Művészet

Fődíjat nyert a magyar elsőfilm Temesváron

A Lejobb tudomásom szerint nyerte a legjobb film díját a temesvári filmfesztiválon. A hazai közönség decemberben láthatja a Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotópáros első mozifilmjét, mely Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült.

Zalán Tibor: El kell mondanom – Ősbemutató a Rózsavölgyiben

Zalán Tibor, a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írt új darabot. Az El kell mondanom fiktív családi történet, melyben egy fiatalember kései útkeresésén keresztül üzen a jelennek. A mű bemutatója szeptember 13-án lesz Őze Áron rendezésében.

Elfelejtett tudások jegyzéke

A Budapest Galériában látható, Elfelejtett tudások jegyzéke című kiállítás az emberiség által felhalmozott tudás objektivitására és hasznára kérdez rá.

Kihirdették a 2021-es Leopold Bloom-díj döntőseinek listáját

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom-díj célja a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítésének támogatása. A díjra idén 66 pályázat érkezett, közülük választotta ki a háromfős nemzetközi zsűri azt az öt alkotót, akik a díj idei döntősei és kiállítói lesznek.

Szerb szoprán nyerte a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

A 31 éves Sonja Šarić kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia által szervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vasárnapi díjkiosztó gálaestjén.

Rekord nézőszám az új helyszínen megrendezett MVM ZENERGIA koncerten

Hatodik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA elnevezésű nagyszabású koncertet az MVM. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeket és változatos zenei műfajokat felvonultató koncert teljes jegybevételét idén is jótékony célra ajánlotta fel az MVM.

Szent turizmus – A Szent Ignác útja című filmről

A Szent Ignác útjában van valami zavaróan művi, valóságshow-szerű, és sem az nem világos, hogy kiket akar megszólítani, sem az, mit akar nekik mondani. A résztvevők „jelmezben”: személyre szabottan más-más színű ruhában vannak, és mintha parancsszóra lennének áhítatosak. A zarándok szerepét játszó amatőr színészeknek tűnnek. Így aztán hiába tesznek meg 640 kilométert, a lényeget tekintve egy helyben maradnak.

75 éves lenne Freddie Mercury

Szeptember 5-én lenne hetvenöt éves Freddie Mercury, a Queen együttes egykori énekese, a rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója.

Mike Stern és Bill Evans zenekara ad koncertet októberben Pécsen

Mike Stern világhírű gitáros, Bill Evans szaxofonvirtuóz, Tom Kennedy basszusgitáros és Nicolas Viccaro dobos is fellép a pécsi Kodály Központban október 18-án.

Gengsztermoziban szerepelni, rosszfiút játszani – beszélgetés Tasnádi Bence színművésszel

A mosoly gyakran maszk. Mögötte egy kedves, huncut, érzékeny, vívódó, őszinte fiatalember, Tasnádi Bence rejtőzik. Tíz éve a Katona József Színház oszlopos tagja, zenész, friss házas és a várva várt évad első bemutatójának főszereplője. A darab róla szól.

Kő kövön

Rajongok a kövekért. Pontosítok. Rajongok a Balaton-felvidéki vörös kőért. Meg az antik szobrokért. Meg Canova finom vonalaiért. Meg Arno Breker monumentális alakjaiért. Úgy vagyok a faragott kővel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Szeretem a kereket, a szögleteset, a hosszút, a rövidet, a gömbölyűt, a laposat, a tömört, a lyukast, a csomagoltat, a meztelent, az egészet, a megkezdettet, az édeset, a keserűt, a csöveset, a tavalyit, az ideit, és minden követ, amit csak faragnak a világon.

Pénteki kultúrrandi Brautigam Bertold operatőrrel

Gyerekként a videótékában töltötte a szabadidejét, és arról álmodozott, hogy filmes lesz. Mára barátaival együtt dolgozik közös gyártócégükben, ahol klipeket, kisjátékfilmeket, animációs tartalmakat és reklámokat is készítenek. Brautigam Bertold azt is elmesélte, hogy miként forgatott „véletlenül” a színpadon a hazai metál szféra egyik legfontosabb zenekarának koncertjén.

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház

A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2021/2022-es évada. A színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron is intenzív munka folyt, a társulat most mégis újult erővel, nagy lelkesedéssel várja, hogy a nézőtéren üdvözölhesse a közönséget.

Nagybányai remekművek magángyűjteményekből a Kiskunhalasi Őszi Tárlaton

A nagybányai művésztelep alapításának 125. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás magángyűjteményekben lévő remekművekből pénteken Kiskunhalason, a Thorma János Múzeumban.

Gaál Kata és Orr Máté kiállítása a Várfok Galériában

A Várfok Galéria őszi évadnyitó kiállítása a galéria állandó művészkörének két fiatal tagját, Gaál Katát és Orr Mátét köszönti.

Hét bemutatót tervez a Csíki Játékszín az új évadban

Hét bemutatót tervez az új évadban a csíkszeredai Csíki Játékszín, amely a termek 70 százalékos kihasználtságával tartja meg előadásait a koronavírus-járvány miatt – adta hírül pénteken a Krónika című napilap.