Művészet
Húsz magyar film premierje lesz a Magyar Mozgókép Fesztiválon
2021. június 9–12. között, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program közös szervezésében rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált.
„Bennünk volt a bugi” – Interjú Rónai Attila táncművésszel
Rónai Attila táncművésznek az I Shall Be Free (Szabad leszek) című darabját a tánc világnapján, a Duda Éva Társulat előadásában, Csák Beatrix, a szintén fiatal koreográfus munkájával együtt láthatjuk először. Attila arról mesélt, hogyan szeretné megtörni a hagyományos táncszínházi sémákat.
Jean-Georges Noverre, a táncművészet első nagy újítója
Ma, a műfaj egyik nagy reformerének, Jean-Georges Noverre-nek a születésnapján ünnepeljük a tánc világnapját. Ha levesszük a polcról 1760-ban írt Levelek a táncról című művét, megérthetjük, miért számított egykor forradalmárnak.
Három fesztivál és öt bemutató a Gyulai Várszínház 59. évadában
Három színházi fesztivállal és öt bemutatóval várja a közönséget a Gyulai Várszínház a június 24-étől augusztus 17-éig tartó 59. évadában.
„Szárnycsapásaink reményt és bátorságot adnak”– Üzenet Dél-Koreából a tánc világnapjára
Az idei tánc világnapi üzenet szerzője Kang Sue-jin dél-koreai táncművész, a Koreai Nemzeti Balett művészeti igazgatója.
Csonka Andrással debütál a Bátorságok Könyve színpadi verziója
Egyszerre színházi előadás és talk show a Mindennapi bátorságunk című előadás Gerlits Réka és Mészáros Piroska főszereplésével.
Juronics Tamás rendezi a Traviatát a Szegedi Szabadtérin
Nemzetközileg elismert alkotó, a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében látható idén Verdi La Traviatája a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A fesztivál saját produkcióként valósítja meg az operát a Dóm téri nagyszínpadon.
Snétberger Ferenc rangos német zenei kitüntetést kapott
Rangos német zenei díjat kapott Snétberger Ferenc. A magyar zenész a gitár kategóriában kapta meg a Német Jazzdíjat (Deutscher Jazzpreis), amelyet szerdán este vett át a brémai gálán.
„Jól éreztétek, kell róla beszélgetni” – Kérdések és gondolatok a game changer előadás kapcsán
A Molnár Csaba–Vadas Zsófia Tamara–Vass Imre alkotóhármas 2021 októberében mutatta be a Trafóban a game changer című előadását. Az alábbi írás kedvcsináló az előadás folytatásához: a game changer 2.0 szintén a Trafóban, 2022. május 13-án 20.00 órakor lesz látható.
Százharminckét fiatal tehetség jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére
A világ 38 országából érkezett pályázat, Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig.
Megérkezett A játszma előzetese
Az új magyar kémfilm június 9-én debütál a hazai mozikban. A főbb szerepekben Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter és Orosz Ákos látható.
Emlékekből és képzeletből merítve – Interjú Sir Willard White operaénekessel
Mesébe illő történet majd ötven évvel ezelőttről: a jamaicai fiút dörgő basszusa New Yorkig és még sokkal tovább repíti. A II. Erzsébet által lovagi címmel kitüntetett Sir Willard White két emblematikus szerepét énekli Budapesten, avagy mi a közös Porgyban és Kékszakállúban?
Öt új kőszínházi előadással készül a jövő évadra a Pannon Várszínház
Öt új kőszínházi bérletes előadással készül a 2022/2023-as évadra a veszprémi Pannon Várszínház, két darabot országos turnéra visznek, és Kortársunk, Petőfi címmel a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékező sorozatot is indítanak.
„Mindig távol állt tőlem, hogy mindenkinek meg akarjak felelni” – Beszélgetés Balogh Rodrigó rendezővel
Az idén 15 éves Független Színház Magyarországról, a Roma hősök – V. Roma Nemzetközi Színházi Fesztiválról és egy egyedülálló ötletről beszélgettünk a művészeti vezetővel, Balogh Rodrigó rendezővel.
2057 – Személyes utópiák
A fiatal alkotóművészek tavaszi tárlata április 27. és június 11. között várja az érdeklődőket a MANK Galériában.
„A színházi létezést a jelen idő sodrában kell tartani” – Mácsai Pál az Örkény Színház következő évadáról
„A 2022/2023-as évadban folytatjuk a fiatal alkotókkal való közös munkánkat, és kiemelkedően sok ősbemutatót – Magyarországon még sosem játszott német és francia művet, valamint kortárs magyar drámákat – tűzünk műsorra” – mondta Mácsai Pál igazgató az Örkény Színház évadhirdető sajtótájékoztatóján.