Művészet
Kézdivásárhelyi alkotó Whitman-versadaptációja kapta a legjobb romániai animáció díját
A legjobb romániai alkotás díját nyerte a kézdivásárhelyi Gábor Balázs Ülök és nézem című kísérleti animációja az október 8. és 17. között zajló bukaresti Anim'est Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A vizsgafilmnek készült alkotás tisztelgés az avantgárd előtt, és bizonyos értelemben a karantén terméke. A rendezőt Zsizsmann Erika kérdezte a Maszol.ro oldalán.
„Érzékenyítés, személyiségfejlesztés és közösségi kapcsolatépítés”
Elindult a Veszprémi Petőfi Színház 13 és 18 év közötti gyerekeknek szóló, PetőfIfiakadémia nevű négy féléves képzése, amelynek célja, hogy a gyerekek a színház teljes világával megismerkedhessenek. Az intézmény igazgatóhelyettesével beszélgettünk.
Az ismeretlen Uránia – Interjú Buglya Zsófiával
Októberben volt 125 éve, hogy átadták a nagyközönségnek a nemzeti filmszínházunknak otthont adó Uránia párját ritkító, móros stílusú műemlék épületét, mely aztán 122 éve, november 4-én nyitott meg először Urániaként. A jubileum alkalmából vettük kézbe azt a rengeteg képpel illusztrált kultúrtörténeti kötetet, amelyet nemrég a filmszínház jelentetett meg Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből címmel. Erről a kiadványról kérdeztük a többszerzős könyv szerkesztőjét, az Uránia programigazgatóját, Buglya Zsófiát.
25 millió látogató előtt mutatkozhatnak be a magyar divat- és dizájntervezők a dubaji világkiállításon
A dubaji világkiállításon a Magyar Divat & Design Ügynökség egy olyan hét megvalósítását tűzte ki célul, amely a kreativitást ünnepli, az innovációt ösztönzi, továbbá bemutatja a magyar divat- és dizájnipar legkiválóbb alkotóit.
Mit ér a nő? – Fajgerné képei megmutatják
Fajgerné Dudás Andrea a festészetébe sűrítve és komplexen emeli be a női létről szóló témákat, amelyeket sokszor figyelmen kívül hagy a közbeszéd.
Verhetetlen páros – Filmes kulisszatitkok pályatársak visszaemlékezései alapján
Hat évtizeddel ezelőtt a Hannibál történelmi filmmel indult el Bud Spencer és Terence Hill közös filmes pályafutása. Ebből a különleges alkalomból 60 pályatárs, köztük színészek, rendezők, segédrendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, producerek, kaszkadőrök, akrobaták, látvány- és jelmeztervezők, zeneszerzők, asszisztensek és a színészpáros dublőrjei mesélik el személyes élményeiket a legendás pofonosztókkal kapcsolatban Király Levente könyvében.
Magyar díjazottak Isztambulban
Rainer-Micsinyei Nórát A legjobb dolgokon bőgni kell és Dietz Gusztávot a Külön falka című mozifilmben nyújtott alakításáért díjazták Isztambul nemzetközi filmfesztiválján a hétvégén. Mindkét alkotás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor-programjában készült, és jelenleg is műsoron van a hazai mozikban.
Nyolcvan év után tért haza Szinyei elveszettnek hitt festménye
Nyolcvan év után került vissza Magyarországra Szinyei Merse Pál Vitorlás a Starnbergi-tavon című, korai festménye, amellyel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) november 12-től látogatható, nagyszabású Szinyei-kiállításán találkozhat a közönség.
Méhes Lóránt Zuzu harsogóan vidám művei a K.A.S.-ban
Méhes Lóránt Zuzu popos és hiperrealista munkái közül válogat a K.A.S Galéria kiállítása.
Decembertől mozikban a Legjobb tudomásom szerint
A magyarországi mozikba december 16-án kerülő film egy örökbefogadó házaspár kálváriáját mutatja be, miután a nő azt állítja férjének egy átmulatott éjszaka után, hogy szexuálisan bántalmazták. A film vállalása és különlegessége, hogy ez a téma rendhagyó módon a férj szemszögéből látható.
A püspök, aki szerette a rokokót – Megújult a sümegi püspöki palota
Jelentős középkori műemlékei felújításával izgalmas, egész napos turisztikai célponttá válik a Balaton északnyugati partjáról alig félórás autózással elérhető Sümeg. A püspöki palotán a hazai rokokó képző- és iparművészetének, építészetének, egyházi életének és a város legjelentősebb arisztokratáinak bemutatásával végigvezető tárlat mától nyitva áll a látogatók előtt.
Tér–mozgás–játék – Művészet és tudomány találkozása a múzeumban
Tér–mozgás–játék címmel nyílik meg Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás biológus kiállítása a Csontváry Múzeum földszinti előadótermében november 5-én 17 órakor. A tárlat a két terület közötti határvonalakat átlépve számos kérdést vet fel a látogatóban.
A Modellállítás kiállítással kezdődik a Képzőművészeti Egyetem jubileumi programsorozata
A Modellállítás – Az emberi test képi konstrukciói című reprezentatív kiállítással veszi kezdetét szombaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem MKE 150 elnevezésű jubileumi programsorozata, amelynek célja, hogy a széles közönségnek is megmutassa az intézményben folyó sokrétű alkotói és oktatói tevékenységet.
Premier a Kultúra.hu-n: hallgasd meg Pátkai Rozina új lemezének első dalát!
„Árnyéka vagyunk valamennyien.” Két Pilinszky-vers, ahogy még nem hallhattad!
Emlékek a vízparton – Knyihár Amarilla önálló kiállítása
Vannak olyan látképek, melyek túlmutatnak az ábrázolt természeti jelenségeken. Knyihár Amarilla Boszorkánysziget című kiállításának alkotásai személyes élmények vizeire viszi nézőit.
Japán kvartett nyerte az idei Bartók Világversenyt
A Quartet Integra kapta a 12 ezer eurós első díjat a vonósnégyeseknek megrendezett 2021-es Bartók Világverseny vasárnapi eredményhirdető gálaestjén.