Művészet
Szívből tanítani – 45 éves a Primavera Balettegyüttes
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei művészeti élet egyik kiemelkedő intézménye az idén 45 éves, kétszeres Nívódíjas és Kiváló Együttes címmel kitüntetett Primavera Balettegyüttes, az ország egyetlen amatőr klasszikus balettegyüttese. Vezetőjét, Feketéné Kun Ildikó koreográfust, balettmestert kérdeztük.
Új bemutató a Radnótiban: 451 Fahrenheit
Május 8-án kerül színpadra a Radnóti Színház legújabb bemutatója, Ray Bradbury nagysikerű regényének színpadi adaptációja, a 451 Fahrenheit.
Vasarely művészetének ünnepe – 35 éve Budapesten
1987. május 8-án, azaz 35 évvel ezelőtt nyílt meg Óbudán a Vasarely Múzeum, a névadó teljes életművét átfogó gyűjteményként. A budapesti múzeum megnyitásának évfordulója mellett idén megemlékezhetünk a művész huszonöt évvel ezelőtti, március 15-én Párizsban bekövetkezett haláláról is.
Balázs János lemeze egy amerikai verseny döntőjében
Balázs János zongoraművész ImprovisArt című lemeze az első helyen jutott be a Music International Grand Prix New York-i döntőjébe az adult piano (felnőtt zongora) kategóriában.
Újabb kiállítás érkezik Amerikából Szegedre
A kiállítást június 25-én, a Múzeumok éjszakáján nyitják meg.
„Nekem ez az ország belülről végtelen” – Beszélgetés Ferenczi Györggyel
Petőfi és Hendrix véletlenül összefutnak az Appalache-hegységben, és egy kocsmában kalotaszegi hajnalira buliznak – Ferenczi György volt az első, aki ezt el tudta képzelni és meg tudta mutatni a világnak.
Rendhagyó módon rögzített újdonság Temesi Bercitől
A basszusgitáros a Time is not a magazine címre keresztelt ötödik nagylemeze hetedik klipjével indítja a májust.
Négy bemutatót tervez a szombathelyi Mesebolt Bábszínház az új évadban
Négy új bemutatót és két korábbi nagy sikerű előadás felújítását tervezi az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház.
Velünk élő történetek – A Somlói–Spengler-gyűjtemény a Q-ban
A Q Contemporary Velünk élő történetek című kiállítása a Somlói–Spengler-gyűjtemény gazdag anyagából válogat.
Magyar Mozgókép Díjak – Megvannak az idei jelöltek
Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. Kategóriánként öt film és alkotó szerepel a listán; a legjobb nagyjátékfilm kategóriában A feleségem története, A játszma, a Külön falka, Az unoka és a Magyar Passió versenyez.
Farkas Zsófia szobrászművész és szentendrei művészek pop up kiállítása
Farkas Zsófia szobrászművész és szentendrei művészek pop up kiállítása nyílik 2022. május 19-én a budapesti Festetics-palotában.
Ritmusok – Az OKTV legjobbjainak kiállítása a Deák17 Galériában
A vizuális kultúra Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) hazánk legismertebb és méltán a legszínvonalasabbnak tartott ifjúsági vizuális művészeti pályázata. 1996 óta meghatározó hagyomány. A 2021-es verseny legjobb pályaműveiből 2022 tavaszán a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria mutat be válogatást.
Forgass a Földért – Globális filmkészítő maraton
A környezettudatos gondolkodás elősegítésére idén is meghirdetik a Shoot4Earth – Forgass a Földért! rövidfilmpályázatot. A filmkészítő maraton résztvevőinek mindössze 24 óra áll rendelkezésükre filmjük elkészítésére, a beérkezett pályaműveket mások mellett Szabó István Oscar-díjas filmrendező zsűrizi.
Misztériumok évada az Esztergomi Várszínházban
A misztériumok évada várja a közönséget az Esztergomi Várszínház 2022-es nyári programsorozatában, amelyben többek között Szent Ferenc életéről, Árpád-házi Szent Erzsébet történetéről, Noé bárkájáról tartanak előadásokat, a műfaji sokszínűség jegyében zenés játékként, musicalként, rockoperaként, operaként – mondta el az intézmény igazgatója hétfőn az MTI-nek.
„Érdekel, hogy miért tartanak írónak, noha nem is vagyok az” – Szendrői Csaba a saját hang megtalálásáról
Szendrői Csaba, az idén tízéves Elefánt zenekar frontembere hamarabb kezdett el irodalommal foglalkozni, mint a zene- és dalszövegírással. Alternatív énje, dr. Csendrői Szabi troll, költő, mém- és aforizmagyáros, egóbajnok is elég korán megmutatkozott, hiszen már gyerekkorában úgy érezte, simán tudná hozni Petőfi szintjét.
Francia szerelmeslevelektől a Szajnába pöckölt cigarettáig – Nemes Nagy Ágnes francia kapcsolódásai
Mit jelentett Párizs Nemes Nagy Ágnes számára? Mikor járt a francia fővárosban először, s élményei miként változtak az eltelt évtizedek alatt? Milyen kapcsolata volt francia szerzőkkel, és mikor jelent meg elsőként verse francia fordításban? Milyen kapcsolat fűzte Pierre Emmanuelhez, és miért pöckölte cigarettáját a Szajnába Ady Endrére gondolva? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Petőfi Kulturális Ügynökség Nemes Nagy Ágnes-centenáriumi, francia kisfilmje, ami április végén forgott Párizsban.