Művészet

Rusznák András kapta a Kaszás Attila-díjat

Rusznák András, a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján.

Az idő természetéről szól a Cseresznyéskert kolozsvári bemutatója

Csehov Cseresznyéskert című drámájának bemutatójával kezdi 2021–2022-es évadját a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Amint a színház hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: az előadás az idő természetét vizsgálja.

„A porcelán egy csoda!” – Interjú Strohner Márton keramikusművésszel

Strohner Márton keramikusművész, dizájner, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetője. Ékszerektől a lámpákig sok mindent tervez. Szakmai szervezőmunkáról és a porcelánban rejlő lehetőségekről beszélgettünk. Kiderült, hogy a legjelentősebb szakmai eseményeknek nem feltétlenül Budapest a központja.

ZeneHorizont: Távlatok – a zene és a sport párhuzamáról

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Budapesti Filharmóniai Társaság Kovács Zoltán kortárs zeneszerző művére készített közös filmet, melyben Kunszeri Márta fuvolaművész és Lévay Petra triatlonista paralimpikon hétköznapjaiba nyerünk bepillantást.

Hernádi Judittal a főszerepben kezdi évadát az Orlai Produkció

Az Amy világának szeptember 5-i premierjével, a Belvárosi Színházban indul az Orlai Produkciós Iroda 2021/2022-es évada. Az előadás rendezője Valló Péter, a főszerepekben Hernádi Juditot és Gombó Violát láthatja a közönség.

Ötven hazai független lemezkiadó az Independent Label Fair Budapest vásárán

Szeptember 11-én a vásár mellett a zeneipari témákkal foglalkozó szakmai programokkal, koncertekkel, live act-ekkel, a gyerekeknek pedig lemezborító workshoppal is készülnek a szervezők.

Cakó, Orosz, Krstic – Animátorok kiállítása

Véget ért a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, de a gazdag programok közül olyanok is akadnak, amelyek a fesztivál végeztével is események maradnak. Hogy az animációhoz kötődők-e? Igen, mert kivételes tehetségű animátorok alkotásait mutatják be, akik nem mellesleg kivételes tehetségű képzőművészek is.

Szabadon Nő – egyestés kiállítás a Balaton-felvidéken

Pakosz Anna festőművész Szabadon Nő címet viselő, első önálló, experimentális kiállítása nemcsak a helyszín, de az egy estébe sűrített, audiovizuális elemekkel és művésztársakkal is kiegészített megnyitókoncepció miatt is rendhagyó. A kiállítás szeptember 4-én látogatható a Balaton-felvidéken.

Mi lenne, ha... Ujj Mészáros Károllyal

Ezen a héten Ujj Mészáros Károly mesélt arról, hogy mi lenne, ha...

Több mint 3500 zenész részvételével zajlik a 25. George Enescu Fesztivál

Több mint 3500 román és külföldi zenész részvételével zajlik egy hónapon át a 25. alkalommal megszervezett George Enescu klasszikus zenei fesztivál, amely a világ számos híres zenekarát és művészét vonultatja fel.

Postamustra – Postaépítészetünk gyöngyszemei

Bár a postai szolgáltatások az internet elterjedésével mára már kissé háttérbe szorultak, a posta évszázadokig a távkommunikáció egyetlen lehetőségét biztosította. A postai épületek városképileg meghatározók voltak, hiszen az általuk biztosított szolgáltatás kulcsfontosságúnak számított. Építészeti körképünk az egykori postaállomásokat felváltó elegáns postaépületek közül válogat szerte az országban.

Évfordulós tárlata nyílik a hetvenéves Hegedűs 2 Lászlónak Kecskeméten

Hegedűs 2 mostani sorozata a szocializmus témakörének harmadik, befejező állomása A nagy fehérvári árvíz és a Szocialista szürrealizmus titokzatos bája című szériák után.

Bemutatta restaurált Faros Ikarusát és új nosztalgiabusz-flottáját a Közlekedési Múzeum

A Közlekedési Múzeum pénteken bemutatta gyűjteményfejlesztési programjának első eredményét, egy restaurált Ikarus 66-ost.

A mélységet keresem a dalban

Szilágyi Enikő Köszönet mindenért címmel magyar színészlegendák sanzonjaiból énekel vasárnap este az Uránia színpadán. Ha csak egy estére is, szeretné újra divatba hozni a sanzon műfaját, mondja a hosszú ideig Franciaországban élt színész-énekesnő. Erről beszélgettünk vele.

Pénteki kultúrrandi Markovics Z. Kristóf fotós-filmessel

Színésznek készült, fotográfiát tanult, majd Dániába vette az irányt, ahol filmezéssel foglalkozott, az egyik alkotása bekerült minden idők legjobb dán rövidfilmjei közé. Most a Kultúra.hu csapatát erősíti, a videók az ő munkáját dicsérik.

„Jó, hogy újra együtt vagyunk” – Évadnyitó a Radnóti Színházban

„Jó, hogy újra együtt vagyunk; kívánom, hogy így legyen az egész évadban” – nyitotta meg a Radnóti Színház 36. évadját Kováts Adél igazgató, aki röviden összegezte a közelmúltat, de a hangsúlyt a jövőre fektette.