 2023-ban

A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon.

Tíz bemutatót tervez a 2022/2023-as évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Négy nagyszínpadi, két kamaraszínházi és négy gyerekdarab bemutatóját tervezi a 2022/2023-as évadban a Békéscsabai Jókai Színház.